2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Soros civiljei bepanaszolják Görögországot az Európai Bizottságnál

Az Oxfam és a WeMove Europe nevű segélyszervezetek szerint Görögország szisztematikusan megsérti a menedékkérők befogadására vonatkozó európai jogokat, ezért a brüsszeli hatóságoknak kötelességszegési eljárást kell indítaniuk Athén ellen. Ez a lényege annak a hivatalos panasznak, amelyet a két civil szervezet már el is küldött az Európai Bizottságnak.A két NGO-nak a német Franfurter Allgemeine Zeitung napilap szerint többek között az nem tetszik, hogy a görög hatóság a Törökországból érkező illegális bevándorlókat erőszakkal és személyes körülményeik ismerete nélkül közvetlenül a határátlépés után visszatoloncolja Törökországba. Ezzel sérül a menedékkérők azon joga, hogy megfelelő védelemben részesüljenek kérelmük elbírálási idejére. A görög menekültügyi reform keretében ráadásul az elutasított kérelmek fellebbezésének határideje még azelőtt lejár, hogy az érintettet értesítenék az elbírálás eredményéről.
– Az Európai Bizottság elvileg az uniós jogok védelmezője, s így Európában védenie kellene minden ember alapvető jogait
– jelentette ki közleményében Marissa Ryan, az Oxfam európai hivatalának vezetője. – A moriai menekülttábor múlt heti leégése Leszbosz szigetén megmutatta, hogy Európa kudarcot vallott ebben a tekintetben – tette hozzá. Az Európai Bizottság feladata többek között az, hogy ellenőrizze a közösség államaiban az uniós jog betartását. Ha egy tagország Brüsszel szerint megsérti a közösségi jogot, az EU illetékes szervei kötelességszegési eljárást indíthatnak a renitenskedő ellen, aminek a végén az ügy az Európai Bíróság előtt landol. Amennyiben a vád bizonyítást nyer, a testület adott esetben súlyos pénzbüntetést szabhat ki a mulasztásért. Az EU tagállamai már évek óta erősen megosztottak a közös menedékügyi és migrációs politikában, az Európai Bizottság szerdán új reformjavaslattal áll majd elő.Forrás: Magyar Nemzet
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató