2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Rohamosan csökken a magukat heteroszexuálisnak nevező fiatalok száma nyugaton

Lassan 40 éve tartja magát a mítosz, hogy homoszexuálisnak csak születni lehet, pedig a jelszót már a baloldalon is elengedték egy ideje. Az igazi tragédia viszont az, hogy a konzervatív értelmiség a mai napig fél ezzel a hazugsággal szembeszállni, és viszonozni azt a kultúrháborút, amit a baloldal már évtizedek óta megkezdett.Évtizedeken keresztül meghatározta a homoszexualitáshoz való hozzáállást a „Born This Way” jelszó, melyet a homoszexuális lobbiszervezetek és mozgalmak még a 80-as években tűztek zászlajukra, utalva arra, hogy a homo- vagy heteroszexualitás nem választható, nem „tanulható” dolgok, hanem a személyiségnek egy veleszületett tulajdonsága. Először, még a hidegháború alatt a jelszó azt a szerepet szolgálta, hogy ezzel harcoljanak ki a homoszexuálisoknak egyenlő jogokat – és most még valóban az egyenlő jogokra gondolok, nem a többletjogokra, amikre ma szokás rámondani, hogy „egyenlőség” és „emancipáció” -, majd a 2010-es évek elején ezt a jelszót használták fel arra, hogy a gyermekek egészséges fejlődéséért aggódó szülőket nyugtassák meg olyan módon, hogy
Nyugi, az homokosnak csak születni lehet. Attól nem lesz homokos a fiad, hogy egy ilyen foglalkozáson részt vesz, csak elfogadóbb!
- szól a félrevezetés az LMBTQ-lobbi részéről a 80-as évek óta.
A baloldali szómágiáról: ennek a jelszónak a megalkotásakor vált egyébként elterjedté a szintén mesterségesen megalkotott „heteroszexuális” kifejezés, amit korábban legfeljebb pszichológusok használtak. A szó megjelenésével vált hirtelen a homo- és heteroszexualitás két nyelvileg egyenrangú jelenséggé.

Ismételd addig, amíg igazsággá válik, és egész Amerika el nem hiszi

A mainstream persze felkarolta a „Born this way” jelszót, a mindenkori aktuális sztárnak pedig mindig volt ezzel kapcsolatos LMBTQ-himnusza, leghíresebbé Lady Gaga azonos című dala vált. Az persze senkit nem érdekelt, hogy egyetlen kutatás sem tudta ezt a hipotézist megerősíteni, és
egyre-másra jöttek ki az ezzel szöges ellentétben álló publikációk, ezek médiaszelét viszont mindig túlharsogták a born-this-wayt visító hollywoodi celebek.
Lett itt aztán Born This Way Foundation, Starbucks-kampány, tucatnyi érzékenyítő film és „merész, bátor, szókimondó” mese, potyogtak az Oscar-díjak, és olyan izmossá vált az LMBTQ-lobbi, ami szép lassan akkorára duzzadt, hogy reggelire zabálhatná fel a dohány és kőolajlobbit is Washingtonban. Egészen addig tartott a hülyítés, hogy végül egész Amerika elfogadta univerzális tényként, hogy melegnek csak születni lehet.

Már a haladó baloldal is szabadulni próbál a „születni kell” jelszótól, engedjük el mi is

2015 környékén aztán komoly váltások történtek a feminista dogmatikában, megjelent a „genderfuid” és „genderqueer” kifejezés, és megszületett a két új jelszó:
  • az egyik az „a nemiség csak egy társadalmi kreáció”, vagyis nem természetes jelenség,
  • a másik pedig a „a szexualitás egy spektrum”, vagyis nem bináris, nem csak homo- hetero- és mindkettőt magába foglaló biszexuálisok vannak, hanem minden is.
Megjelent a 8 millió különböző nem, tucatnyi új személyi névmás az angolban, stb. Az ellentét még a duplagondolt egyébként jól tűrő baloldali aktivistáknak is feltűnt, hogy például hogy hogyha nem csak két nem van, hanem hatszázötven+, akkor mit jelent a biszexuális szóban a „bi” előtag, aminek a jelentése _mindkét_ nem iránt vonzódó.Most akkor kettő, vagy végtelen számú, vagy nem létezik? És akkor változtatható, vagy születéskor kódolt? Ha születéskor kódolt, akkor miért létezik a genderideológia, ha viszont születéskor nem kódolt, akkor miért nem lehet terápiával kezelni?
Hirtelen összeegyeztethetetlenné vált a „szexualitás születésünkkor kódolt” jelszó a szexuális vonzódását és nemiségét naponta változtató genderqueerek tömegével.
Éppen emiatt nyugaton a korábbi jelszó nem csak elmaradottá vált, de épphogy ellentétessé az új, úgynevezett negyedik-hullámos feminizmussal.
A 2015-ös fordulat: érdekes egyébként, hogy a legtöbb eredendően liberális mozgalom szinte egy időben vált a egy radikális fordulattal szélsőbaloldalivá. Az antirasszizmusból hirtelen fehérellenes rasszimus lett, a harmadik hullámos feminizmust (egyenjogúságot a nőnek) felváltotta a negyedik hullám (genderelmélet), a meleglobbi pedig szintén pontosan ekkor váltott „aki-nincs-velünk-az-ellenünk-van”-ra.
Az igazi tragédia, hogy – vélhetően az arcvesztéstől való félelmében – a konzervatív értelmiség a mai napig nem meri kimondani azt, amit már a baloldal sem vár el:
a melegség nem született személyiségjegy, hanem fejlődésünk során alakul ki.
Most, hogy megkönnyítsem ennek kimondását, hoztam három olyan – kutatásokkal és megfigyelésekkel alátámasztott – érvet, amivel nehéz vitába szállni szalmabáb érvelés nélkül.

1. A szexualitásunk nem velünk születik, hanem kialakul – A genetika szerepének kérdése

  • Tanulmányok azt mutatták ki, hogy az olyan egypetéjű ikerpárokból, ahol legalább az egyik fél homoszexuális jóval gyakoribban azok, ahol a másik ikerpár egészséges irányultságú, mint azok, ahol mindkét fél rendelkezik valamiféle szexuális rendellenességgel.
  • Nagyon valószínűséggel leszel homoszexuális akkor, egy háztartásban nevelkedett testvéred homoszexuális, mint akkor, hogyha más háztartásban nevelkedett egypetéjű ikerpárod az, vagyis a családi körülmények jobban befolyásolják a nemi irányultságok, mint a genetika.
  • Mindeddig egyetlen genetikai kutatásnak sem sikerült kimutatnia olyan gént, mely a homoszexualitásért felel. Pedig elhihetek, erősen rajta volt a szféra ennek bizonyításán, több száz ilyen jellegű kutatás született az elmúlt évtizedekben.
Fontos azonban megjegyezni, hogy ne kerüljünk érvelési hiába: ez nem azt jelenti, hogy nincsenek olyanok, akiknél ez valóban született rendellenesség. A mondás itt mindössze az, hogy nem csak, illetve főleg nem a genetikai/születési körülmények határozzák meg szexuális irányultságot.

2. A gyermekkori traumáknak óriási szerepe van a későbbi, felnőttkori szexuális irányultság kialakulására

  • Több kutatásban is kimutatták, hogy a biszexuálisok jelentős részét, egy 2013-as kutatás szerint 74 százalékát (!) bántalmazták 12 éves koráig.
  • Más kutatások azt mutatták be, hogy egyszülős háztartásban, bántalmazó anya mellett felnövő gyermekek jóval nagyobb arányban válnak homo- vagy biszexuálissá.
  • Empirikusan is igazolható, hogy a transzszexuálisok jelentős részénél, majd felénél több olyan egyéb mentális zavart is diagnosztizáltak, ami fizikai vagy érzelmi gyermekkori abúzusra is utalhat. Ezek természetesen kialakulhatnak úgy is, hogy a gyermeket fura viselkedése miatt cukkolták kortársai, azonban fontos tudni, hogy ezek a tünetek a legtöbb transzneműnél nemhogy elmúlnak, hanem súlyosbodnak a nemváltás után is.
A legnagyobb probléma ezzel kapcsolatban, hogy ilyen jellegű kutatásokat, amik a szexuális irányultság kialakulását vizsgálják, szinte egyetlen intézet sem mer finanszírozni a meleglobbitól való félelmében. Eddig az volt a dogma, hogy melegnek csak születni lehet (akkor minek vizsgálni), most pedig az, hogy ez nem egy rendellenesség (akkor meg minek vele foglalkozni).

3. Igenis döntő hatása van a korai szexuális „felvilágosításnak” a szexuális irányultság elferdülésében

És itt jön az igazi fekete leves, a grafikon.
Rövid leszek: Amerikában a szexuális felvilágosításon átesett korosztálynak már csak a 70 százaléka vallja magát heteroszexuálisnak.
A grafikont David Shor, a Civis Analitics adatelemző cég politikai adattudomány részlegének vezetője osztotta meg szeptemberben Twitterén. Az eredményt sokan megkérdőjelezték, azonban az egybecseng az UCLA Williams Institute 350 ezer főn elvégzett országos kutatásával.
Ez az arány ráadásul úgy jött ki, hogy
a republikánus többségű államokat a jelenség többnyire elkerüli, ahol az LMBTQ-felvilágosítás csak opcionális, nem a kötelező iskolai kurrikulum része.
Ez azt is jelenti, hogy
  • ...vannak tagállamok, ahol már a lányoknak több mint fele tartozik valamelyik szexuális „kisebbségbe”, mint ahányan egészséges „identitásúak” – már amennyiben lehet identitásnak nevezni a heteroszexualitást.
  • ...vannak tagállamok, ahol már minden tizedik tinédzser fiú szeretne nővé válni, vagy gondolkozott már el rajta, hogy valójában rossz testbe született.
  • ...a jelenség nem csak azokat a tagállamokat kerüli el, ahol nincs iskolai felvilágosításba beépített genderideológia, hanem azokat a generációkat is elkerüli, akik még voltak annyira szerencsések, hogy nem kellett átesniük ilyesmin.
Összefoglalva: a homoszexuális propaganda hatására a LMBTQ-lakosság aránya három év alatt duplájára, húsz év alatt nyolcszorosára nőtt.

Véleményem

És innentől a személyes véleményem, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.Aki képes megérteni egy ilyen grafikonnak jelentőségét, az talán most realizálta, hogy jóval vadabb jövőre számíthatunk, mint eddig sejtettük. Ha ez így igaz, nyugatot már nem tudja megmenteni néhány Trump-győzelem vagy Brexit-szavazás. Nekünk a régióban a vasfüggöny nyert még 10-20 év felkészülési időt, amiben csírájában el tudjuk fojtani a kultúrmarxista terjeszkedést, ha még most cselekszünk.Háborúban állunk, csak ezt a háborút nem katonákkal vívják, hanem mesekönyvekkel, civil szervezetekkel és újságcikkekkel, és a gyerekeink jövője a tét. És ne hazudja a képembe Brüsszel, hogy gyerekeket nem lehet megrontani transzherceges mesekönyvekkel, mert erre még a szovjetek sem vetemedtek soha.És innentől felmerül a kérdés, hogy melyik a jobb, Brüsszel vagy Moszkva? Én személy szerint öt gyermekes családapaként
inkább visszahoznám a KGST-t, mint hogy végignézzem, ahogy genderfluiddá nevelteti gyermekeimet Brüsszel a Momentummal.
Nem érdekel, hogy hány könyvtárat vagy bringautat újít fel az EU, nem érdekel, hogy utazhatok-e Ausztriába útlevél nélkül, vagy sem, nem érdekel, hogy lesz-e valaha is eurónk, vagy sem. Nem érdekelnek az anyagi dolgok, mert itt sokkal fontosabbról van szó: a gyerekeim és a hazám jövőjéről.Úgyhogy még úgy is inkább Brezsnyev Moszkváját választanám, mint Leyen Brüsszelét, hogy egyik dédapám állítólag mosollyal a száján halt meg, miután megélhette, hogy széthullik a KGST és meghal az összes földjét elkobozó Kádár Jani.Szerencsére ezt már nem kellett megélnie.
 Forrás: 888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató