2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Macron felébredt: Fennáll a veszélye, hogy a muszlimok "ellentársadalmat" hoznak létre

Egy beszédében Emmanuel Macron francia elnök határozottan felszólalt bizonyos francia muszlim közösségek radikalizációja ellen, mondván, félő, hogy az ország hatmilliósra becsült muszlim lakossága „ellentársadalmat” hozhat létre, ami veszélyezteti az ország szekuláris jellegét. A francia elnök szigorúbb törvényeket tervez bevezetni az „iszlamista szeparatizmus” ellen. Felvetései között szerepel az iskoláztatás szigorúbb felügyelete, és a mecsetek külföldről érkező támogatásának ellenőrzése. Kemény szavai miatt többen azzal vádolják Macront, hogy próbálja elnyomni az iszlámot Franciaországban, mely Nyugat-Európa legnagyobb muszlim közösségének ad otthont. Azzal kapcsolatban is sok panasz érkezik, hogy a hatóságok állítólag a szekularizmust használják fel arra, hogy kifejezetten őket vegyék célba, például a hidzsáb betiltásával.

Macron beszédében kiemelte,

az „iszlamista szeparatizmus” azért jelent veszélyt Franciaországra, mivel saját törvényeit minden más törvény fölé emeli, és ez „gyakran ellentársadalom megteremtéséhez vezet”.

Véleménye szerint ez a fajta szektarianizmus ahhoz vezet, hogy a gyermekeket távoltartják az iskoláktól, a sporttól, kultúrától és más közösségi tevékenységektől, hogy „olyan alapelveket tanítsanak nekik, amik nem felelnek meg a köztársaság törvényeinek”. Hozzátette: az iszlám válságban levő vallás nem csak Franciaországon, de az egész világon.

BETILTJÁK A "SZÜZESSÉGI VIZSGÁLATOT"

Néhány nappal később a Macron által felvázolt irányvonal első lépéseként a francia kormány bejelentette, börtönnel és pénzbírsággal fogja büntetni mindazokat az orvosokat, akik „szüzességi bizonyítványokat” állítanak ki hagyományos vallásos házasságokhoz. A France 3 TV információi szerint a francia orvosok 30%-át keresték meg már ilyen bizonyítványokért, de legtöbben visszautasították kiállításukat. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a vizuális, vagy tapogatással elvégzett vizsgálat nem tudja bizonyítani, hogy az illető létesített-e már szexuális kapcsolatot valakivel, vagy nem, viszont súlyosan sérti emberi jogait. A leggyakrabban Észak-Afrikából bevándorló muszlimok között elterjedt szokás a „szüzességi vizsgálat”. A muszlim nők ugyanis komoly elutasításban részesülhetnek családjuk és közösségük részéről, sőt, még meg is ölhetik őket, ha kiderül, hogy házasság előtt szexuális kapcsolatot létesítettek bárkivel.Forrás: Hetek.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató