2021. szeptember 23. - Tekla
EUR : 354.3
USD : 301.92
Időjárás ikon19°

A Rongyos Gárdáról forgatnak filmet Sopronban

„Őrtüzek nyugaton” címmel filmesítik meg az 1921-es nyugat-magyarországi felkelés hőseinek, a Rongyos Gárdának történetét. Harcsa Béla dokumentumfilmjében szakértők is megszólalnak, és fikciós jelenetekkel elevenítik fel a soproni népszavazáshoz vezető eseményeket.
A napokban is forgattak az alkotók Sopronban és környékén, hétfőn például a Pannónia Szálló előtt láthatták dolgozni a filmeseket a járókelők. Az elkészült alkotást televíziós vetítésre szánják, Sopronban pedig díszbemutató is lesz.
A film a nyugat-magyarországi felkelésről szól, arról a hőstettről, aminek a révén Sopron és nyolc másik település magyar maradhatott. 1921-ben Prónay Pál és Héjjas Iván által vezetett néhány száz felkelő megpróbálta megakadályozni, hogy Ausztria megszerezze Nyugat-Magyarországot. Bár céljukat nem érték el, ez a konfliktus vezetett a decemberi népszavazáshoz. - A bátorságról szól a film. Voltak emberek, akik fegyverek nélkül, felhatalmazás nélkül, hazafias módon mégiscsak kiálltak a trianoni békediktátummal szemben. Szerintem az ő harcuk példamutató – emelte ki Harcsa Béla, a film rendezője.  A film elkészítésében a soproni színház stábja aktívan közreműködik. A rendező, Harcsa Béla több szakértőt is megszólaltat a témában. Riportokat láthatunk dr. ifj. Sarkady Sándor, Raffay Ernő és Bottlik József történészekkel, illetve dr. Tóth Imrével, a Soproni Múzeum igazgatójával és történészével.Az 52 perces dokumentumfilm jeleneteinek egy részét a történelemhez hűen az eredeti helyszíneken forgatták, ilyen például a Pannónia Szálló terasza, ahol Héjjas Iván jelentette, hogy meghozták a fegyvereket a harchoz. De Sopron környékén, Kecskeméten, sőt azokon az osztrák területeken is játszódnak jelenetek, amik még a történelmi Magyarország területéhez tartoztak. A filmben szerepelnek a Soproni Petőfi Színház színészei, de a kecskeméti, illetve a győri színház művészei is megjelennek. A Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör pedig Czupy Arnold vezetésével segítenek feleleveníteni a korabeli csatajeleneteket.Forrás: Sopronmedia.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató