2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Niedermüllerék tudhattak a VII. kerületi áramlopásról

Bűntársak kerestetnek.Amint azt megírtuk, a múlt pénteken a rendőrség házkutatást tartott Borka-Szász Tamás erzsébetvárosi DK-elnök és önkormányzati képviselő irodájában, aki ezután, váratlanul, gyorsan lemondott valamennyi tisztségéről.Mint kiderült, a baloldali politikus önkormányzati áramforrásról végzett bitcoinbányászatot hivatali irodájában. Az Origónak Virágh Előd VII. kerületi Fidesz-alelnök elmagyarázta, miért gyanítható, hogy a botrány sokkal súlyosabb, mint az első pillanatban látszott. Azt írta, a bitcoinbányászgépeket olyan brutális teljesítmény leadására tervezik, amely alkalmassá teszi több millió matematikai számítás és algoritmus futtatására. Mindehhez annyi extra alkatrészt kell beépíteni a számítógépbe, hogy rendszerint egy nagyobb fém- vagy fakeretre van szükség. Ráadásul olyan hangos, hogy a falakon is áthallatszik, és ömlik belőle a meleg. A gépnek éjjel-nappal mennie kell, hogy az hatékonyan működjön. Hazug volt tehát Niedermüller Péter DK-s polgármester nyilvános, drámai megdöbbenése párttársa lebukása után, hiszen kizárt, hogy a hivatal dolgozói előtt ismeretlen lett volna Borka-Szász virtuális bányászkodása.
„Ha valaki járt abban az irodában, biztosan nem kerülte el a figyelmét a gép”
– állítja Virágh Előd. Megjegyezte,
bitcoinnal a legsötétebb ügyleteknél szokás fizetni: kábítószer, fegyver, prostitúció.
 Forrás: Magyar Hírlap
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató