1956. október 25. – Véres csütörtök

1956. október 25-én magyar és szovjet fegyveres alakulatok nyitottak tüzet a békés és fegyvertelen tömegre a Parlament előtt. Ez volt az a pillanat, amikor nyilvánvalóvá vált: a hatalom nem enged, és a legbrutálisabb eszközöktől sem riad vissza annak érdekében, hogy eltiporja a nemzeti ellenállást.

Október 23-án délután az első lövés Debrecen utcáin dördült el, majd este a Magyar Rádió épülete előtt folytatódott a harci cselekmény, már ekkor halálos áldozatokat követelve. Másnapra virradóra a főváros környékén állomásozó szovjet csapatok bevonultak Budapestre, fegyverropogás zaja nyomta el a város megszokott moraját, de a fegyverhasználat a fővárosban és vidéken is alapvetően a megfélemlítés, a visszariasztás eszköze volt még ekkor. Október 25-én délelőtt egyik pillanatról a másikra fordult a helyzet: a lelkes és ünneplésszerű spontán megmozdulásnak helyet adó Kossuth tér mészárszékké változott. A véres csütörtök valós történéseit máig nem tudjuk rekonstruálni. Nem tudjuk, pontosan kik és honnan lőttek, nem ismerjük az áldozatok számát, de még arról is csak megközelítő becsléseink vannak, hányan lehettek aznap az ország főterén.

Csütörtök reggel arra a hírre ébredhetett az ország, hogy felszámolták az ellenálló gócokat és bandákat, a kijárási tilalmat feloldották, és mindenkit felszólítottak, hogy vegye fel a munkát. A rádióban hallható bejelentésnek természetesen nem sok köze volt a valósághoz, csak arra volt jó, hogy fokozza az emberek felháborodását. A tömegközlekedés akadozott, így a munkába igyekvők is csakhamar az utcai tüntetők közé vegyültek a Belváros különböző pontjain, majd megindultak az Országház elé. A tüntetés békés jellegét mi sem mutatta jobban, minthogy az emberek barátkozni kezdtek a szovjet tankok legénységével. Az Astoria előtt álló páncélos járművekre felmászva, azok kíséretében indult el a tömeg a Kossuth tér irányába. A minta ragadós volt: a tüntetők kvaterkázni kezdtek az Országház védelmére kirendelt szovjet harci járművek katonáival is, akik – a helyzet kezelésére vonatkozó világos parancs hiányában – zavarodottan fogadták el a békejobbot. A tömeg egyre duzzadt. Vannak, akik háromezer fő körülire teszik az összegyűlt emberek számát, vannak, akik tízezres nagyságról beszélnek. Nők és gyermekek álltak a békés tüntetők között, idős emberek sétáltak ki a térre, nem volt arra utaló jel, hogy félniük kellene. Tizenegy óra után pár perccel mégis elszabadult a pokol.

Nem messze innen, az Akadémia utcai pártházban stratégiai ülést tartottak, ahol jelen volt a teljes pártvezetés a Magyarországra érkezett szovjet parancsnoksággal egyetemben: Anasztaz Mikojan, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökhelyettese, Mihail Szuszlov, a sztálinista terror egyik főideológusa, Mihail Malinyin, a Magyarországon állomásozó szovjet haderő főparancsnoka és Ivan Szerov, a KGB vezetője is részt vett azon a megbeszélésen, ahol leváltották Gerő Ernőt a párt éléről, és helyére Kádár Jánost nevezték ki. A jelenlévők természetesen értesültek arról, hogy a Kossuth téren tüntetés kezdődött, de nem hoztak semmiféle döntést a helyzet kezelésére. Kevéssel tizenegy óra előtt a KGB első embere elhagyta az üléstermet, és néhány ember kíséretében a tér sarkára sétált.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Szerov volt az, aki utasítást adott a tömegoszlatásra, az ő parancsára dördült el az első – ekkor még csak figyelmeztető – sorozat, amely pánikhoz és teljes káoszhoz vezetett. A lövések hallatán egyszerre több irányból is megszólaltak a fegyverek, amelyek célzottan a téren gyülekező békés és fegyvertelen emberekre irányultak. De kik lőttek? A szemtanúk elbeszélése és az utólag feltárt bizonyítékok, lövésnyomok számos feltételezésre adtak alapot. A legtöbb visszaemlékező arról számolt be, hogy a Földművelésügyi Minisztérium (FM) épületéből és annak tetejéről érkeztek az első lövések, amelyeket az épületet védő államvédelmis karhatalmisták adtak le, de vannak kutatások, amelyek kizárják az FM-ből érkező lövések lehetőségét.

Az orosz tankok szerepe is kérdéses. A legtöbb áldozat szovjet fegyverektől lelte halálát, de a téren lévő harckocsik többnyire a tömegoszlatás technikáját alkalmazták, a fejek fölé céloztak, kivéve a mai Vértanúk tere felől közeledő páncélost, amelyik kíméletlen csapást mért a villamosmegálló és a Rákóczi szobor környékére. A téren jelen voltak az államvédelemhez tartozó különböző egységek is, a határőrség – a „zöld ávó” – és a kormányőrség tagjai, akik géppuskasorozatokat lőttek az emberekre. Szervezetlenség és fejetlenség uralta a megtorlást kivitelező egységek tevékenységét. Negyedórán keresztül ropogtak a fegyverek, az emberek fejvesztve menekültek fedezéket keresve. Időközben megérkeztek az első mentőautók is, személyzetük golyózáporral dacolva igyekezett kimenekíteni a sebesülteket.

Nem tudjuk, hányan vesztették életüket ezen a napon a Parlament előtti mészárlásban. Vannak, akik száz alattira becsülik, de egyes vélemények szerint a sebesüléseikbe később belehaltakkal együtt akár az ezret is megközelíthette az áldozatok száma. Vannak visszaemlékezések tetemekkel megrakott teherautókról, amelyek titokban szállították a halottakat a temetőkbe. Nem tudhatjuk a teljes igazságot, de egy biztos: október 25-én a Kossuth téren egyértelművé vált, a hatalom a brutális eszközöktől sem visszariadva akarja a felkelést leverni. Mintha jelt adott volna az irányítása alatt álló fegyveres testületeknek, ugyanis az elkövetkező napokban az ország számos pontján dördültek el halálos áldozatokat követelő, megtorló jellegű sortüzek. A kegyetlen vérengzés hatással volt a felkelők elszántságára is, lendületet kapott a stratégiai csomópontokban spontán szerveződő ellenállási csapatok létrejötte, és már 25-én délután felvonulást tartottak a gyilkos ámokfutás ellen tiltakozva, amelyen az áldozatok vérével áztatott nemzeti színű zászlókat emelték a magasba.

Forrás: Magyar Nemzet

Check Also

A Rongyos Gárdáról forgatnak filmet Sopronban

„Őrtüzek nyugaton” címmel filmesítik meg az 1921-es nyugat-magyarországi felkelés hőseinek, a Rongyos Gárdának történetét. Harcsa …