2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Semjén Zsolt szerint az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab, Hadházy és Tordai

A miniszterelnök-helyettes azt is elmondta, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc őrült, Dobrev Klára pedig érzéketlen a magyar nemzet iránt.
"Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter (Jobbik), Hadházy Ákos (független) és Tordai Bence (Párbeszéd), ők hárman orvosi értelemben véve is pszichopaták, következésképpen így is kell hozzájuk viszonyulni"
– jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Budavári Fórumon.Bayer Zsolt a Jobbikkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy nekik bevégeztetett. “A Jobbik bőven 20 százalék fölötti párt volt korábban, amelynek értelmében saját jogon mindig is diktálhattak volna az ellenzéki oldalon is. Ehhez képest Jakab most majd könyöröghet Fletónak, hogy kapjon listás helyet 2022-ben” – mondta Bayer Zsolt.
A politikus szerint a fent említett országgyűlési képviselők mindig provokálnak, a provokációval pedig az a céljuk, hogy legyen egy olyan kép, amikor velük szemben erőszakot lehet dokumentálni. Ezért velük szemben a türelem a kulcselem - írja a Pesti Srácok.Semjén Gyurcsány Ferencről is elmondta a véleményét: szerinte a DK pártelnöke őrült, veszélyes ember, de tehetséges.
"Veszélyes, mert Gyurcsány amorális, nála a jó és a rossz nem létezik, csak az, mi a hasznos és mi nem"
- mondta a miniszterelnök-helyettes.“2010-ben Magyarországon létrejött a centrális erőtér, amelyben a kormányoldal volt a legerősebb és a centrum, de tőle jobbra és balra is léteztek formációk. A Soros-féle világ felismerte, hogy így soha nem nyernek választást Magyarországon, ezért duálissá kellett alakítaniuk a centrális erőteret, a szélsőjobbot át kellett hozniuk balra. Duális hatalmi erőteret kellett csinálni, ezért kellett a Jobbiknak mindent feladnia és átkuncsorognia magát a baloldalra. A duális erőtér mellett a régi MSZP-SZDSZ konstrukciót is újra létre kellett hozniuk, amelyben az új MSZP a DK, az új SZDSZ pedig a Momentum, az MSZP-t és a Jobbikot pedig meg kell szüntetni. Ez a felállás létrejött, amelyért 2022-ben óriási támogatást fognak kapni Brüsszelből és pénzügyi, ideológiai érdekcsoportoktól. Jakab Péter Jobbik-elnök egy bábú, aki nem a saját politikáját viszi, hanem megrendelést hajt végre” – fogalmazott Semjén Zsolt. Gyurcsány felesége, Dobrev Klára is szóba került, akit szintén nem kímélt. Semjén szerint a DK képviselője érzéketlen a magyar nemzet iránt, neki és a férjének a nemzeti szuverenitás nem jelent semmit. Semjén, Bayer és Szarvas a fórumon Dobrev Kláráról is szót ejtettek. Semjén szerint Dobrev Klára érzéketlen a magyar nemzet iránt, neki és férjének a nemzeti szuverenitás semmit nem jelent.
“Dobrevék mindig valamilyen unióban akarták feloldani a magyarságot: Szovjetunó, vagy most az Európai Unió. Mindegy milyen unió, csak ne magyar. Zsigeri érzet azért, hogy ne legyen magyar nemzet, zsigerileg utálják a magyar szuverenitást. A Momentum esetében is hasonló a helyzet. Ne felejtsük el, Cseh Katalin azt bírta mondani, hogy a felvidéki magyarok legyenek jó szlovákok. Ilyet még Benes sem mert volna kijelenteni, ez nemzettagadás” 
Bayer Zsolt kiemelte, három fő identitása van az embernek: vallási, nemzeti és nemi. 
“A nyugati embertől ma elveszik ezeket az identitásokat. Meg kell nézni a Gucci őszi/téli kollekciójának bemutatóját. Leírhatatlan kinézetű ratyik szambáznak végig a kifutón leírhatatlan női cumókban. Ha ez a szabadság, akkor köszi szépen, én ebből nem kérek. A normalitás ma azért küzd, hogy meg tudjuk védeni az alapvető identitásainkat. Az érzékenyítők az óvodába és az iskolákba viszik a gendert, amely mindjárt azzal is meg van fejelve, hogy rögtön szeretni kell a b..ikat. A homoszexualitás nem egy természetes állapot. Mindenki szeressen akit akar, de ne követelje meg a többségi társadalomtól, hogy még meg is tapsolja őket”
– fejtette ki a véleményét Bayer Zsolt.Forrás: Pestisracok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató