2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

FeGyőr: 22-ben nem kormányt, hanem rendszert váltunk, lecseréljük a köztársasági elnököt is

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szerint a legfőbb ügyész „alkotmányellenes tevékenységet végez”, és vele szemben eljárások indulnak majd, ha a 2022-es választáson győz az ellenzék. A politikus erről a Szabad Európának(Soros újraindított blogja,- a szerk.) adott interjúban beszélt, amiből most közzétettek néhány részletet.
Nem egyszerű kormányváltást ígért, hanem „rendszert, korszakot fogunk váltani”. Szerinte köztársasági elnököt is „nyilvánvalóan cserélni kell”.
Fekete-Győr András megerősítette azt a korábbi nyilatkozatát, melyben a szocialista Tóth Csabát hozta példának azon politikusok között, akiket nem szeretne egy esetleges közös ellenzéki listán látni. Sőt, arra kérdésére, hogy miért pont őt, hiszen egy korábban rasszista kijelentéseket tevő politikus, Bíró László nemrég elfogadható jelölt volt Borsodban, a Momentum elnöke a „gengszter” szót is használta. A kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenccel vagy Dobrev Klárával lenne szívesebben egy listán, így válaszolt: „én a személyes frusztrációimat, ellenszenveimet már rég félretettem”. A szövetségi rendszerben vannak olyan pártok, melyeknek több százezer szavazójuk van, és „én tisztelem őket, ezért az általuk tisztelt vezetőket is el kell fogadjam” – mondta a Momentum elnöke.
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató