2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

"Legyél már férfi!" - Az angol csapat edzőjének bocsánatot kellett kérnie, mert az egyik játékosát leszidta

Újabb őrület bontakozik ki a nyugat-európai világból. Az angol edzőnek azért kellett magyarázkodnia, mert megsértette a játékosát egy bekiabálással.Történt ugyanis, hogy az 1:1-es döntetlennel végződött Bolton Wanderers - Cambridge United találkozón a fiatal kapus hibázott. Egy könnyű labdát nem tudott kiöklözni, és egy szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába segítette.Ezért a csapat edzője, Ian Ewatt egyből bekiabált:
Legyél már férfi!
Ez egy olyan mondta, ami a futballberkekben teljesen elfogadott. Legalábbis azt gondolhatnánk. Igen, ám, csak a liberális világ mást hozott nekünk. Már ez is sértő szerintük. A húsz éves futballistát nem szabad bántani, ezért nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie az edzőjének.A meccs után az edző azt nyilatkozta: - Most beszéltem Billyvel odabent. Fantasztikus fiatal kapus, sok jó tulajdonsággal, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy folyamatosan hibázzon, ez ilyen egyszerű. Privátban folytattam ezt a beszélgetést. Ez egy férfias játék, három pont a tét, és a csapatom megérdemelte a győzelmet." A szakmában azonban sokan elkezdték kritizálni az edzőt. Szerintük a földbe döngölte a játékosát Ewatt. Az edző elmondta, hogy már számos esetben elnézést kért a kijelentéséért. "Valójában arra gondoltam, hogy amikor fiatal játékosból idősebb játékossá fejlődsz, akkor egy bizonyos szintre van szükség a fejlődéshez, és ez már nem a gyerekek, hanem a felnőttek futballja, tehát a terminológia téves volt és mint mondtam, elnézést kérek ezért." "Aki ismer, tudja, hogy soha nem akarok senkit megbántani. Őszinte srác vagyok, nagyon keményen dolgozom, talán jobban kellett volna választanom a szavaimat, és ez az én hibám."  Bede Zsolt – Vadhajtasok.huT.me/bedezsolt  |  Vk.com/bedezsolti  |  Twitter.com/BedeZsolt2
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató