2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

„Orbán elutazik örökre keletre” - FeGyőr már nagyarányú ellenzéki győzelemről álmodik

„A köztársasági elnököt is nyilvánvalóan cserélni kell” – mondta a Momentum elnöke, aki az ellenzéki program minimumpontjaihoz sorolta, hogy nem lehet hozzányúlni a határon túli magyarok szavazati jogához.A Szabad Európa podcast-stúdiójának vendége volt a Momentum elnöke, akit az ellenzéki összefogásról, a választás utáni mozgástérről és pártja önkormányzati képviselőiről is kérdeztek, az elkészült műsorból pedig az oldal honlapján tettek közzé néhány részletet. Ebből kiderül: Fekete-Győr András szerint a Momentum a bizonytalan szavazók között a legnépszerűbb ellenzéki párt, amit nem tart pusztán praktikus kérdésekre technokrata válaszokat adó formációnak. A pártelnök azt sem zárta ki, hogy a Fidesz bedől egy nagyarányú választási vereség nyomán, és „Orbán Viktor elutazik örökre keletre”. Úgy véli, az ellenzéknek „meglesznek azok az eszközei, melyekkel »f​ideszteleníteni«​ tudja a magyar gazdaságot és a magyar államot”. Erről részleteket csak jövőre, az előválasztások idején akar elárulni, de hangsúlyozta, hogy ha egyszerű többséggel sikerül megszereznie a hatalmat az ellenzéknek, akkor „nem fog majd malmozni”.„Nem egyszerű kormányváltásról van szó, rendszert, korszakot fogunk váltani” – mondta, és „látható a történelemből”, hogy ilyen helyzetekben „ritka, hogy a funkcionáriusok hosszú távon kitartanak a bukott oldal mellett”. Átállnak, „de ez nem jelenti azt, hogy mondjuk Polt Péter maradhat, hanem valamilyen alku keretében ő el tud távozni szabadon, de cserében feladott embereket a jogállam számára, akiket különben nem tudtunk volna megszorongatni”.
 „A köztársasági elnököt is nyilvánvalóan cserélni kell”
– tette hozzá.
Fekete-Győr beszélt az ellenzéki együttműködésről is. Kiderült: várhatóan miniszterelnök-jelöltek közti előválasztások is lesznek, a jelöltek különböző programokkal fognak majd egymással küzdeni. Ezért „lesz egy ellenzéki minimumprogram, ami a keretét adja a 2022-es kormányzásnak, és a miniszterelnök-jelöltek ezen keretek között tudnak majd súlyozni, hangsúlyozni és mozogni”. Ez még a jövő év zenéje – így tért ki a kérdés elől a momentumos politikus, amikor arról kérdezték, hogy melyek azok a sarokpontok a közös minimumprogram-írás során, melyekből a Momentum nem enged. Végül három pontot említett: nem szabad tovább húzni az eurozónához való csatlakozást; nem lehet hozzányúlni a határon túli magyarok szavazati jogához, „ahogy ezt esetleg más ellenzéki pártok szeretnék” és mindenképp bele kell vágni egy nagy digitális oktatási reformba. A Momentum közös programíró csapatában politikai szinten Orosz Anna alelnök vesz részt, valamint Tóth Endre elnökségi tag és a háttérben szakemberek – derült ki az adás előzeteséből.Forrás: Mandiner
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató