2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Soros hívőjének szervezete adott menlevelet a nizzai terroristának

Mint ismert, múlt csütörtökön terrortámadás történt a franciaországi Nizzában. A 21 éves tunéziai elkövető, Brahim Aoussaoui, aki három embert is meggyilkolt, egy vöröskeresztes menedéklevelet kapott a Rhapsody nevű, az olasz állam által bérelt hajón, ez pedig lehetővé tette számára a szabad mozgást Európában - írja a Tűzfalcsoport.Aoussaoui szeptember 20-án csónakkal érkezett körülbelül 300 migráns társaságában Lampedusába, ahol a Rhapsody-n került egészségügyi elkülönítésre, itt pedig megkapta a Vöröskereszt igazolását. Ugyan a tunéziai bevándorlót az olasz hatóságok kiutasították, de Matteo Salvini volt belügyminiszter szigorú bevándorlásügyi rendelkezéseinek eltörlése óta – amit Soros György is szorgalmazott – a döntés végrehajtását nem kellett zárt menekülttáborban kivárni, így Brahim Aoussaoui akadály nélkül folytathatta az útját Franciaországba, amit már Lampedusa-ra érkezésekor is céljaként jelölt meg. Akikkel együtt töltötte a karantént a Rhapsody-n, szintén arról számoltak be a terrorelhárítóknak, hogy a dzsihadista folyamatosan azt hajtogatta, el kell jutnia Franciaországba, és hozzátették, hogy sokat telefonált. Mint ismert, ez sikerült is neki és komoly mészárlást végzett, ám mindez elkerülhető lett volna, ha nem veszi őt szárnyai alá a Vöröskereszt. A szervezet olasz vezetője Francesco Rocca, aki már a migránsválság előtt az illegális bevándorlók egyik leghangosabb szószólója volt. Szorgalmazta, hogy az államoknak fokozottan törekedniük kellene a veszélyes útvonalakon átkelő migránsok megsegítéséről, valamint azt is, hogy az államoknak szorosan együtt kellene működniük a civil szervezetekkel, és biztosítaniuk kellene a migránsok számára a hozzáférését az alapvető szolgáltatásokhoz. Korábban azért kampányolt, hogy az illegális bevándorlókat ne hívják illegális bevándorlóknak, mert szerinte ők áldozatok, és szintén kritizálja azokat a kormányokat, köztük az akkori olasz vezetést, amelyek megállítani, illetve távol tartani akarják a migránsokat, ahelyett, hogy „legális utat találnának a számukra”. Ezek mind azt bizonyítják, hogy Francesco Rocca ugyanabból a kottából játszik, mint Soros György: kiállt a migránsok beengedése mellett; azért, hogy semmiben se korlátozzák őket; ellenezte a visszafordításukat és a visszatelepítésüket. A 2018-as G6-os találkozó előtt pedig Soros szinte szó szerint ugyanazt nyilatkozta a migráció kapcsán, mint abban az évben Rocca.Forrás: Magyar Hírlap
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató