2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Válságos állapotba került ismét a nizzai merénylő

Ismét válságosra fordult az állapota a nizzai Notre-Dame-bazilikában előző héten végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetőjének – jelezték szerdán rendőrségi források, amelyek megerősítették, hogy továbbra is öten vannak őrizetben az üggyel kapcsolatban.A 21 Brahím Iszávi válságos állapotban szállították kórházba, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. Eddig nem tudták kihallgatni, de az állapota már javult, amikor a koronavírus-tesztje hétfőn pozitívnak bizonyult, ezért a kihallgatását egyelőre elhalasztották. Szerdán azonban olyannyira romlott az állapota, hogy ismét válságos állapotba került.

ÖT EMBER ŐRIZETBEN

A támadás miatt továbbra is öt ember van őrizetben, köztük egy 29 éves, szintén tunéziai állampolgár, akit kedden állítottak elő a Párizshoz közeli Sarcelles-ben. Őt azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állt az elkövetővel, míg másik három, 23 és 45 év közötti ember az első lakhelyén tartózkodott az előállításkor, ezért őket is őrizetbe vették. Rajtuk kívül még egy másik 29 éves tunéziai állampolgár, Ahmed B-A is gyanúsított, őt a Nizzától negyven kilométerre található Grasse-ban szombaton vettek őrizetbe. Őt azzal gyanúsítják, hogy többször is találkozott a tunéziai elkövetővel a Tunéziából Olaszországon át Franciaországba tartó migrációs útvonalán. Mindkét emberről azt feltételezik, hogy nemrég érkeztek Franciaországba. Nyomozati források szerint feltételezhető, hogy együtt tették meg az utat.Brahím Iszávi – akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel – szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül két nappal a támadás előtt érkezett Franciaországba, és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén. 
  (MTI)
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató