2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Transzneműek számára nyílt Korán-iskola Bangladesben

„Allah senkit nem különböztet meg hátrányosan, nekik is ugyanolyan jogokat kell kapniuk, mint más embereknek.” Korán-iskolát, madraszát nyitottak Bangladesben transzneműek számára pénteken, a szervezők a hátrányos megkülönböztetés sújtotta kisebbség beilleszkedését szeretnék elősegíteni. A körülbelül 150 tanuló befogadására alkalmas iskola megnyitóján mintegy 50 transznemű jelent meg, az ünnepségen a Koránból olvastak fel. Többen örömüket fejezték ki az esemény alkalmából, és azt mondták, úgy érzik, hogy a végre elismerték őket. „Muszlimok vagyunk, de nem mehetünk a mecsetbe” – panaszkodott Abdulrahmán Azad. A kezdeményezés mögött álló egyik vallástudós azt mondta, a Dakka külvárosában megnyílt iskola az első ilyen jellegű tanintézmény a transzneműek, hindusztáni nyelven hidzsrák számára, akiknek a nehézségeiért a társadalmat és az államot tette felelőssé. „Véget akarunk vetni a diszkriminációnak. Allah senkit nem különböztet meg hátrányosan, nekik is ugyanolyan jogokat kell kapniuk, mint más embereknek” – szögezte le. Becslések szerint a mintegy 168 milliós Bangladesben körülbelül 1,5 millió transznemű élhet. Vazed Haszina miniszterelnök kormánya 2013-ban fogadta el jogilag a harmadik nem létezését, ám egy, a gyarmati időkből fennmaradt – ritkán alkalmazott – törvény még mindig hat hónap börtönbüntetéssel sújtja az azonos neműek közti szexuális kapcsolatot. A térségben az LMBT-közösség tagjait, a leszbikusokat, melegeket, biszexuálisokat és transzszexuálisokat még mindig gyakran éri hátrányos megkülönböztetés, elsősorban a szélsőségesek, az iszlamisták részéről. Négy évvel ezelőtt megöltek két meleg aktivistát – az ország egyetlen, az LMBT-közösség tagjainak szóló újság szerkesztőit –, a gyilkosságok elkövetőjeként később az al-Kaida terrorszervezet egy helyi csoportja jelentkezett. Ezt követően sok aktivista elmenekült Bangladesből. (MTI)  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató