Brékó

Nyerges Attila: Vissza akarunk adni valamit a hazának!

Az Ismerős Arcok zenekar frontembere nem igényel különösebb bemutatást. A Ma7.sk készített nagyinterjút a hazáról, családról és csalódásokról, a helyes útról, illetve természetesen a Nélküledről!

Én 2003-2004 környékén gimnazistaként találkoztam először az Ismerős Arcok zenekarral…

Igazán? Hol?

A Pannon Rádióban, aztán később a Hazafin.

Sejtettem, akkoriban a Pannon volt az egyetlen, amelyik játszotta a számainkat.

A Fenyőket, az Erdély 2003-at, az Építsünk hidat. Kapásból ezekre emlékszem. Azóta eltelt lassan húsz év. A telt házas nagykoncertekig vezető hosszú útnak mik voltak a legfontosabb állomásai?

Az egyik fontos állomás valóban a Pannon Rádióhoz köthető. Az volt az első csatorna, amelyik tulajdonképpen felfedezett minket.

Felfedezték önöket?

Nah jó, ez erős túlzás azért, de az biztos, előtte egyáltalán nem foglalkozott velünk a média. Tulajdonképpen néhány demóval a zsebemben én sétáltam be a rádióhoz, hogy tessék, itt vagyunk. A Fenyőkre és az Építsünk hidatra emlékszem is, azokat vittem magammal. A rádió nagyon nyitottan állt a dologhoz, elkezdték játszani a dalainkat. De ahhoz, hogy ezek a dalok megszülethessenek kellett egy erdélyi utazás.

A rajongók körében legendássá vált koncerttúra. Azóta is emlegetik.

Hát igen, meg mi is. (nevet) Zenekarként ez volt az első találkozásunk a külhoni magyarokkal. Előtte jártam én Erdélyben, nagyjából képben voltam a dolgokkal, de az a szeretet, az a pozitív hozzáállás, ami zenekart fogadta, az egészen egyedülálló volt. Nem szeretem a rajongás szót, de az biztos, hogy az a túra máig meghatározó a zenekar életében.

Erdélyben csodálattal tapasztaltuk, sokkal erősebb, masszívabb a magyarság összetartása.

Ezt követően jelentek meg az első hazafias, mélyebb mondanivalóval bíró dalok?

Tulajdonképpen igen, de itthon is történtek dolgok. 2002-2003 környékén volt néhány esemény, ami úgy megrázogatta az embert. Gyakran elmondom, mi még az a generáció vagyunk, amelyik a szocializmusban tanulta a történelmet, a rendszerváltás előtt érettségiztünk. Nem egészen azt tanultuk, ami 1989 után kiderült, akár ’56-ról van szó, akár Trianonról, akár a határon túlra szakadt magyarok testvéreinkről. Megjelentek olyan szerzők könyvei, akiknek a hírét sem hallottuk ’89 előtt, Wass Albert, Nyírő és a többiek. Ezeknek a dolgoknak az összessége volt az, amely megérlelte bennem az elhatározást, oké, hogy mi zenélni szeretnék, de ne pusztán szórakoztató zenében gondolkodjunk! Ha már erősebben szól kicsit a hangunk, használjuk arra, hogy el is mondjunk valamit a világról.

Próbáljunk meg hasznára lenni a hazánknak, adjunk valamit vissza abból, amit kaptunk tőle és igyekezzünk kezdeni valamit azokkal az igazságtalanságokkal, amikkel kinn találkoztunk. Üzenni akartunk a határon túlra, sokan vagyunk, gondolunk rájuk és igyekszünk helyrehozni azt, amit az elmúlt száz év tönkretett.

Ezek szerint abszolút tudatos volt a váltás a korábbi könnyedebb daloktól a komolyabbak felé?

Nem, ezt azért így nem merném kijelenteni. Nem határoztuk meg, hogy akkor innentől hazafias dalokat írunk. Rádöbbentem arra, százszor fontosabb dolgok vannak, mint a semmiről sem szóló, idézőjelben mulatós zenéket játszani fiataloknak, hogy táncikáljanak, berúgjanak aztán a jövő hétvégén újrakezdjék. Mondandóm volt a világnak, a közönségünknek.

Jól fogadták?

Az biztos, hogy meglett az eredménye. Pillanatok alatt a minimálisra zsugorodott a közönségünk. (nevet) A nulláról kezdtük újra. Ahogy egyre több, mondanivalóval bíró dalt építettünk be a repertoárunkba, úgy maradtak el az emberek. Az első koncerteken búcsúdalként az Egy a hazánkat játszottuk, elszavaltam egy Wass Albert versrészletet és éreztem, hogy ez az egész úgy lógva marad.

Nem bánták, hogy elfogy a közönségük?

Nem, annyira lelkesek voltunk. Egyébként pontosan ez az időszak, amikor megjelentem a Pannon Rádióban a dalainkkal. A Pannon Budapesten és környékén volt fogható, így a fővárosban lassacskán kialakult egy kemény mag, bár a média továbbra sem foglalkozott velünk. Akkoriban még mindnyájunknak volt civil állása, én például a Komjádi uszodában voltam előbb úszómester, aztán műszakvezető, egészen 2007-ig. Akkor már olyan szintre jutott a zenekar, hogy tisztességgel nem lehetett tovább folytatni a munkát.

Egy nap arra mentem be az irodába, hogy az uszoda igazgatója a zenekar honlapját nézi és a mi koncertnaptárunkat hasonlítja össze az uszoda versenynaptárával, melyik versenyekre tud beosztani. Itt éreztem, eljött a búcsú ideje.

A régi vonal sosem hiányzott? Az egyszerűbb, humoros, jópofa slágerzenék? Van néhány egészen parádés kocsmablues száma a zenekarnak.

Melyikre gondol?

A címére sajnos nem emlékszem, a szövegre kicsit. Mexikó benne van az biztos, meg csilis bab és gumikesztyű is.

Aha, az a Szeress Mexikóban. (nevet) Egy ZZ Top átirat egyébként, ráadásul inkább az előző zenekarunknak, a STexasnak a repertoárjába tartozott. Természetesen nem szégyellem ma sem ezeket a dalokat, kiváló iskola volt, akkor kezdtem rádöbbenni, ez a szövegírás tulajdonképpen megy nekem, de manapság nem szívesen játszanék ilyeneket. Bár igaz, ami igaz, az ötvenedik születésnapomra tartottunk egy STexas nosztalgiakoncertet, jó volt, de nem foglalkoznék már ezekkel a számokkal.

 

Mikor tűnt először úgy, ez az irányváltás bejött, működik?

Nagy ugrás volt a sötétbe, amikor a munkahelyemet otthagytam, de 2007 környékére azért világos volt, működik, amit csinálunk, a zenélésből akár élni is lehet. Még élt édesapám ekkor, óvott is tőle kicsit, de mindig nagyon hitt bennünk. Szerette a zenénket, járt is koncertekre. Talán büszke is volt rám. Az igazán nagy sikereinket sajnos már nem élhette meg, de egy-két nagykoncerten azért látott. A Petőfi Csarnokos recsegős telt házunkon például ott volt, az egy elégtétel nekem.

Máig nagyon hiányzik!

Van ebből az időszakból kedvenc dala? Vagy ez olyasmi, mint a gyerekekkel? Nem lehet kedvenc!

Ha ma visszahallgatom az első lemezeinket, nagyon sok hibát találok. Főleg zeneileg. Nem értettünk még annyira a dolgokhoz, de a lehetőségeink is korlátozottak voltak. Az első albumot egy rákospalotai ház hátsó traktusában berendezett stúdióban vettük fel. A stúdióról később kiderült, egy disznóólból alakították át, de erre szerencsére sem a szaga, sem egyéb külsőségei nem emlékeztettek már. (nevet) Hallhatóak is ezek a körülmények, most sok mindent másként csinálnék, akár technikailag, akár a hangszerelésben. Ahogy mentünk előre, úgy lettek egyre jobbak és jobbak a lemezeink. Kiemelni elég nehéz lenne bármit is, de, hogy azért ne hagyjam válasz nélkül a kérdést, az Újszínházban felvett akusztikus koncertanyagunkat azt most nagyon szeretem, bár az még elég új, tavalyi. Ha konkrét dalra gondol, akkor a Hegyeket nézek címűre szoktam azt mondani, na erre büszke vagyok. Próbáltam úgy összeszedni, mit jelent magyarnak lenni, hogy minél kevesebb közhelyet használjak. Olyan dolgokról beszéljek, amik nekem a hazát jelentik. A temetők csendje, a lovak szeme, a szántóföld illata. Ezeket talán sikerült jól megfognom.

És az új dalok közül? Tényleg, mikorra várható az új Ismerős Arcok album?

Nem tudom megmondani. Erre az évre terveztük, de a vírus, mint annyi minden másba, ebbe is beleszólt. A dalok nagy része tulajdonképpen készen van, egyet-egyet be is emeltünk a műsorba, a stúdiófelvételeket meg lassacskán csináljuk. Idén még egy tizenhat állomásos Trianon-turnéra készülünk, a járvány miatt egyelőre kizárólag Magyarországon. Ahogy a Wass Albert-esteknél, úgy most is Simó Jóska bácsi segít, a műsorban Trianonnal kapcsolatos írások hangzanak majd el. Igyekeztem olyanokat beválogatni, akiket ritkán idéznek a témával kapcsolatban, mint Karinthy vagy Hemingway. Ezekhez a történetekhez kerestünk megfelelő dalokat a repertoárból. (Időközben kiderült, a járvány miatt ez a túra is elmarad. – a szerk. megj.)

Van kedvence az új dalok között?

Nyolcvanas évek az egyik új dal, amit nagyon kedvelek, úgy látom a közönség is jól fogadja. Ez egy összekacsintós nóta. Én azokban az években voltam kölyök, s lehetett ez bármilyen rossz és furcsa korszak is, az ember a gyerekkorára úgy emlékszik vissza mint egy csodára, függetlenül a körülményektől. Ez a nosztalgia mindenkiben benne van, aki akkor volt kamasz. Olyan dolgokat sorolok fel, amik bennem ilyen-olyan okoknál fogva megmaradtak azokból az évekből. Ez egy jó játék, adunk egy kis házifeladatot ezekkel az utalásokkal. Máig élesen emlékszem például arra, amikor lelőtték John Lennont, ültem a Škodában apám mellett a Szentendrei úton és hallottuk a rádión, mi történt. Vagy ott van például Bobby Sands, a Kossuth Rádió akkoriban mindennap bemondta, hányadik napja éhségsztrájkol. Ő is kap egy sort a szövegben. Ebből a dalból is  látszik, én alapjában véve egy múltba néző, nosztalgiázó ember vagyok. Csodálatos gyermekkort teremtettek nekem apámék, én ezekbe az évekbe megyek vissza, ha kicsit el vagyok kenődve. Fáj látni, hogy már nem abban a világban élünk, de jó visszagondolni rá.

Most összefoglalta a kedvenc Ismerős Arcok dalom tartalmát.

Melyik az?

Üzenet a múltból.

Nah igen, az is például egy olyan dal, amelyikre nagyon büszke vagyok. Érdekes, míg a Hegyeket nézek az első pillanattól kezdve közönségkedvenc volt, ez nem. Pedig nagyon szerettem volna. Játszottuk többször is, de egyrészt nagyon hosszúnak tűnt, másrészt talán a zenéje nehezebben befogadható. Azt vettük észre, hogy a közönség el-elkalandozik a szám alatt, már-már unatkozik. Épp a napokban hallgattam Katona Klárival egy régebbi interjút, amiben elmeséli, hogy a Mama című számot, amiről azt hitték, óriási közönségkedvenc lesz, lévén az édesanyjával mindenkinek vannak lezáratlan ügyei, nem tudták másfél-két évig eljátszani. Annyira megrázta a közönséget, hogy ötször annyi munka volt visszahozni a hangulatot. Aztán egy koncerten valaki bekiabálta, „játszd el a Mamát!”, eljátszották, és onnantól kezdve működött. Ilyesmit mi is szoktunk csinálni, időnként pihentetünk nagy slágereket és előveszünk elfeledett dalokat.

Ha már a nagy slágereknél tartunk, Dunaszerdahelyről jövök, a Nélküledről muszáj beszélnünk! Meglepő így utólag a sikere?

Tulajdonképpen nem. Nyilván a DAC kis kellett hozzá, de amikor elkezdtük rendszeresen játszani a dalt, látszott, nagyon szereti a közönség.

Nagy boldogság ilyen slágert összehozni egy zenekarnak, nem mindenkinek sikerül, de nem volt ebben semmi tudatosság. Tíz éves volt a zenekar, volt egy masszív, lelkes, több száz fős rajongótáborunk, akkor kezdtük a táborokat csinálni, komoly tömeg jött össze egy-egy koncertre. Nekik írtam ezt a dalt, köszönetképpen. Az áthallások persze nem véletlenek.

Az „ötmillió magyar” nem is annyira áthallás.

Persze, csak, ha figyeljük a szöveget, azt is példaként hozom a közönségnek. Ha nem vigyáztok ránk, ugyanolyan magányosak leszünk, mint az az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág. Lecsó (Leczó Szilveszter, az együttes billentyűse – a szerk. megj.) megcsinálta hozzá a zenét, bevittük megmutatni a zenekarnak. Alapból egy szál zongora volt mellé, de mi egy középtempós, kicsit Bikinis dalt képzeltünk el. A többiek mondták, hagyjuk meg a zongorát, így sokkal ünnepélyesebb. Akkora sikere volt, hamar zárószám lett belőle.

Remélem nem veszi rossz néven, de nem unják még a dalt?

Sokszor megkapom ezt a kérdést. Tényleg rengetegszer elénekeltem már, de erre azt tudom mondani, látom a közönségen, még mindig hat rájuk. Mindig máshol, másként. Másként Budapesten, másként vidéken, másként Erdélyben és másként Felvidéken. Ez egy nagyon érdekes és szórakoztató jelenség. Van, aki sír, de olyan is, aki teli torokból énekli, vagy tök részegen ordítja, esetleg lassúzik rá. (nevet) A feldolgozásoknak szintén örülök. Kemény rock stílusban a P. Mobil is előadta, de hallottam én már mulatós Nélküledet is. Az egyik kedvencem a gyerekek előadása a nemzeti stadion avatóján. Elég sokat megnéztem a DAC meccsei előtt előadott feldolgozásokból is, voltak köztük kiemelkedőek. Vízválasztó volt az is, amikor a miniszterelnök úr megosztotta a Nélküledet a Nemzeti Összetartozás Napján. Épp koncertre mentünk, emlékszem, odafelé szóltak nekem a srácok, mi történt. Mire jöttünk haza a baloldali sajtó már arról fröcsögött, Orbán Viktor szélsőséges zenekar dalát népszerűsíti. Szerencsére a drága újságírók megtették nekünk azt a szívességet, hogy az összes cikk végére beillesztették a dalt. A zenekar Facebook-oldalára azokban a napokban 5-6 ezer új lájk érkezett, tízezrek hallgatták meg a Nélküledet. A dalnak ezek a mérföldkövei. A DAC, a miniszterelnök úr, a stadionavatós ügy, egyre több és több emberhez jutott el a dal. Néhány héttel a megnyitó előtt kaptam egy fülest, hogy elhangzik a Nélküled, de féltem attól, megint elfelejtenek megkérdezni.  Mikor a ’16-os EB-ről hazajött a válogatott pontosan ez történt. Az bántott egy kicsit, de megsértődni nem szoktam, nincs rá idő. A megnyitó az egyébként is más. Utólag kiderült, a szervezők azt hitték még kórházban vagyok, ráadásul egyébként sem tudtam volna vállalni, még lábadoztam akkoriban. A gyerekek viszont csodálatosak volna.

 

A Puskásban azért nem Ön énekelt, mert éppen műtétje után lábadozott. Ha nem frissen kerül ki a kórházból, másképp reagál a dal körüli botrányra? (Miklósi Gábor akkor Indexes újságíró hosszú cikkben írta meg, miért nem állt fel a stadionban jelenlévő tízezrekkel ellentétben a Nélküled alatt. – a szerk. megj.)

Ezt nem tudnám megmondani, de az biztos, már az első napokban világos volt, ez a botrány jót tesz a dalnak. Azt megtapasztaltuk az elmúlt húsz évben, bármit is mondjanak a zenekarról, az nekünk jó.

Pedig mondtak elég cifrákat is. Szélsőséges, fasiszta, antiszemita, a teljes repertoár.

Ezek azok a dolgok, amiket nem lehet soha bizonyítani. Addig tudták ránksütni ezeket a hazug bélyegeket, amíg a médiastoppal megakadályozták, hogy eljussunk az emberekhez. Aztán évente 120 koncertet adtunk, az internet segítségével bárki meghallgathatta dalainkat, innentől kezdve mindenki utánanézhetett ezeknek a rágalmaknak, és láthatta, hazugság az egész.

Gondolkozott már azon, mi lehet ennek az ostoba skatulyázásnak az ősforrása?

Nem szeretik a gondolkodó embereket. Az a jó, ha tömeg vagy, ha massza vagy, nincsenek ötleteid. Mi egy gondolkodó zenekarnak tartjuk magunkat, a dalaink egy csomó mindenre felhívják a figyelmet, amiről jobb lenne nem is nagyon tudni.

Először megpróbáltak elhallgatni minket, aztán amikor ez nem sikerült, ránksütötték, hogy fasiszták vagyunk meg kirekesztőek. Olyan is volt, hogy más zenekarok szövegeit tették be a rólunk szóló cikkekhez, ezekkel egy ideig próbáltunk harcolni, de idővel rájöttünk nincs értelme. Ha kapunk is helyreigazítást, csak valahol a lap alján.

Tavaly volt húszéves a zenekar. Sosem merült fel önökben, hagyni kéne ezt az egész nemzeti dolgot, talán érdemesebb lenne a kisebb ellenállás felé menni? A könnyebb utat választani?

Nem érdekelt minket a könnyebb út. Nem akartunk mi népszerűek lenni, mondanivalónk volt. Azt meg csak így lehet közölni. Beszélhetnék én a nyárról, meg a jó csajokról, de öreg vagyon én már ehhez, hiteltelen lenne. Nem tartom magam közéleti embernek, a szövegeimmel el tudom mondani, amit a világról gondolok. Persze vannak dolgok, amik dühítenek vagy örömmel töltenek el, de a legtöbb közéleti felkérést inkább elutasítom. Nem érzem szükségét, hogy aktuális kérdésekben állandóan megnyilatkozzak, a véleményemet úgy is beleírom majd a készülő dalokba.

Forrás: Ma7.sk

Check Also

Karácsony Gergely az egész világ segítségét kéri Demeter-ügyben

Ezért nem szabad soha meghátrálni. Soha! Sikítsanak csak, senkit nem érdekel, minket biztosan nem. Sőt! …