2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Rendőrökre támadt egy borsodi család

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást hét ember ellen, akik Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik településén jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A tájékoztatás szerint november 9-én este a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság állományába tartozó járőrök szolgálati gépkocsival közlekedtek egy borsodi településen, amikor megláttak egy körözés alatt álló férfit, aki élettársával az utcán sétált.
A rendőrök megállásra szólították fel a 31 éves férfit, aki azonnal menekülni kezdett.
Miután a járőrök utolérték, testi kényszert alkalmaztak vele szemben, hogy megbilincselhessék, azonban ő aktívan ellenállt, és próbált szabadulni a rendőrök fogásából. Eközben a helyszínre ért a férfi élettársa, aki a ruházatánál megragadva próbálta lerángatni a rendőrt a földön lévő párjáról. A rendőri intézkedésről tudomást szereztek az elfogatóparancs hatálya alatt álló férfi családtagjai, akik szintén a helyszínre siettek. Az elfogott férfi édesanyja, testvérei és más hozzátartozók az intézkedő rendőröket lökdösni kezdték, a ruházatuknál fogva rángatták őket, hogy a továbbra is szabadulni próbáló rokonuk el tudjon menekülni.
Az egyik rendőr könnyfakasztó sprayt használt, időközben erősítés is érkezett a helyszínre, így a férfit elfogták és a rendet helyreállították.
A nyomozó ügyészség elrendelte valamennyi elkövető őrizetét és csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki őket. A cselekmény jellegére és a gyanúsítottak személyében rejlő társadalomra veszélyességre tekintettel
- közülük öten büntetett előéletűek és hatan a szabálysértési nyilvántartásban is szerepelnek – az ügyészség mind a hét ember letartóztatást kezdeményezi.
Erről a Debreceni Járásbíróság csütörtökön dönt, a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés – tartalmazza a főügyészség közleménye.     MTI      
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató