2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Novák Katalin: Fontos leszögezni alap dolgokat, hogy az apa férfi, az anya nő

Harminc napon belül bírálják majd el az otthonfelújítási támogatásra benyújtott kérelmeket, és néhány nappal később meg is kapják a támogatás összegét az arra jogosultak - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin emlékeztetett: januártól a legalább egy gyermeket nevelő családok felújítási költségeinek felét, maximum hárommillió forintig visszatéríti a kormány. A miniszter szerint sokan élnek majd ezzel a lehetőséggel, mert nem kell hozzá költözni, és korábban még nem volt hasonló támogatás.Kitért arra is, hogy a csecsemőgondozási díj (csed) júliustól a bruttó bér száz százalékra emelkedik, így az édesanyák a gyermek születését követő első fél évben többet keresnek majd, mint amikor még dolgoztak. A csed összege azoknak is emelkedik, akiknek július előtt születik meg gyermekük, és az új szabályozás életbe lépésekor igénybe veszik a juttatást - tette hozzá. Novák Katalin a családvédelmi alaptörvény módosításáról úgy vélekedett:
fontos leszögezni alapvető dolgokat, mint például, hogy a születési nemet nem lehet megváltoztatni, hogy az édesanya nő, az édesapa férfi, és hogy a házasság egy nő és egy férfi kölcsönös elhatározásán alapuló szeretetközösség. Ezek evidens dolgok, de sok helyen ezeket rengeteg irányból támadják
- mondta a miniszter. Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt: a csed összegének emelése nem csak anyagilag, hanem erkölcsileg is nagyobb megbecsülést jelent a nőknek.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató