2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Megszólalt Lendvai Ildikó: Amit ez a kormány csinál, már több mint politikai szemétség

Lendvai Ildikó, az MSZP politikusa úgy fogalmazott: „nyilvánvaló, hogy a gyülekezés tilalmát használják fel arra, hogy benyújtsanak szemérmetlen, a járvány elleni védekezéshez semmilyen módon nem kapcsolódó törvényjavaslatokat.”Ilyen az alaptörvény több módosítása mellett, az apa és anya nemi meghatározása. „Az, hogy a középkorba vigye vissza az embert a magánélet szintjén is a kormány, az egészen elképesztő. Arra hivatkozik a miniszter asszony, hogy erre azért van szükség, mert nyugaton akadnak olyan irányzatok, amelyek kétségbe vonják a férfi és a női nem teremtett jellegét. Tehát hivatalossá vált a bibliai teremtés ideológiája.” Ehhez kapcsolódóan a politikus hozzátette: „az pedig különösen felkorbácsolja az érzelmeimet, amit az örökbefogadás lehetőségével csinálnak. Járvány idején, hogy az legyen egy kormány legfőbb dolga, hogy kevesebb intézetis gyereket lehessen örökbe fogadni, hogy többen nevelkedhessenek család nélkül, mint eddig – az ő hülye ideológiai ideáik kedvéért –, az több mint politikai szemétség.”
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató