2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Megegyeztek: A moslékok közös miniszterelnök-jelölt mögé állnak be

Legkésőbb 2021. október 23-án mutatják be választottjukat a 106 közös képviselőjelölttel együtt, derül ki az LMP közleményéből.Újabb döntéseket hoztak a demokrata ellenzéki szövetség (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) pártelnökei a 2020. november 15-én tartott harmadik találkozójukon, írja a közleményében az LMP. A pártelnökök rögzítették, hogy elutasítják a Fidesz-rezsim által kezdeményezett választási szabálymódosításokat, és az Alaptörvény-módosításba bújtatott közpénzlopást. A demokrata ellenzéki szövetség pártelnökei ugyanakkor kinyilvánították, hogy – bármit is fogad el az önkényuralmi rendszer parlamenti többsége – a megváltoztatott választási szabályokhoz alkalmazkodva győzelemre készülnek, és az Alaptörvény-módosítás mögé bújtatva ellopott közpénzt visszaszerzik – fogalmaznak. A pártelnökök a találkozón értékelték a koronavírus-járvány elleni védekezés helyzetét is. Értékelésük szerint a Fidesz-kormány láthatóan nem készült fel a járvány második hullámára, nem készítette fel az egészségügyi rendszert, elkésett és szűkmarkú intézkedésekkel próbálja kezelni a járvány társadalmi és gazdasági következményeit. A pártelnökök felszólítják a Fidesz-rezsimet, hogy a koronavírus-járvány második hulláma idején kizárólag a magyar emberek védelmével, az egészségügy és a gazdaság megsegítésével foglalkozzanak, ne hatalomtechnikai kérdésekkel! – tartalmazza a dokumentum. A pártelnökök megerősítették, hogy 2022-ben kormány- és korszakváltásra készülnek, a készülő közös programban meghatározzák azokat az alapértékeket, amelyek iránytűként szolgálnak a demokrata pártok együttműködéséhez és későbbi közös cselekvéséhez. Az egyeztetési folyamatba bevonnak szakmai és civil szervezeteket, valamint szakszervezeteket. Az előválasztásokkal kapcsolatban megállapodás született arról, hogy az előválasztások lebonyolításába bevonják a civil szervezeteket, valamint – figyelemmel a kormányzóképességre, a közösen képviselt alapértékek elfogadása esetén – az előválasztásokon civil jelöltek indulását is lehetővé teszik – szerepel a zöld párt szövegében. A pártelnökök kinyilvánították, hogy a felkészülési menetrend alapján a demokrata ellenzéki szövetség legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztások lebonyolítását követően – közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös jelölttel áll a választók elé – zárul az LMP közleménye.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató