Az uniós pénz nem ajándék, a piacunkat adtuk érte

Nem Orbán az, aki el akarja venni, hanem a baloldal. Orbán az, aki megakadályozza őket ebben.

Nagyon leegyszerűsítve a dolgot:

olyan ez, mint amikor Önnek van egy lakása, amit bérbe ad. Ön átadja a bérlőnek a lakás használati jogát, cserébe ő katonásan fizet. Lejárt az előző szerződés, de a bérlő új feltételekkel állt elő: ön továbbra is biztosítsa a lakás használati jogát, de majd a bérlő eldönti, hogy fizet önnek vagy nem, ha szerinte ön jófej, akkor fizet, ha úgy gondolja, hogy rossz fiú, akkor meg nem.

A kedves bérlő persze sosem írja le, hogy ő mit ért az alatt, hogy “jófejnek lenni” Ma azt jelenti, hogy ön egy lábon szökdel, holnap azt fogja, hogy kézen jár, holnapután meg azt, hogy megtanul repülni, aztán ha ezeket a feltételeket nem teljesíti, akkor amellett, hogy továbbra is az ön lakásában lakik, az önnek járó pénzt nem fizeti ki, mert ön nem jófej.

Belemenne egy ilyen szerződésbe? Ugye, hogy nem!

Erről van most szó a költségvetés körüli vitában. Brüsszel és a hazai ellenzék karöltve azon mesterkednek, hogyan lehetne a magyar népet Orbán ellen hergelni és hogyan lehetne a választást ilyen módon elcsalni.

1. Ha Orbán belemenne a zsarolhatóság jogszabályi szintre emelésébe, akkor a választásokig mondvacsinált ürüggyel nem adják ide a pénzünket, az embereknek meg azt mondjuk, hogy mindenről Orbán tehet.
2. Ha kiáll a magyar érdekekért, és vétózik, akkor is azt mondjuk, hogy miatta nem kaptok pénzt. Az index és Jávor Benedek olyan szintig aljasodtak le, hogy az egybites olvasóiknak leírták, hogy

“MAGYARORSZÁGNAK A HELYREÁLLÍTÁSI CSOMAGBÓL GYAKORLATILAG MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRNAK FEJENKÉNT 250 000 FORINT JÁRNA”

A gondolkodni nem tudó proletárok pedig eljátszanak a gondolattal, hogy mennyi mindent tudna venni “a zsebében lévő 250 ezer forintból” ha nem “a zorbán”!

Félelmetes, hogy mennyi önálló gondolkodásra képtelen ember vesz körül bennünket! Lássuk hát, hogy mi is “a zunióspénz”
Az “unióspénz” az EU csatlakozási szerződésben leírtak alapján kerül kiosztásra, ha bárki bármit elvon, azaz egyoldalúan megszegi ezt a szerződést, akkor a magyar állam is jogosulttá válik a szerződéstől eltérni, és mondjuk megadóztatni a nyugati termékeket, ezzel versenyelőnybe helyezni a magyar vállalkozásokat.

A balliberális hataloméhes politikusoknak és az őket vakon követőknek ideje lenne felébredniük Csipkerózsika-álmából – az “uniós pénz”, amivel mindig hergelik és megvezetik az embereket, nem ajándék. Magyarország nagyon nagy árat fizetett érte, ugyanis az uniós csatlakozással egyidejűleg a piacunkat adtuk érte.

A “pénzcsapok elzárása” nem működik. A lisszaboni szerződésből nem következik, hogy politikai szempontokat be lehet vinni a normatív szabályozásba, a több éves költségvetést pedig nem az Európai Bizottság, és nem is az Európai Parlament határozza meg, hanem az Európai Tanács, amely a 27 ország első embereiből áll (államfők vagy kormányfők a saját országos rendszereik szerint, tőlünk a miniszterelnök), és kizárólag EGYHANGÚ döntéssel, azaz kompromisszumokkal érhető el a megállapodás. Senki semmit nem tud elzárni.

Az EU-n keresztül jövő források, nekünk JÁRNAK, és az is a mi pénzünk. Azért JÁR, mert a csatlakozási szerződéskor a megállapodásban egy csomó dologról lemondtunk, egy csomó dolgot megengedtünk, pl. megnyitottuk a piacainkat, minek következtében egész iparágakat raboltak le, tettek tönkre (cukoripar pl.), és CSERÉBEN olyan költségvetések készülnek az EU-ban, hogy ezek valamennyire kompenzálva legyenek. Bár úgy tűnik, hogy nettó kedvezményezettek vagyunk az EU költségvetések során, a megvalósuló projekteket nagy mértékben a nyugatiak, főleg a németek valósítják meg, így visszacsorog a pénz jelentős része.

Günther Oettinger, a német európai uniós biztos erről nyilatkozott is korábban (azaz elszólta magát), hogy a németek nem nettó befizetők, hanem nettó kedvezményezettjei az ilyen politikának. Az indexen olvasható (a Forrásnál belinkelt) cikkben a magyarokra és lengyelekre kérdez rá a riporter, Oettinger válaszol:

“Why not save even more – for example, the billions in EU structural funds that go to Poland and Hungary, since those two countries refuse to take in refugees?
Budgetary policy shouldn’t be used to impose political penalties. The structural funds are for making weak regions more competitive. And a large part of every euro the EU gives Poland comes back to Germany. The Poles use the money to place orders with the German construction industry, to buy German machines and German trucks. So net contributors such as Germany should be interested in the structural funds. From an economic perspective, Germany isn’t a net contributor but a net recipient.”

Magyarul a németek sokkal érdekeltebbek az ilyen “unióspénzek” politikájának, hiszen bár távolról úgy tűnik, hogy a keleti országok kevesebbet fizetnek be, és többet kapnak vissza, a gyakorlatban a pénz nagy része visszafolyik a német gazdaságba, mert német gépeket veszünk, némeg cégek magyarországi munkahelyteremtését támogatjuk, német termékek lepték el a magyar piacot ADÓZATLANUL.
Józan paraszti ésszel meg lehet érteni: a régi, nyugati EU nem azért vette be a közép- és kelet-európai országokat, mert jót akart tenni velünk. Azért vettek be, mert ez nekik előnyös volt.

Az „EU támogatás” valójában pénznyomtatási engedély

2004-2015 között kb. 8 ezermilliárd forintnyi „EU-támogatás érkezett az országba”. Ez az összeg egy főre vetítve 800 ezer forint. Az „EU-támogatásra” legtöbben úgy tekintenek, mintha egy adomány lenne az EU részéről.
Talán meglepő, de ez a „támogatás” valójában jelenleg semmibe nem kerül az EU-nak. Magyarország pedig „EU-támogatás” nélkül is tudná csinálni ugyanazt, mint eddig: pénzt teremteni a semmiből és szétosztani azt.

Hogyan lehetséges ez? Mi is az az „EU támogatás”?

Ahhoz, hogy a bevezető gondolatok igazságtartalmát megítéljük, szükséges valamennyire belemenni a technikai részletekbe.
Mit jelent az, hogy „bejön az országba” az „EU-támogatás”? A magyar állam bankja a Magyar Nemzeti Bank. Az MNB-nek eurószámlája van több nyugati bankban, például a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankjánál. Amikor Brüsszel átutalja az „EU-támogatást”, akkor az euró például erre a bázeli számlára kerülhet. Ezzel párhuzamosan a jegybank a Magyar állam jegybanknál lévő eurószámlájára beírja ezt az összeget. A magyar állam így eurókövetelésre tesz szert a jegybankkal szemben.

A magyar állam az „EU-támogatásokat” nem euróban, hanem forintban osztja ki. Ezért megkéri a jegybankot, hogy váltsa át az eurót forintra. A hétköznapi gondolkodás azt sugallná, hogy az átváltás azt jelenti, hogy a jegybank – a példában Bázelben lévő – euróját eladja és ezért forintot vesz a devizapiacon. Valójában a jegybank nem ezt csinálja, hanem „házon belül váltja át” az eurót. A „házon belüli átváltás” azt jelenti, hogy a jegybank a magyar állam euró-számlájáról lehúzza az ott lévő euró összeget, és ezzel párhuzamosan forintot teremt a semmiből, aztán ezt ráírja a magyar állam forint-számlájára. Tehát a jegybank forintot teremtett a semmiből a magyar állam számára.
Nézzünk egy példát: 1 milliárd euró „EU-támogatás jön be”, az árfolyam pedig 350 forint per euró. Ebben az esetben a jegybank teremt 350 milliárd forintot a semmiből az állam számára, ezzel párhuzamosan pedig 1 milliárd eurót parkoltat Bázelben.

Ezt követően a magyar állam az „EU-támogatást”, azaz a frissen teremtett forintot kiutalja a pályázatokon nyert vállalkozásoknak. A vállalkozások az elnyert összeget a bankszámlájukra kapják, így a kiosztott forint a bankrendszerben jelenik meg. De mivel a bankrendszernek nincs igazán szüksége erre a pénzre, a bankok ezt visszateszik a jegybankba és lekötik betétként. Így a frissen nyomtatott jegybankpénz, miután tett egy kört a gazdaságban – mondhatjuk – alvó jegybankpénzzé alakul.

Mi történik azzal a – példában 1 milliárd – euróval, amely az MNB bázeli számláján van? A bemutatott „házon belüli átváltás” során a jegybank ehhez az euróhoz eddig nem nyúlt. A jegybank később ezt az eurót „befekteti”, ezért „értékes”, kamatozó eurózónás államkötvényeket vesz. Például francia, német, olasz, stb. államkötvényeket. Ez azt jelenti, hogy a jegybank visszautalja az eurót eurózónás országoknak, és ezért cserébe eurózónás államkötvényeket kap.

Aztán ez a visszautalt euró adhatja az új kör kezdetét. Ezt aztán az eurozónás államok újra átutalhatják a brüsszeli közös kalapba. Ebből Brüsszel újra adhat „EU-támogatást”, azaz az euró mehet újra Bázelbe. A bázeli euró ürügyén újra nyomtathat a jegybank forintot. Aztán pedig az eurót újra visszautalhatja a jegybank az eurózónás országokba, amikor azt „befekteti” eurózónás államkötvényekbe.
Az egész végeredménye, hogy az MNB az egyik oldalon egyre több eurózónás államkötvényre tesz szert, a másik oldalon pedig egyre több forintot nyomtat a semmiből. csak 2004-2015 között kb. 8 ezermilliárd forint „EU-támogatás jött be” az országba. Valójában ennek az összegnek a túlnyomó része ma is ott hever a jegybank eszközoldalán „devizatartalék” címen. Ennyi többlet (francia, német, olasz stb.) államkötvénnyel rendelkezik a jegybank 2004 óta. Ezzel párhuzamosan a jegybank kb. ugyanennyi, azaz kb. 8 ezermilliárd forintnyi jegybankpénzt teremtett a semmiből 2004-2015 között

Tényleg kincs a devizatartalék?

Korábban már feszegettük azt a kérdést, hogy vajon a devizatartalék tényleg kincs-e, és van-e lehetősége erős katonasággal nem rendelkező országnak a devizatartalékát beváltani valamilyen értékre.

Nézzünk egy példát a helyzet szemléltetésére. Van egy település, ahol a helyi maffiózó állandóan „hitelbe” vásárol a helyi kisboltban. A boltosnál egyre nagyobb követelésállomány halmozódik fel a maffiózóval szemben. De mit tud ezzel csinálni? Mennyit érnek ezek a követelések? Ha végül ezeket a követeléseket nem lehet pénzre beváltani, akkor valójában az történik, hogy a maffiózó folyamatosan ingyen vásárol.

Ha a „devizatartalék” olyasmi, mint a maffiózóval szembeni követelésállomány, akkor az EU-nak valójában semmibe nem kerül az „EU-támogatás”. Ugyanis az eurót, amit „EU-támogatás” címen kapunk, azt visszaadjuk „devizatartalékolás” címen, a „devizatartalékot” pedig végül nem tudjuk beváltani semmire. Így az egész bonyolult műveletsorra érdemes inkább egyfajta pénzteremtési engedélyként tekinteni.
Ha már nyomtatunk, miért ne nyomtathatnánk magunknak pénzt?

Felmerül a kérdés, hogy a pénznyomtatáshoz miért van szükség erre az egész hókusz-pókuszra? A jegybank miért ne tehetné meg, hogy egyszerűen pénzt nyomtat az állam számára?

A magyar államnak ezt jelenleg jogszabályok tiltják meg. Az ország 1996-ban az IMF és a Világbank „segítségével” alakította át a pénzügyi rendszerét úgy, hogy ne tudjon saját maga számára pénzt teremteni, csak devizával szemben. Ezt követően, kezdetben elsősorban dollárral szemben képezhetett pénzt magának az ország. Majd a 2004-es EU-csatlakozás óta dollár helyett elsősorban euróval szemben teremthet az ország forintot. Ha nem lenne ez a jogszabályi korlát, akkor a jegybank minden további nélkül tudna nyomtatni pénzt az állam számára.
Talán sokak első reakciója, hogy saját pénznyomtatásnak biztosan nem lenne jó vége, ezért ne csináljuk. Érdemes két különböző problémát megkülönböztetni:

– Jó dolog-e, hogy pénzt nyomtatunk a semmiből?
– Jó dolog-e, hogy átadjuk a jogot az EU-nak, hogy kontrollálja, mikor mennyi pénzt nyomtatunk a semmiből?

Jó dolog-e, hogy pénzt nyomtatunk a semmiből?

Korábban volt arról szó, hogy a pénzteremtő hatóság vásárlóerőt vesz el mindenki mástól. Akinél a friss pénz megjelenik, az ingyen vásárlóerőhöz jut. Ezzel párhuzamosan nő a pénzmennyiség, ezért a pénz értéke kicsit lecsökken, azaz mindennek felmegy az ára egy kicsit. Így minden pénztulajdonos vásárlóerőt veszít. Szintén volt arról szó, hogy amennyiben a pénznyomtatás mértéke nem túl nagy, úgy ezzel együtt lehet élni. Amennyiben az állam a nyomtatott pénzt a társadalom számára hasznosan, hatékonyan és tisztán költi el, akkor a pénzteremtés egyfajta fair adóként fogható fel.

Mind az EU égisze alatt történő, mind az önálló pénzteremtés esetén a pénznyomtatás helyességével kapcsolatban ugyanazok a kérdések merülhetnek fel: tényleg fair-e ez az adó, jól költi-e el az állam a nyomtatott pénzt stb.
Jó dolog-e, hogy átadtuk a jogot az EU-nak, hogy kontrollálja, mikor mennyi pénzt nyomtatunk a semmiből?
A különbség a két változat között az, hogy a pénznyomtatási engedély átadásával hatalmat adtunk az EU-bürokraták kezébe. Az EU állandóan zsarolhatja Magyarországot, hogy amennyiben Magyarország nem úgy táncol, ahogy az EU fütyül, akkor az EU megvonja az „EU-támogatást”.

Amennyiben nem tudnánk, hogy az „EU-támogatás” csak egy pénzteremtési engedély, és a vonatkozó jogszabályokat, ha akarjuk, megváltoztathatjuk, úgy ez a zsarolás igen fenyegető érzést keltene bennünk. Ebben az esetben elhinnénk azokat a szlogeneket, hogy „az EU finanszírozza Magyarországot”, „EU-támogatások nélkül nem lenne sehol a gazdaság” és hasonlók.
Ha a jelenlegi keretrendszerből ki akarunk lépni, akkor ennek egyik módja, hogy megváltoztatjuk a pénzteremtéssel kapcsolatos jogszabályokat és saját magunk számára teremtünk pénzt. Emellett bombabiztos és átlátható szabályokkal korlátozzuk, hogy minden évben mennyi pénzt nyomtathat a jegybank az állam számára.

Valójában az önálló pénzteremtés kérdését nem lehet hermetikusan elzártan kezelni. A jelenlegi „szövetségi” rendszerben, azaz EU-tagországként valószínűleg kötelező elem a kisebb tagok számára az önálló pénzteremtés feladása. Viszont abban a hipotetikus esetben, ha nagyon elegünk lenne az EU-ból, akkor az „EU-támogatás” elvesztésétől való félelem nem kell, hogy eltántorítson minket szándékainktól. Nyomtathatunk pénzt magunknak valamilyen más címen.

Forrás: Számok a baloldali álhírek ellenszere Fb oldal

Check Also

Az anya nő, az apa férfi: Megkérdeztük a radikális nemzeti oldal képviselőit, mi a véleményük az alaptörvény-módosításról – Itt vannak a válaszok

Megkérdeztük a radikálisokat, hogy mi a véleményük arról, hogy a kormány az alaptörvénybe írná, hogy „az …