2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Román embercsempészt és tizenkét migránst fogtak el Tata térségében

Elfogtak a rendőrök szombaton, az M1-es autópályán, Tatánál egy román sofőrt, aki tizenkét migránst akart Ausztriába vinni – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.Négy megyére kiterjedő akció keretében állítottak meg – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság információi alapján – a rendőrök az M1-es autópályán, Tata térségében 2020. november 21-én 13 óra 30 perckor egy belga honosságú személygépkocsit. A járműben a román sofőrön kívül tizenkét, magát szír állampolgárnak valló migráns utazott, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. A rendőrök a járművezetőt és az utasokat elfogták; előállításuk a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra jelenleg folyamatban van. A járőrök az autópálya 171. kilométerszelvényénél, a hegyeshalmi határátlépési pont közelében megállítottak egy szintén belga honosságú járművet is, amely feltehetően a korábban elfogott embercsempész előfutója lehetett. Ebben a gépkocsiban két belga állampolgár tartózkodott. Mindkettőjüket elfogták, majd elszámoltatásuk érdekében őket is előállítják a megyei rendőr-főkapitányságra. Az egyenruhások a migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A járművezetővel szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indul eljárás. Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.Forrás: Police.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató