2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Trump: Megint beleszámolták Georgiában a hamis szavazatokat!

Pénteken bejelentették, Georgia államban immár kézzel is összeszámolták a szavazatokat, osztottak is, szoroztak is, de így is Joe Biden jött ki győztesnek. Trump azt mondja, nem is várt mást, a csalással ugyanis nem törődtek.A 16 elektori szavazatot érő Georgia államban volt az egyik legszorosabb eredmény az amerikai elnökválasztáson. Bár a megyék nagy része Trumpra voksolt, az összes szavazatszámban, lévén a nagyvárosok környékén Biden nyert, a demokrata jelöltté lett a győzelem. Az újraszámolás után is. Hiába írtak be Trumpnak 1300 új szavazatot, s vesztett el ugyanennyit Biden, alig 12 ezer szavazat különbséggel, de így is Joe bácsi örülhetett.A szavazatok 49,51%-a Bidené lett, 49.25% pedig Trumpé. A hiányzó tizedszázalékok néhány futottak még jelölt neve mellé kerültek.Trump most azt mondja, rendben, hogy újraszámolták a szavazatokat, de a levélben beérkezett voksok aláírásainak áttekintésére vonatkozó republikánus kérelmet az állam kormányzója, az egyébként republikánus Brian Kemp elutasította. Vajon miért, kérdezi a még regnáló elnök a Twitteren, majd meg is adja a választ, mert kiderülne, levélszavazatok százezrein hamis az aláírás. A Twitter természetesen azonnal pirossal meg is jelölte a bejegyzést, mondván "vitatott állításokat tartalmaz".David Perdue Georgia állam republikánus szenátora, Kelly Loefler szintén. Mindkettejükre újabb választás vár januárban. Előbbire azért, mert a novemberin nem szerezte meg a szavazatok 50%-át, utóbbira pedig azért, mert egy tavaly decemberben leköszönt szenátor helyére lépett csak. Trump egyik ügyvédje, alkalmatlannak nevezte a kézi újraszámolást, sőt feleslegesnek is, amellyel egész egyszerűen nem lehet kiszűrni a(z állítólagos) választási csalást. A jogászcsapat most azt szeretné, ha úgy számolnák össze a szavazatokat, hogy a levélben érkezett voksok aláírásait is megvizsgálják, összevetik. Erre ugyanis nem került sor! Az állam egyes megyéinek ugyan kötelessége ellenőrizni a levélszavazaton, illetve magán a borítékon található aláírások egyezését, ez elvileg meg is történt, az újraszámolásnál azonban nem. Hogy értsük, Trump jogászai eleve a levélszavazatok hitelességét kifogásolták, az újraszámolás során ezzel a problémával nem kezdtek semmit. Azt mondják, míg 2018-ban (félidős választások voltak akkor) a levélszavazatok 3,5%-a (összesen volt 230 ezer) bizonyult hamisnak, vagy valamiért hibásnak Georgia államban, azaz nem lehetett őket figyelembe venni, 2020-ban, ez az arány már csak 0,3% volt. 1,2 millió levélszavazatból kevesebb mint négyezret utasítottak vissza. Ez a különbség indokolja az állításukat, mely szerint történhettek hibák és/vagy visszaélések a szavazatok feldolgozásakor. Sőt, tulajdonképpen az is kérdéses, egyes megyékben volt-e ellenőrzés egyáltalán. Brad Raffensperger, Georgia állam minisztere (hivatalosan secretary of state, ami szövetségi szinten a külügyminiszter megfelelője, itt nem) egy sajtótájékoztatón közölte, a számok nem hazudnak, Joe Biden nyerte a választást, nem látja okát, hogy átnézzék az aláírásokat. Raffensperger republikánus, ráadásul "büszke Trump-támogató", mondta magáról, de a számok pontosak, meg van győződve róla, azok az emberek "döntését" tükrözik. A regnáló elnök georgia-i támogató tüntetést szerveznek szombat estére (helyi idő szerint), hogy az aláírások felülvizsgálatának engedélyezését követeljék. Minden egyes aláírást át kell nézni, mondják.Trump hívei tüntetni kezdtek Atlantában:https://youtu.be/vt63fIxeFOYForrás: ma7.sk nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató