2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Egymilliárd eurót költ a német kormány a jobboldali szélsőségek megfékezésére

A német szövetségi kormány ezen felül egy „demokráciát előmozdító törvény” megalkotását is tervezi.A német szövetségi kormány szerdán 1 milliárd euró értékű intézkedéscsomagban állapodott meg a „jobboldal elleni küzdelem érdekében”. A program euromilliókat irányít migránspárti szervezetekhez, civil társadalmi alakulatokhoz, valamint NGO-k irányába. A pénzből aktivista egyesületek, tudományos intézmények valamint az egyes szövetségi államok által indított központi programok részesülhetnek az elkövetkező években.
A projekt célja „jobban megismerni a jobboldali szélsőségesség és rasszizmus okait, erős államként reagálni a jobboldali szélsőségesek cselekedeteire, és megerősíteni a demokratikus civil társadalom támogatását” – áll a jelentésben.
Amint arról a Junge Freiheit című újság beszámolt, az alapot négy év alatt, négy részletben, átlagosan évi 250 millió euró összegben, 2021 és 2024 között osztják majd el.
„Az intézkedések sora figyelembe veszi a civil társadalom, különösen a migráns szervezetek, valamint az egyetemek és a szövetségi államok képviselőinek véleményét”
A „jobboldali szélsőségek és rasszizmus elleni kormánybizottság” a szerdai ülés előtt beszámolókat hallgatott meg a törvényjavaslat támogatására. A Szociáldemokrata Párt (SPD) képviselője közölte, hogy a bizottság rendelkezett egy „rasszizmus elleni szövetségi biztos” kinevezéséről, valamint a német alkotmányban a „faj” kifejezés helyettesítéséről. Döntöttek az „antiszemita és rasszista inzultusok” kriminalizálásáról is. Franziska Giffey, szociáldemokrata párti szövetségi családügyi miniszter bejelentette, hogy egy „demokráciát előmozdító törvény” elfogadásának útja is kitisztult.
A kormány azzal indokolta a kezdeményezést, hogy „a rasszizmus egy általános társadalmi jelenség, melyet fokozottabban kell  tudatosítani”
Angela Merkel kancellár egyetértett az érintett miniszterekkel abban, hogy „fokozni kell a jobboldali szélsőségesség és rasszizmus elleni küzdelmet”„Németországban nincs helye a jobboldali szélsőségeknek, a rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, a muszlimok iránti ellenségeskedésnek és a csoportok elleni gyűlöletkeltés semmilyen formájának” – mondta Heiko Maas szociáldemokrata külügyminiszter a megállapodást üdvözölve.„Ezzel erőt adunk mindenkinek, aki oly fáradhatatlanul küzd azért, hogy a jobboldali szélsőségességnek ne legyen helye demokráciánkban” – írta a Twitteren. A bizottsági ülést megelőzően mintegy hatvan, főleg baloldali egyesület és szervezet fordult a bizottsághoz nyílt levélben. Olyan szervezetek, mint az Amadeu Antonio Alapítvány valamint a Neuen deutschen Medienmacher (Új Német Médiaszakemberek) további pénzügyi támogatást is sürgettek.„Tegyük világossá, hogy a civil társadalom demokratikus munkájának korábbi támogatása lehangoló volt, és jogi alapok nélkül a most elfogadott kormányzati kompromisszum is érdemtelen marad" – áll a levélben. A civilek hozzáteszik, hogy az említett „demokráciát előmozdító törvényt” a lehető leghamarabb meg kell alkotni. Az év elején több szervezet is panaszkodott a szövetségi kormánytól érkező támogatások akadozására. A szociáldemokrata irányítású Szövetségi Családügyi Minisztérium „Élő demokrácia” programjának forrásait nem növelték, és csupán évi 115 millió euró maradt a kasszában, amely munkahelyek megszüntetéséhez vezetett volna, főleg a progam által támogatott baloldali szervezeteknél. Ezt követően lépett közbe a berlini kormány, hogy további forrásokat biztosítson.     Forrás: Mandiner  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató