2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kamu Geri most Demszky egykori bizalmasát tüntette ki

Miután megbízta azzal, hogy szerezze vissza a főpolgármester-helyettessége idején privatizált csatornázási műveket, Karácsony Gergely Pro Urbe-díjat adott Atkári Jánosnak, Demszky Gábor egykori bizalmasának. A főpolgármester jobbkeze, Tordai Csaba egyenesen példaképének tartja Atkárit.Facebook-oldalán büszkélkedett el Tordai Csaba azzal, hogy főnökével, Karácsony Gergellyel közösen adta át a Pro Urbe Budapest díjat Atkári Jánosnak. A jogi főtanácsadó azt is írta, egyenesen példaképének tartja a díjazottat. „A főváros fejlődése érdekében gazdasági és pénzügyi területen, főpolgármester-helyettesként végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül” – a hivatalos indoklás szerint ezért kapta a díjat Atkári, vagyis alapvetően a Demszky-korszakhoz köthető ténykedése okán. A volt SZDSZ-es főpolgármester egykori helyettese jelen állás szerint is aktív, hiszen
a pozíciók tavaly novemberi újraosztásakor bekerült a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. igazgatóságába, sőt, egyenesen annak élére.
Feladata elvileg az 1997-ben privatizált FCSM visszavásárlása a francia Veolia nevű cégtől, amelyre jelen állás szerint legkorábban 2022-ben kerülhet sor. Küldetéses megbízásPikáns körülmény, hogy a privatizáció idején a jelenlegi igazgatósági elnök fontos pozícióban ült Budapesten: Atkári 1994 és 2004 között Demszky Gábor második embere volt, korabeli források szerint befolyása meghatározó volt a Városháza működésére. Hivatalosan a gazdálkodásért és a pénzügyekért felelt, így az olyan projektek is hozzá tartozhattak, mint a később az OLAF által elmarasztalt, súlyosan pazarló 4-es metróberuházás. Bár még egy 2001-es interjúban is azt mondta, maximálisan lojális a főpolgármesterhez, illetve „azokhoz az elvekhez, amelyeket mind a ketten képviselünk”, Demszky 2004-ben megvált tőle.
Majd miután nyíltan bírálta a főváros vezetését, a közgyűlés SZDSZ-frakciójából is kizárták.
A 2006-os önkormányzati választás előtt pedig már így nyilatkozott egykori főnökéről: „Akárkit támogatok, aki ezt a paralízises konstellációt, ami a főváros vezetésében kialakult, megszünteti. A város még egy gyengébb képességű jelölttel is jobban járna, mint Demszky Gáborral.” Azon a voksoláson ez nem sikerült, ám 2010 őszén már igen, két évig pedig a Pénzügykutató Zrt.-nél is dolgozó Atkári tanácsadóként segítette Tarlós István munkáját. Azután lényegében visszavonult a nyilvánosságtól.Tordai, a pecsétőrTordai pedig, bár magas beosztása nincsen, mégis kvázi Atkári utódja, ahogy Karácsony pedig Demszky Gáboré. „Van Karácsony szűkebb stábjában még egy ember, akinek a tisztsége ugyan szerény hangzású, de
városházi források szerint ő a főpolgármester legközelebbi bizalmasa.
Valójában ő az egyik legbefolyásosabb ember a Városházán. A pecsétőr” – írta városházi forrásaira hivatkozva a közelmúltban Tordairól a Direkt36 nevű portál. Acikk szerint a főtanácsadó kulcsszerepet játszik olyan nagy horderejű projektekben is, mint a fővárosi parkolás átalakítása. Korábban több helyen dolgoztak együtt Karácsonnyal, majd 2008-tól, a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal jogi és közigazgatási államtitkára lett. 2010-ben ügyvéd lett, majd beszállt az Átlátszó blog elindításába, onnan érkezett tavaly a Városházára. „Olyan gócpontokat akar, ahol minden megvalósítás az ő embereinél van” – mondta egy olyan dolgozó, akit szintén az egykori balliberális városvezetés emblematikus alakját, Atkári Jánost példaképének tartó Tordai vitt be a szervezetbe.  Forrás: Mandiner
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató