2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A törvényi maximumra emelik az építmény- és telekadót a DK fővárosában

A rekordszámú alpolgármester és a polgármester fizetése után szintén a törvényi maximumra emelik az építmény- és telekadót is a DK fővárosának minősülő Újbudán, a Mi Hazánk Mozgalom szerint azonban inkább a helyi szivárványkoalíció korrupt és elburjánzott apparátusát kellene visszafogni, mely a veszélyhelyzetben a parkolási maffiát bővítő céget és médiavállalkozást is alapított közpénzből - írja közleményében Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk alelnöke. Alább a folytatás.Magyarország ötödik legnagyobb önkormányzatában, Újbudán egy éve megduplázták az alpolgármesterek számát, s ugyanilyen számban duzzasztották a bizottságokat (azzal együtt tisztségviselőit) és a kifizetőhelynek használt tanácsnoki posztokat is, valamint az alpolgármesteri stábokat. A Mi Hazánk ennek gátat vető módosító javaslatát senki más nem támogatta (a Fidesz képviselői sem), egyedül szavaztam nemmel a DK-s polgármester előterjesztésére is, mely a gátlástalan klientúrabővítést indítványozta a tavalyi választás után. A munka nélkül kapott fizetéskiegészítések halmozásával így lehet valaki pl. bizottsági elnök és lényegében feladat nélküli tanácsnok egyszerre az újbudai önkormányzatban, a megtévesztő 120 ezer forintos képviselői tiszteletdíj helyett nehezen átláthatóan, valójában 426 ezer forintért.A Mi Hazánk nem támogatta a helyhatóságok kormányzati megszorításait, inkább a milliárdosok vagyonadóját szorgalmazzuk egyedüli pártként a társadalmi szolidaritás jegyében. Helyi szinten pedig a Mi Hazánk azt javasolja, hogy a törvényi maximumra emelt adók helyett inkább elsőként a polgármesteri vezetés szintén kimaxolt fizetését, az alpolgármesterek számát és az egész politikai apparátust kellene csökkenteni, a tanácsnoki kifizetőhelyeket és a cégvezetők prémiumát megszüntetni, a szaporodó önkormányzati cégeket pedig összevonni. Gátlástalan a Gyurcsány-párti polgármesternek az az indoklása az adóemelésre vonatkozóan, hogy „az újbudaiak szociális ellátása az első”, miközben még pénzadományainkat is arra használták fel, amit a Mi Hazánk leleplezett: az MSZP helyi elnökségi tagja által vezetett Ázsia Boltból vásárolták fel több mint 13 millió forintért, túlárazottan a silány minőségű termékeket az önkormányzat drágán árult élelmiszercsomagjába, így nem meglepő, hogy az önkormányzat nyakán maradt a rengeteg egészségtelen, selejtes áru tonnaszámra, a 3 ezer csomagból pusztán 43 db-ot tudtak eladni. A polgármesteri vezetés nem orvosolta, sőt szó nélkül hagyta azt a kormányzati hiányosságot is, mely miatt a korábbi évekkel szemben Újbudán sem lehet influenzaoltáshoz jutni, a legveszélyeztetettebb betegeknek sem.  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató