2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Gyalázat! Elítélték az LMBTQ-lobbit kritizáló német lelkészt

Megalapozottnak találta a bíróság a közösség elleni uszítás vádját Olaf Latzel brémai evangélikus lelkipásztor ügyében – írja a Szólj Be a Papnak blog. A 8100 eurós pénzbüntetés – közel 3 millió forint – a kiszabható legalacsonyabb büntetéshez áll közel, és nem kerül be az erkölcsi bizonyítványba. A bírónő indoklása szerint Latzel szándékosan szította a homoszexuálisok iránti gyűlöletet.Olaf Latzel brémai evangélikus lelkész körül hatalmas botrány tört ki, amikor elérhetővé tette az interneten a tavalyi házassági szemináriumának hanganyagát. A felvételen a következők hangzottak el: „az egész gendermocsok” pokoli, sátáni és támadást jelent az isteni teremtés rendje ellen, valamint óvakodni kell a „homolobbitól”. Egy melegfelvonulás kapcsán a „bűnözők” kifejezést használta (ezért később bocsánatot kért).A prédikátor kirohanásának hátteréhez hozzátartozik, hogy a St-Martini templomot, ahol szolgál, keresztényellenes feliratokkal gyalázták, az istentiszteleteket megzavarták, őt magát pedig gyilkossággal is megfenyegették.
A lelkész kijelentéseiről viszont a bíróság úgy nyilatkozott, hogy azok sértik az emberi méltóságot a homoszexuálisok irányában történő hangulatkeltéssel. 
A lelkész a bíróság szerint homoszexualitást fenyegetésnek tüntette fel, amely ellen védekezni kell, ezzel pedig azt fejezte ki, hogy a melegek nem tekinthetők a társadalom egyenértékű tagjainak. A bűnözők kijelentését pedig úgy értékelte a bíróság, hogy azzal aktivitásra buzdít a nevezett csoport ellen.
Nem fogadta el a bírónő azt az érvelést, hogy Latzel a homoszexualitást elítéli, ugyanakkor a homoszexuálisok emberi mivoltát nem kérdőjelezi meg.
Ugyanis „homoszexualitás ember nélkül nem képzelhető el” – szólt az ítélet.„Nagyon hiányzik annak a kifejtése, hogy hol húzódnak a véleményszabadság, mi több, a hitbeli, bibliai igazságok kifejtésére vonatkozó szabadság határai, és ebben az esetben miért kellett ezeket a jogokat háttérbe sorolni, miközben semmilyen konkrét, közvetlen fenyegetés, atrocitás nem érte a homoszexuálisokat. A hangfelvételt egyébként nem maga Latzel töltötte fel az internetre, nem a nyilvánosságnak szánta.” – kommentálja a hírt a Szólj Be a Papnak oldala. A védőügyvéd, Sascha Böttner bejelentette, hogy jogorvoslattal élnek a döntés ellen. Az eljárás során ő kifejtette, hogy a Latzel a „bűnözők” kifejezéssel nem a homoszexualitással élőket illette, hanem a gender-ideológiát propagáló politikai áramlatot, amelynek hatására Latzel gyülekezetének templomát istenkáromló üzenetekkel csúfították el és a lelkipásztort halálosan megfenyegették. A történet pikantériája, hogy saját egyháza sem állt ki egységesen a hitvalló lelkész mellett.  Heinrich Bedford-Strohm püspök így nyilatkozott az ügyről egy Spiegel interjúban: „Az intolerancia szembemegy az evangéliummal, a pejoratív és diszkriminatív hozzáállásnak nincs helye az egyházban.”Az evangélikus egyház berkein belül működő Hitvalló Közösségek Konferenciája élén álló lelkipásztor, a hamburgi Ulrich Rüß állásfoglalásában így fogalmazott: „politikai döntés született egy politikai eljárásban”.Latzel maga így fogalmazott az utolsó szó jogán:
„Nem vagyok az a szörnyeteg, amit itt csináltak belőlem. Nem akartam embereket megsérteni és becsmérelni. Isten dicsőségét akarom szolgálni mindazzal, aki vagyok és amit teszek.”
Forrás: Szólj Be a Papnak blog
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató