2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Bolsonaro még nem ismerte el az amerikai elnökválasztás eredményét

Több mint három hete már annak, hogy a csalások után úgy néz ki, hogy Biden lesz az elnök Amerikában. A héten a sokáig húzódozó Kína is hivatalosan gratulált Bidennek, vannak azonban, akik még mindig kivárnak. Ilyen például Oroszország, ahol a „hivatalos eljárás lezárulását” várják, de Brazília is, melynek elnöke, Jair Bolsonaro vasárnap azt mondta, hogy még vár egy kicsit a gratulációval – írja a Reuters.
Bolsonaro a helyi önkormányzati választáson szavazott vasárnap, majd ezt követően arról beszélt, hogy egyelőre még nem ismer el senkit győztesnek az amerikai elnökválasztáson. Mint mondta, úgy hallotta, hogy elcsalták a választást, de ezt alátámasztó bizonyítékokat ezúttal sem mutatott be. A brazil elnök az elnökválasztás napján már elmondta, hogy több forrásból úgy értesült, hogy komoly csalás történt, hozzátéve, hogy nem tudja, ez elég volt-e ahhoz, hogy befolyásolja az eredményt. Az elnök emellett a brazil választási rendszert is kritizálta, és azt mondta, a megbízhatatlan elektronikus módszer helyett vissza kellene térni a papír alapú szavazólapokhoz. Szerinte egy megbízhatóbb folyamatra van szükség, illetve arra, hogy a számlálás publikus legyen ahelyett, hogy pár ember számolja a szavazatokat az egész országban. Bolsonaro azon a tájékon sincs egyedül a vonakodásával, egyelőre a mexikói elnök, Andres Manuel Lopez Obrador sem ismerte el Biden győzelmét. A brazil elnök korábban egyébként meglepően szerényen azt mondta, hogy nem ő Brazília legfontosabb embere, ahogyan Trump sem a világ legfontosabb embere, ahogyan azt ő állítja magáról, a legfontosabb ugyanis Isten.Forrás: Telex nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató