2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Tordai elszabadult: Trump vereségével fontos bástyája dőlt le Orbán nemzetközi támogatói rendszerének

Az ellenzéki összefogásról, a közpénzek felhasználásáról, a kormány gazdaságpolitikájáról és a családon belüli erőszakról beszéltek a kedden napirend előtt felszólaló képviselők az Országgyűlésben.Tordai Bence (Párbeszéd) 2020-at a fordulat évének nevezte, szerinte az idei év a „Fidesz-rezsim végének kezdete”. Úgy vélte: a fordulatot a nemzetközi politikai és gazdasági környezet változása és az ellenzék megosztottságának felszámolása hozta el. Szerinte Donald Trump amerikai elnök választási vereségével fontos bástyája dőlt le Orbán Viktor nemzetközi támogatói rendszerének, a magyar miniszterelnök pedig az Európai Unióval folytatott szélmalomharcban „19-re lapot húzott”, a vétóval minden, a rendszere iránti eddigi jóindulatot felszámolt. Hozzátette: a nemzetközi gazdasági környezet is megváltozott, kiderült, hogy amikor valódi válsággal és nem képzelt ellenséggel kell megküzdeni, akkor a kormány rosszul teljesít. Emellett – folytatta – az ellenzék egyesítette erőit, deklarálta, hogy közös jelöltekkel és miniszterelnök-jelöttel indul 2022-ben. Megbuktatjuk a kormányt, és felszámoljuk az igazságtalan rezsimet, amit létrehozott – mondta.Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: az ellenzék a járvány közepén is a 2022-es választási kampánnyal foglalkozik, nem az emberéletek és a gazdaság védelme érdekli, hanem a hatalmi marakodás.
Leszögezte: a magyar választók mondják ki a végső szót arról, hogy ki vezesse Magyarországot, és ez 2022-ben is így lesz.
Úgy értékelt: amikor az ellenzék a győzelmi esélyeiről beszél, elismeri, hogy minden, amit a diktatúráról összehordtak, „egy nagy kamu volt”. Szerinte az ellenzék nem az akadályokat, hanem a saját elveit számolta fel, amikor összeállt azokkal, akiket korábban lenácizott. Hangsúlyozta: ahol a baloldal kormányoz, ott most is megszorításokat hajtanak végre, a kerületekben emelik a parkolási díjakat, csökkentik az óvónők fizetését, megsarcolják a  piaci árusokat, de a főváros is drasztikus adóemelésen töri a fejét.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató