2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Akár ki is zárhatják a kamarából a DK-s frakcióvezető ügyvédet, aki megakasztotta a Czeglédy-pert

Előzetes vizsgálat után elrendelte a fegyelmi eljárás lefolytatását Binszki József szegedi ügyvéd, DK-s politikus ellen a Szegedi Ügyvédi Kamara fegyelmi főbiztosa. A PestiSrácok.hu írta meg, hogy Binszki – aki nem mellesleg Gyurcsány pártjának frakcióvezetője az alföldi városban – úgy vállalta el több, folyamatosan tagadásban lévő terhelt védelmét a Czeglédy-ügyben, hogy korábban egy ugyanebben az ügyben beismerő vallomást tevő és az ügyészséggel egyezséget kötő vádlottat képviselt. Mivel ez abszolút érdekellentét, felveti az összeférhetetlenség lehetőségét. A Czeglédy-ügyet tárgyaló Kecskeméti Törvényszék ezt meg is állapította, Binszki Józsefet pedig kizárta az egész büntetőeljárásból és határozatlan időre kénytelen volt emiatt elnapolni a büntetőpert. Mindez azt jelenti, hogy a Czeglédy Csaba és társai ellen hatmilliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőügyet érdemben még mindig nem tudták elkezdeni tárgyalni. Budai Gyula a történtek miatt a Szegedi Ügyvédi Kamarához fordult, ahol a fegyelmi főbiztos arra jutott, hogy a fegyelmi eljárást meg kell indítani: Binszki József az ügyvédi törvény szerint összeférhetetlen módon látta el több vádlottnak is a védelmét, a fegyelmi vétséget pedig szándékosan követte el.A PestiSrácok.hu által kirobbantott szegedi bírósági botrány egyik következménye volt, hogy Gyurcsány ügyvédjének a hatmilliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőpere is elkerült Szegedről. Az ügyet a Kecskeméti Törvényszék kapta, amely októberben kezdte volna azt tárgyalni, rekordgyorsaságú felkészülés után. Csakhogy felfigyeltek egy összeférhetetlenségre, amely szerint több, folyamatosan tagadásban lévő vádlottat egy olyan védő képvisel, aki korábban egy beismerő vallomást tevő és az ügyészséggel egyezséget kötő terhelt védője volt. A védőt kizárták, a tárgyalást pedig elnapolták.A kizárt védő Binszki József, aki egyébként a szegedi önkormányzatban a Demokratikus Koalíció frakcióvezetője, a jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság elnöke. Politikusi és ügyvédi pályája előtt pénzügyőrként, tizenegy évig vámhivatal-parancsnokként dolgozott. Ilyen múlttal bizonyára csak véletlenül mehetett ki a fejéből, hogy ha az egyezségkötés után újabb vádlottak védelmét vállalja el, azzal érdekellentétet hoz létre, amit ha nem észlelnek időben a bíróságon, akkor ez az eljárási hiba később akár egy ítéletet is a kukába küldhet, így azonban „csak” hónapokkal szabotálja el a büntetőügy folytatását.Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője szándékosságot sejtve a Magyar Ügyvédi Kamarához fordult. A politikus a PestiSrácok.hu-nak akkor úgy nyilatkozott: ami történt, nem véletlen, hanem csak egy újabb trükk, amivel az eljárást húzni próbálják. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Bánáti János rendkívül gyorsan válaszolt Budai megkeresésére. Azt írta, intézkedésre továbbította a beadványt a területileg illetékes Szegedi Ügyvédi Kamarának.A szegedi kamara elsőként etikai vizsgálatot folytatott le Binszkivel szemben, és megállapították, hogy Budai Gyula panasza alapos volt, az összeférhetetlenség fennáll, az ügyvédi törvény szerint Binszki József nem vállalhatta volna el a három vádlott védelmét. De a történet ezzel még nem zárult le. A Szegedi Ügyvédi Kamara fegyelmi főbiztosa a minap arról hozott határozatot, hogy az etikai vizsgálat alapján fegyelmi eljárásnak is helye van, mert e tettével Binszki nemcsak etikai, hanem szándékos fegyelmi vétséget is elkövetett. A fegyelmi eljárás lefolytatását is elrendelték, amelynek következményeként Binszkit akár ki is zárhatják az ügyvédi kamarából, amivel elveszítené ügyvédi jogosultságát, magyarán nem praktizálhatna többé. Ebben az esetben marad neki a politika – mármint ha Gyurcsányéknak vállalható lesz a továbbiakban is –, az ügyvédi munkának abban az esetben befellegzett. Bizonyára megérte ezt Czeglédyért kockára tenni…Forrás: Pestisracok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató