2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Az UEFA kivizsgálja, hogyan nevezhettek feketének egy fekete játékost

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) „alapos vizsgálatot” indított a negyedik játékvezető állítólagos rasszista megjegyzése miatt kedd este félbeszakított, és szerdán pótlásra kerülő Paris Saint-Germain–Basaksehir Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen történtek miatt.Egyébként a fekete játékos meg cigányozta a román bírókat, de attól nem szól a fáma... A H csoport párizsi összecsapásának 13. percében a vendég török együttes másodedzője, Pierre Webo reklamálásért piros lapot kapott a román játékvezetőtől. Ezután a Basaksehir játékosai és stábja azt állította, hogy a negyedik bíró rasszista megjegyzést tett a kameruni szakemberre. Tíz perc vita után mindkét csapat elhagyta a játékteret, a mérkőzés félbeszakadt, a pótlásról, és az új játékvezető stáb kijelöléséről pedig később döntött az UEFA. A Paris Saint-Germain – amelynek a magyar Löw Zsolt a másodedzője – és a Basaksehir is közleményben erősítette meg, hogy a futballisták azért vonultak le a pályáról, mert a negyedik játékvezető rasszista megjegyzést tett Webóra.„Az UEFA a két klubbal lefolytatott egyeztetés után úgy döntött, hogy a mérkőzésből hátralévő időt másnap, új játékvezetői stábbal játsszák le a felek” – írta kedd este az európai szövetség.A televíziós visszajátszások alapján a negyedik bíró, Sebastian Coltescu Webo reklamálásakor románul azt mondta Ovidiu Hategan játékvezetőnek: „Az a fekete ott, menj és nézd meg, ki ő. Az a fekete ott, nem lehet így viselkedni.”Másnap Black Lives Matter-féle térdeléssel folytatták a csapatok.Ezután a Basaksehir cserejátékosa, a szenegáli válogatott Demba Ba az oldalvonalnál többször is megkérdezte Hategant, hogy „miért mondja, hogy fekete?”, majd a televíziós közvetítésben Presnel Kimpembe, a PSG francia védője volt látható. Kimpembe azt mondta: „Komolyan mondja? Akkor bemegyünk, ennyi volt, bemegyünk az öltözőbe.”„A rasszizmusnak és a diszkriminációnak semmilyen formában nincs helye a labdarúgásban” – olvasható az UEFA közleményében, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig a Twitter-oldalán úgy fogalmazott, reméli, hogy az európai szövetség megteszi a szükséges lépéseket.
„Feltétlenül ellenezzük a rasszizmust és a diszkriminációt a sportban, és az élet minden területén”
– írta Erdogan. A Basaksehir később az UEFA „No to Racism” („Mondj nemet a rasszizmusra”) logóját tette ki a Twitter-oldalára, a bejegyzést pedig a PSG is megosztotta.„A PSG több mint 15 éve vezeti a diszkrimináció elleni küzdelmet, és a továbbiakban is azon dolgozik, hogy minden formáját eltörölje” – írta a francia klub a közleményében. A párizsi együttes a félbeszakított meccs ellenére már biztosan bejut a BL nyolcaddöntőjébe, miután a H csoport másik keddi találkozóján a Manchester United 3-2-re kikapott az RB Leipzigtől. A francia csapatnak a Basaksehir elleni összecsapáson a csoportelsőség megszerzése lesz a tét, ezt egy győzelemmel érhetik el Neymarék.Forrás: MTI nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató