2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Felfüggesztve maradt a bűnöző Czeglédy kamarai tagsága

Csak jövőre folytatódik a Czeglédy Csaba és társai ellen indult büntetőper, a DK-közeli politikus pedig jelen állás szerint továbbra is inaktív ügyvédi státusszal nézhet szembe a jócskán elhúzódó eljárással – tudta meg a Mandiner.A Mandiner információi szerint a múlt hét elején ülésezett a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) országos elnöksége, amely döntést hozott Czeglédy Csaba kamarai tagságával kapcsolatban. Az irodájával számos baloldali vezetésű önkormányzatnak dolgozó jogász ugyanis – Bánáti János MÜK-elnököt is ócsároló nyilatkozattal kísérve – fellebbezett, miután a Vas Megyei Kamara felfüggesztette a tagságát. Információink szerint a járványhelyzet miatt csak online formában kerülhetett sor a szavazásra, az ennek nyomán született határozat pedig nem nyilvános. Ennek ellenére az eredmény „megjelenik” az országos ügyvédi nyilvántartásban, amelyen Czeglédy továbbra is inaktívként szerepel. Ebből pedig forrásaink szerint az következik, hogy  
az elnökség helyben hagyta az első fokú döntést a felfüggesztésről.
„Öt évnél súlyosabb szabadságvesztéssel sújtható bűncselekmény miatt induló büntetőeljárás esetén a területi kamara elnökének mérlegelés nélküli törvényi kötelezettsége az érintett ügyvéd tevékenységének gyakorlását felfüggeszteni”
– jegyezte meg még a megyei döntés nyomán közleményében a MÜK. Márpedig Czeglédy esetében ez a helyzet, hiszen többedmagával mintegy 6 milliárd forintos költségvetési csalás miatt indított büntetőeljárásban ül a vádlottak padján a korábban már hasonló ügyben elítélt ügyvéd. Igaz, az eljárás finoman szólva is húzódik, és nem a járványhelyzet miatt. A legutóbbi tárgyalást még szeptember végén tartották, illetve tartották volna, mivel a Kecskeméti Törvényszék érdekellentét miatt kizárta az eljárásból az egyik ügyvédet, megakasztva ezzel a procedúrát. Kénytelen volt, miután kiderült: az egyik, több vádlott védelmét is ellátó ügyvéd korábban annak a vádlottnak a védelmét is ellátta, aki az eljárás során egyezséget kötött, és akivel szemben a Szegedi Törvényszék 2019. június 26-án ítéletet is hozott. Márpedig ez lényegében összeférhetetlenséget jelent. Azt csak a fideszes Budai Gyula közölte később, hogy az érintett ügyvéd egy bizonyos Binszki József,
aki nem mellesleg a Demokratikus Koalíció szegedi önkormányzati frakciójának frakcióvezetője,
sőt, a jogi és ügyrendi bizottság elnöke is egyben. Vagyis lényegében Czeglédy Csaba politikai harcostársáról van szó, így Budai szándékosságot sejt az ügyben, ezért etikai vizsgálatot kezdeményezett Binszki ellen. Ez egyelőre nem zárult le.„Czeglédy Csaba szeretné, hogy 2022-ig az ellene indult büntetőeljárásban első fokon nem születne ítélet, így 2022-ben Szombathelyen összellenzéki jelöltként el tudna indulni a választásokon” – vetítette előre Budai, aki szerint a gyurcsányista politikus célja a képviselő-jelölti, majd az esetleges parlamenti képviselői státusszal járú mentelmi jog lehet. Megkerestük a Kecskeméti Törvényszéket, sikerült-e már tisztázni az érdekellentét problémáját. Sárközy Szabolcs szóvivő arról tájékoztatta lapunkat, hogy végül két ügyvédet is kénytelen volt kizárni a joghatóság a perből, akik ezt a lépést vitatva fellebbeztek, ügyük elbírálása jelenleg ítélőtáblai szinten zajlik. Hogy mikor lesz döntés, nem tudni, de
a szeptember óta szünetelő per már bizonyosan csak jövőre folytatódik.
Vagyis ha tényleg az a célja Czeglédynek és társainak, hogy elhúzódjon az eljárás, ezt egyelőre sikerrel érik el.Forrás: Mandiner
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató