Anglia: Biztonsági őrök vitték ki a stadionból, mert nem tetszett neki a játékosok BLM-térdelése

10 perc alatt intézkedtek a szekusok a “renitens” szurkolóval szemben.

Angliában ilyen a szólásszabadság. Ha, nem tapsikolsz a Black Lives Matter-nek, akkor repülsz a stadionból.

Az elmúlt hónapokban a brit pályákon már kezd szokássá válni, hogy a találkozók előtt a labdarúgók letérdelnek, ezzel hívják fel a figyelmet a rasszizmusra.

Mint ismert, hónapokkal ezelőtt az afroamerikai bűnözővel, George Floyddal szemben lépett fel egy rendőr, aki az intézkedés közben életét vesztette. A boncolás során kiderült, hogy nagyobb dózis Fentanyl volt a szervezetében, de az erőszakos bűnözővel szemben fellépő rendőr ítélték el. Amerikában ezután bontakozott ki a Black Lives Matter mozgalom, amelynek tagjai hetekig fosztogattak, gyújtogattak és erőszakoskodtak a fehérekkel szemben.

Ez a hullám érte el most Európát is, több helyen már felvonulásokat tartottak. London, Róma, Párizs és Berlin is érintett volt. Budapesten nem jött be a terv, csupán néhány tucat agyhalott szenvedett.

A tegnapi negyedosztályú találkozón, az Exeter – Harrogate meccsen is térdeltek a játékosok. A szurkolók egy része tapssal jutalmazta a játékosok mutatványát, azonban volt olyan, aki kifejezte nem tetszését. Egy szurkoló hangos fújólással díjazta a bohóckodást. Őt 10 perc alatt azonosították az őrök és kitessékelték a stadionból.

Az Exeter City Football Club szóvivője elmondta:

“Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a szurkolók túlnyomó többségének, akik támogatták játékosainkat, amikor térden álltak a ma esti EFL széles körű kampánya részeként.

 

Bede Zsolt – Vadhajtasok.hu

Kövess a Telegramon, Vk-n vagy a Twitteren!

T.me/bedezsolt  |  Vk.com/bedezsolti  |  Twitter.com/BedeZsolt2

Check Also

Szoboszlai Dominik a valaha volt legdrágább magyar focista lett

Szoboszlai Dominik lett a legdrágábban elkelt magyar futballista, ugyanis korábban sosem fizettek ilyen sok pénzt …