2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Putyin: ha tényleg meg akarták volna mérgezni Navalnijt, már halott lenne

A nyugati országok szándékosan elferdítik a tényeket Alekszej Navalnij megmérgezéséről az orosz külügyminiszter szerint. Szergej Lavrov arra a beszámolóra reagált, amelyet a héten publikáltak. A Bellingcat oknyomozó portál nemzetközi újságírókkal kiderítette, hogy az ellenzéki politikust már három éve követte az orosz Szövetségi Nyomozó Szolgálat egy csoportja. Navalnij állami terrorizmussal vádolta meg Putyint és bejelentette, hogy visszatér az országba.

"Tudom, kik akartak megölni és tudom, hogy hol élnek és dolgoznak. Tisztában vagyok a valódi és az álnevükkel is" - így fogalmazott Alekszej Navalnij miután egy oknyomozó portál a The Insider amerikai lappal és a hazug CNN-el közösen kiderítette, hogy minden bizonnyal az orosz nemzetbiztonsági szolgálat mérgezte meg az ellenzéki politikust. A nyomozást többek közt repülőjáratok utaslistái és mobil távközlési adatok alapján készítették és megállapították, hogy a politikust 2017 óta folyamatosan, legalább 30 esetben követte repülőútjain az FSZB vegyészekből és orvosokból álló különítménye. Navalnij már többször kijelentette, hogy biztos abban, hogy Vlagyimir Putyin tudott a kísérletről, sőt az államvezetéstől érkezett az utasítás.A Kreml tagadja a vádakat, a beszámolókat a külügyminiszter egyenesen nevetségesnek nevezte."Már megszoktuk, hogy az Egyesült Államok és más nyugati országok mindig újabb vádakat fogalmaznak meg Oroszországgal szemben. Nyugati partnereiknek nincsenek etikai normái" - mondta Szergej LavrovAz ügyre Vlagyimir Putyin is reagált éves sajtótájékoztatóján. "Miért akarta volna bárki megmérgezni? Kit érdekel? Ha tényleg meg akarták volna mérgezni, akkor befejezték volna a dolgot" – fogalmazott az elnök, aki szerint amerikai hírszerző szolgálatok támogatják Navalnijt, ezért helyes, ha az orosz szakszolgálatok figyelnek rá. Az ellenzéki politikus augusztus 20-án rosszul, majd kómába esett. Szervezetében állíitólag novicsok nevű idegmérget találtak, a kórházból csak szeptember végén engedték ki.Forrás: ATV
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató