2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hollik István: Pénzért, hatalomért mindenre képes a Jobbik!

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint "a Jobbik megvásárlásával" teljessé vált a Soros György által szponzorált "Gyurcsány-lista".

Hollik István kedden az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában úgy értékelt: a baloldalon megtörtént az, amit "Gyurcsány Ferenc, a baloldal valódi vezetője" régóta eltervezett."Bedarálta az összes pártot az LMP-től a Momentumon át egészen az MSZP-ig. Azt a Jobbikot is, amely még alapítónyilatkozatában elsődleges feladatának nevezte a kommunista utódpárt eltávolítását a hatalomból, és még 2017-ben is azt mondták: nem fognak össze egyetlen egy baloldali párttal sem. Sőt, Jakab Péter, a párt elnöke még idén márciusban is azt mondta, hogy nem fog egy listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel" - fejtette ki a kormánypárti politikus, kiemelve: "most mégis ott van, ami azt jelenti, hogy a Jobbikot megvették. Ők pedig a pénzért és a hatalomért mindenre képesek". "A Jobbik megvásárlásával tehát teljessé vált a Gyurcsány-lista" - fogalmazott Hollik István, hozzátéve: "ennek a listának a szponzora pedig Soros György".Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató