2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Bayer Zsolt: Az Index szállította a vödör szart

A szemét magyar és szlovák kormány már szombaton elkezdte az oltásokat,- írja Bayer Zsolt a blogján.
„Megjött a vakcina első adagja, elkezdődött az egészségügyi dolgozók beoltása. Gondolná az ember, ennél örömtelibb egyszersmind ennél neutrálisabb hírt nehéz lenne összehozni. Ez a tipikus »Hurrá! Na végre! Jaj de jó!« hír, aztán fölteszed a húslevest. Persze, aki ismeri a mai viszonyokat, a hazai »ellenzék« meg az »ellenzéki« média súlyosan beteg lelkivilágát, az mindjárt elkezd gyanakodni, hogy csak lesz valaki, aki majd ebbe is beleköt. Nem kellett sokáig várni. A bizonyos ellenzékiek szerint immáron kormánypártivá lett és »elfoglalt« index szállította a vödör szart, a postás egy Kiss Melinda nevű vécépucoló, a »cikk« címe pedig: »Újra Magyarország miatt töredezik az európai egység?« A lényege pedig az lenne, hogy Ursula (dr. Bubó asszisztense) azt mondta, vasárnap kezdik az EU-ban az oltások beadását, de a szemét magyar és szlovák kormány már szombaton elkezdte. És most képzeljék maguk elé ezeket, ahogy: 1.: Megkapják a parancsot, amely szerint bele kell kötni az elkezdett beoltásba (is). 2.: Egész délelőtt rágják a ceruzájuk végét, hogy ebbe meg hogy'?... 3.: Megszületik a megoldás – a rohadt Orbán vasárnap helyett már szombaton... 4.: Felmerül a pillanatnyi kétely, amely szerint a hülye nép ezt még képes félreérteni és Orbán javára írni... 5.: Megoldás kettő pont nulla: Orbán csak azért adatja be a vakcinát már szombaton, hogy »megtörje az európai egységet«. 6.: »Cikk« megíródik. 7.: Illetékes elvtárs vállat lapogat, dícsér. 8.: Vécépucoló nő örül. 9.: A többi »ellenzéki« lapnál sárga irigység, amiért ez a remek ötlet nem nekik, hanem a »szemét kormánypárti« indexnek jutott eszébe. Ilyen ezeknek a folyamatábrája. Tényleg pontosan olyanok, mint egy kedélytelen elmegyógyintézet leghátsó, elsötétített szobája a legsúlyosabb egyedeknek fenntartva.Úgyhogy biztosan kapnak egy Pulitzer-díjat előbb-utóbb. Addig is minimum egy »minőségi újságírásért« plecsnit.Ugye mennyire jó, hogy ezek léteznek?”
 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató