2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Feljelentés-kiegészítést rendeltek el a Magyar Hang pedofil munkatársának ügyében

Feljelentés-kiegészítést rendelt el Bayer Zsolt egy korábbi kijelentésével kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amely jelenleg is folyamatban van.Korábban az Index is írt róla, hogy a nyomozó hatóság „szexuális visszaélés bűntett gyanúja” miatt hivatalból eljárást indított Bayer Zsolt kijelentései nyomán, amelyek a Szájer-ügy kirobbanása után a Hír TV december 3-i Háttérkép című műsorában hangzottak el. Bayer Zsolt korábban ezt mondta:
Egykor volt barátunk, harcostársunk egy 12 órás autóúton félve, dadogva, majdhogynem sírva vallotta meg nekem, hogy homokos. Tizenkét órára volt szükség, hogy ezt be merje nekem vallani húsz évvel ezelőtt. Mondtam, hogy semmi baj, ettől még barátunk maradunk. Ugyanez az ember két év múlva, a legkisebb skrupulus, fenntartás és zavar nélkül röhögve mesélte, hogy ő azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésre állnak. Két évre volt tehát szüksége. Értitek, ugye, hogy a lefelé tartó spirállal mire is gondolok?
A kijelentés után Szabó Tímea meg a Szél Bernadett is ugrott, majd rohantak a rendőrségre feljelentést tenni. De, nagyon rászaladtak szerencsétlenek, mert kiderült, hogy a Magyar Hang egyik munkatársáról van szó...
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató