2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Hivatalba lépett a Kúria új elnöke

Kétharmados többséggel választotta meg az Országgyűlés az új elnököt. Varga Zs. András az Alkotmánybíróságról érkezett a Kúriára.Január másodikán a Kúria új elnökeként hivatalba lép Varga Zs. András. A szakembert az Országgyűlés – Áder János köztársasági elnök javaslatára – október 19-én kétharmados többséggel kilenc évre választotta meg. A Kúria honlapján megjelent közlésekből az derül ki, hogy az új elnök az elmúlt hónapokban megismerte a bírák véleményét a Kúria múltjáról, jelenéről és jövőjéről, ennek alapján ismerteti majd vezetői elképzeléseit a következő teljes ülésen.
Varga Zs. András az Alkotmánybíróságról (AB) érkezett a Kúriára, az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta meg az AB tagjává. Az Alkotmánybíróság és az igazságszolgáltatás működéséről, annak összefüggéseiről lapunknak korábban adott interjújában a szakember azt mondta:
a bírói tevékenységnek elvitathatatlan, elvonhatatlan lényege, hogy értelmezi és alkalmazza a jogot.
– S a bíróságok akkor bíróságok, ha függetlenek. Ez a megkülönböztető jegyük – szögezte le Varga Zs. András. Az alkotmányozásról szólva kifejtette, hogy az nem a jogászok hitbizománya. Úgy vélekedett: az alkotmány értékeket és irányokat jelöl ki, elfogadása után a jogászoknak az a dolguk, hogy válaszokat adjanak a jogalkalmazás kérdéseire, a politikusoknak pedig, hogy döntsenek az újabb jogalkotási feladatokról. Tudományos munkásságát főként az Európa Tanács Velencei Bizottságának magyar tagjaként és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának dékánjaként fejtette ki.Forrás: Magyar Nemzet
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató