2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Romániában ezentúl börtönnel büntetik a cigányellenességet

Nem csak az antiszemitizmust, de a a cigányellenes megnyilvánulásokat is börtönnel büntetik ezentúl Romániában, miután Klaus Iohannis államfő hétfőn kihirdette a tavaly decemberben elfogadott törvényt.A törvénytervezetet közösen terjesztette elő a Szociáldemokrata Párt (PSD) tizenhat, a kisebbségi frakció hét, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) egy-egy törvényhozója. Indoklásuk szerint a romákkal szembeni előítéletek, a közösség megbélyegzése és kirekesztése, a kettős mérce alkalmazása szükségessé teszi, hogy az – idegengyűlölet büntetéséről szóló – általános rendelkezéseken kívül a cigánysággal szembeni gyűlöletkeltés visszaszorítására és megelőzésére külön jogszabályt hozzanak.A törvény alapján cigányellenesnek – a romák elleni gyűlölködésnek – minősül minden olyan fizikai vagy szóbeli megnyilvánulás, amely a romák, a roma közösségi és egyházi intézmények, roma vezetők, roma civil szervezetek, roma hagyományok vagy a romani (cigány) nyelv ellen irányul.A most kihirdetett törvény értelmében Romániában ezentúl három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják a romaellenes megnyilvánulásokat és a romaellenes jelképek nyilvános terjesztését, illetve háromtól tíz évig terjedő börtönnel a romaellenes szervezetek létrehozását vagy azok pénzelését. A törvény büntetlenséget biztosít azoknak, akik elkövették ugyan ezeket a bűncselekményeket, de – még a hatósági leleplezés előtt – feljelentik a romaellenes szervezkedés többi résztvevőjét.A cigányellenesség büntetéséről szóló törvény szinte szó szerint megegyezik azzal a jogszabállyal, amelyet a zsidóellenesség büntetéséről fogadott el Románia 2018 nyarán. A cigányellenesség büntetéséről szóló jogszabályt nagy többséggel – egyetlen ellenszavazat, és 20 tartózkodás mellett – szavazta meg tavaly december 15-én a bukaresti képviselőház.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató