Fordulat: Mike Pence kijelentette, hogy nem áll szándékában átvenni az elnöki széket Trumptól

Egyetértés mutatkozott Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök között a Capitolium ostromát követő összekülönbözésük után – közölte a Fehér Ház egy névtelenül nyilatkozó illetékese hétfőn. A tájékoztatás szerint Trump és Pence megbeszélést folytatott a Fehér Házban hétfőn este. Ez volt az első találkozó kettejük között, miután az elnök szerdán bírálta alelnökét, amiért nem próbálta megakadályozni riválisa, a demokrata párti Joe Biden megválasztott elnökre leadott szavazatok elektori hitelesítését a kongresszus szerdai rendkívüli ülésén.

Az illetékes beszámolója szerint Trump és Pence a kongresszus épületénél kitört zavargásokat vitatta meg.

Hangsúlyozták, hogy azok, akik a múlt héten megszegték a törvényt és megrohamozták a Capitoliumot, nem képviselik azt a mozgalmat, amelyet hetvenöt millió amerikai támogat, és megfogadták, hogy hátralévő hivatali idejükben folytatják az ország érdekében végzett munkájukat. Ketten jó beszélgetést folytattak, megvitatták az előttük álló hetet és felidézték az utóbbi négy év kormányzati munkáját és eredményeit.

– közölte a tisztségviselő. Bident január 20-án iktatják be hivatalába. Az illetékes hangsúlyozta, hogy Trumpnak nem áll szándékában a múlt szerdai zavargások következtében lemondani, Pence pedig nem akarja alkalmazni a 25. kiegészítést, amelynek alapján lehetősége van arra, hogy a kormányzat tagjait megszavaztassa az elnök alkalmasságáról, illetve alkalmatlanságáról feladatainak ellátására. Ha a kabinet többsége alkalmatlannak minősíti Trumpot, akkor az elnöki hatalom az alelnökre ruházódik át. Nancy Pelosi demokrata párti házelnök korábban közölte, hogy amennyiben a 25. kiegészítés alkalmazása nem jár sikerrel, az úgynevezett impeachmenthez (alkotmányos felelősségre vonási eljáráshoz) folyamodnak. Mint ismert, január 6-án este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja. Azóta Trump kormányzatának több tagja is lemondott, a fővárosban szükségállapotot rendeltek el.

 

MTI

 

Check Also

A [email protected] Hadházy megint csúnyán mellélőtt: Rendőrségi- és ANTSZ vizsgálat indult a kegyeletsértő videója miatt

Szentendrén ellenzéki, összefosásos polgármester van, illetve egy magánvállalkozó tulajdonában áll a halottasház, így a kormánynak …