2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Az épületet védő Nemzeti Gárda tagjai a padlón aludtak a Capitoliumban - Fotók

A Capitoliumot a múlt heti zavargások után védő Nemzeti Gárda katonái az amerikai törvényhozás folyosóin töltötték az éjszakát, a BBC szerint a polgárháború óta először aludtak az épületben szövetségi erők, hogy megvédjék az esetleges erőszaktól.
A kiadott képeken az is látszott, hogy képviselők, köztük Steny Hoyer, a demokraták képviselőházi frakcióvezetője is a Nemzeti Gárda alvó tagjai között érkezett meg a képviselőházi ülésteremhez. Ma szavaznak majd arról, hogy megindítsák-e az alkotmányos vádeljárást (impeachment) Donald Trump elnök ellen, akit azzal vádolnak, hogy felkelésre bujtott fel a törvényhozás épületének egy héttel ezelőtti ostroma előtt.A demokratáknak megvan ehhez a többségük, és kedden már legalább öt republikánus kongresszusi képviselő is jelezte, hogy megszavazza a vádemelést. Ezzel Trump lenne az első elnök az amerikai történelemben, aki ellen kétszer is megindul az impeachment.A képviselőházban a szerdai ülésen először az eljárásrendi szabályokról szavaztak, majd pedig megkezdődött a vita magáról az impeachmentről. Magyar idő szerint várhatóan majd este kilenc körül kezdődhet a szavazás a vádpontról, ez nagyjából egy órán át tart.„Egy konkrét bűnügyi helyszínen vitatjuk meg ezt a történelmi lépést” – mondta Jim McGovern demokrata képviselő az ülés elején. A republikánus Tom Cole viszont azt mondta, hogy ugyan a zavargás politikai karrierje legsötétebb napja volt, de szerinte az impeachment további megosztottságot hoz. Közben a Black Lives Matter és az Antifa tüntet az épületen kívül:Robert Contee washingtoni rendőrfőkapitány szerdán közölte, hogy több mint 20 ezer Nemzeti Gárda tag fogja biztosítani Joe Biden beiktatási ünnepségét január 20-án. A CNN-nek több védelmi tisztségviselő is azt nyilatkozta név nélkül, hogy közel járnak a 30 ezer nemzeti gárdista felkészítéséhez, de a források szerint 20 ezer gárdista is elég lenne a feladatra. A végleges számokat a titkosszolgálat fogja megadni
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató