Még a jobbikos hazaárulónak, Balczónak is sok a kereszténygyalázó bejegyzés

Mint ahogy erről már beszámoltunk, a Jobbik keresztes fotókkal támadta Orbánt és Trumpot. A párt azt írta a közösségi oldalán, hogy a valóságban a „Trump-sámánok sokkal inkább azokra a békemenetnek csúfolt tömeghőbörgésen bemutatkozó megvezetett Orbán-hívőkre hasonlítanak, akik feltehetően 2022-ben – Orbán bukása után – ugyanúgy törnének be a Parlamentbe, mint az amerikai populista cimbora felhecceltjei”.

Ez a bejegyzés, a keresztek felhasználása azonban már Vona Gábor szerint is vállalhatatlan. A volt elnök úgy fogalmazott, „szégyellem magam, és örülök, hogy nem vagyok most köztetek. Ez gyalázat. Balról előzzük a DK-t…”

Nemrég pedig a párt egyik meghatározó alakja, Balczó Zoltán határolódott el Jobbik bejegyzésétől.

A Facebook-oldalán így fogalmazott az egykori radikális politikus:

 „Baráti tanács magunknak egy nagy vihart kavart Jobbik Facebook-bejegyzés kapcsán: Ne a gyűlöletkeltésben akarjuk legyőzni a Fideszt!”

Forrás: Mandiner

Check Also

Karókkal esett egymásnak a kiccsalád, ketten életveszélyesen megsérültek

Két férfit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba, miután összeverekedett tíz ember Ózdon – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén …