2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Ismét letartóztatják M. Richárdot

Több mint egyórás mérlegelés után a Fővárosi Törvényszék hétfőn elrendelte M. Richárd letartóztatását.A zárt tárgyalás után a férfi védője is megerősítette. Elmondta, hogy a döntés ellen fellebbeztek. Az ülés végét két civil ruhás rendőr is megvárta, ők vélhetően a tárgyalás után a férfi otthonához mentek. Az ügyészség azután indítványozta – sokadszorra – a 43 éves férfi letartóztatását, hogy M. Richárd szilveszterkor a belvárosi éttermében bulit tartott, ahol – a gyanú szerint – nemcsak terítette, hanem használta is a kábítószert. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt nyilatkozta, hogy a döntés ellen az ügyészség is fellebbezett, mivel a bíróság csak a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a legszigorúbb kényszerintézkedést, „a szökés-elrejtőzés veszélye viszont a bíróság álláspontja szerint nem állt fenn”. Az ítélet tehát nem jogerős, de „foganatba veszik”, vagyis M. Richárdot a jogerős döntésig is letartóztatják, és azt a másodfokú eljárás befejezéséig (azaz a Dózsa György úti baleset jogerős ítéletéig) fenntartják. A tárgyalás előtt egyébként egy kirendelt védő és annak az ügyvédi irodának a képviselője is megjelent, aki a Dózsa György úti baleset ügyében védte M. Richárdot, ő maga viszont nem jött el a letartóztatásáról döntő tárgyalásra, barátnője ugyanis „igazoltan koronavírusos lett”. A bíróság ezért végül úgy döntött, hogy távmeghallgatással kapcsolja be a férfit a zárt tárgyalásra.
A Dózsa György úti balesetként ismert ügy elsőrendű vádlottját tavaly szeptemberben első fokon négy év fogházbüntetésre ítélték, és végleg eltiltották a járművezetéstől. Bár az ügyész a tárgyalás végén indítványozta, hogy tartsák fenn a férfi bűnügyi felügyeletét, a bíró elutasította azt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság közölte, hogy „nem volt olyan körülmény, amely a – lakhelyelhagyási tilalomnak megfelelő – bűnügyi felügyelet fenntartását megalapozta volna. A bíróság tudomása szerint az eljárás időtartama (azaz a tárgyalás – a szerk.) alatt a vádlott nem követett el újabb bűncselekményt, így vele szemben a bűnismétlés veszélye sem állt fenn.” Azt is ígérték, hogy
„amennyiben a bíróságnak hivatalosan tudomására jut olyan körülmény, amely kényszerintézkedés elrendelésére adhat okot, úgy a végzés megváltoztatására a másodfokú eljárás keretében van lehetőség”.
Pontosan egy héttel a nem jogerős ítélethirdetés után, október 7-én rendőrök igazoltattak egy Mercedest a Váci úton. Az autóban, a volánnál M. Richárd ült. Mivel a férfinak nem volt jogosítványa, ezért szabálysértési eljárást indítottak ellene a rendőrök. Két hónappal később pedig azért jelentették fel, mert egy újpesti edzőteremben gyúrt. Mindeközben az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, de a Fővárosi Törvényszék december közepén végül bűnügyi felügyeletbe helyezte, azzal, hogy csak engedéllyel hagyhatja el Budapestet és Pest megye közigazgatási határát. M. Richárdnak nem kellett nyomkövetőt viselnie, viszont hetente kétszer is jelentkeznie kell a rendőrségen. A két halálos áldozattal járó baleset büntetőügye másodfokon még folytatódik, de M. Richárdnak, valószínűleg ezzel párhuzamosan, egy másik ügy miatt is bíróság elé kell majd állnia. Tavaly novemberben kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés, közokirat-hamisítás és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt emelt vádat ellene a Központi Nyomozó Főügyészség, amiért korábban egy nagyobb összeg fejében akarta visszaszerezni bevont jogosítványát, majd egy újabb nagyobb összegért, 600 000 forintért számára kedvezően akarta befolyásolni a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőeljárást - írja a Telex.
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató