2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Trump: Hűséges és örömteli szívvel, és optimista szellemmel távozom erről a fenséges helyről

„A mozgalom, amit elindítottunk, még csak most kezdődik el. Soha nem volt még hasonló.” - mondta Donald Trump a búcsúbeszédében. Ma iktatják be Joe Bident, ő lesz az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke - írja Deák Dániel a Facebookon.Joe Biden amerikai keleti parti idő szerint szerint körülbelül 12 órakor tesz esküt, amelyet John Roberts főbíró vezet majd. Miután letette hivatali esküjét, elmondja a beiktatási beszédét. Már az első napján több döntést hoz, így például a Trump által egyes iszlám országokkal szemben elrendelt beutazási tilalmat is feloldja. Szakítva a 152 éves hagyománnyal, Donald Trump nem vesz részt Joe Biden ünnepségén. Az utolsó elnök, aki nem volt hajlandó részt venni az utódja beiktatásán, Andrew Johnson volt 1869-ben. A beiktatást követően házastársaik is csatlakoznak az elnökhöz és az alelnökhöz, majd Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton volt elnökök és házastársaik kíséretében ellátogatnak az arlingtoni nemzeti temetőbe, ahol megkoszorúzzák az ismeretlen katona sírját. Ezt követően Joe Biden katonai kísérettel vonul a Fehér Házhoz. Donald Trumpot helyi idő szerint szerda reggel nyolcra várják arra a katonai bázisra, ahol az elnöki különgépet, az Air Force One-t is tárolják. Itt tartja a távozó elnök a búcsúeseményét, ami után elnöksége alatt utoljára felszáll majd az elnöki különgépre, és a floridai Mar-a-Lago-i rezidenciára utazik feleségével együtt. https://youtu.be/6h5_d3DUdR4 Donald Trump a 20 perces búcsúbeszédét tegnap úgy zárta: „Most, amikor arra készülök, hogy szerda délben átadjam a hatalmat az új adminisztrációnak, szeretném, ha tudnák: a mozgalom, amit elindítottunk, még csak most kezdődik el. Soha nem volt még hasonló.” „Hűséges és örömteli szívvel, és optimista szellemmel távozom erről a fenséges helyről, és azzal a mindenek feletti bizalommal, hogy a hazánk és a gyermekeink számára még csak ezután jön a java. Köszönöm, és minden jót. Isten áldja önöket. Isten áldja az Amerikai Egyesült Államokat.”Steve Bannon, Trump egykori tanácsadója viszont megkapta a kegyelmet.Az elnök közzé tette annak a több mint 100 személynek a nevét tartalmazó listát, akiket - a korábbi hagyományoknak megfelelően - hivatalából történő távozása előtt kegyelemben részesít, vagy csökkenti a büntetésüket. Julian Assange és Edward Snowden nem kapott kegyelmet.  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató