2021. március 05. - Adorján, Adrián
EUR : 364.56
USD : 302.99
11°

A lengyel módszerrel akarja megrendszabályozni a Fidesz a Facebookot

Kubatov Gábor szerint arra készülnek, hogy a közösségi oldalak mindent bevetnek majd ellenük.A Fidesz alelnöke a Kontrának adott interjújában a közösségi média térnyeréséről és Trump letiltásáról is levonta a következtetéseket. Arról beszélt, kitalálják, mit lépnek majd ellenük a közösségi oldalak, és arra ők mit válaszolnak. Mint mondta, a legrosszabbra készülnek, arra, hogy
mindent bevetnek a Fidesz ellen. 
Ha pedig néhány jobbos véleményvezért törölnek a jövőben, az lesz a megfelelő válasz, ha a Fidesz hívei összeszerveződnek a közösségi médiában is.
„A pálya ugyan feléjük lejt, de mi vagyunk többen. A közösségi médiában is a jobboldali, konzervatív emberek vannak többségben, csak ezt még nem ismerték fel.”
Kubatov azt mondta, figyelik a lengyelek Facebook-törvényét, ha az a gyakorlatban működni fog, akkor
Magyarországon és a világ számos országában követni fogják.
A lengyel kormány benyújtott egy új törvénytervezetet, amelynek célja, hogy megakadályozza a közösségi oldalakat a kifogásolható tartalmak törlésében – amennyiben az adott közlés nem szegi meg az ország törvényeit. A Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter által pénteken kihirdetett tervezet szerint a közösségi hálózatokat működtető cégek 50 millió zlotyiig (azaz 13,4 millió dollárig) terjedő bírsággal sújthatók, ha olyan tartalmat törölnek és olyan felhasználókat tiltanak le, amelyek, illetve akik nem mentek szembe a lengyel törvényekkel, és utána nem állítják vissza az eredeti állapotot. Amennyiben a törvényt megszavazzák, jövő januárban életbe is léphet. A „szólásszabadság védelméről” elnevezett törvény értelmében a lengyel kormány alapít egy úgynevezett szólászabadság-tanácsot is, amely
elrendelheti, hogy a Twitterhez és a Facebookhoz hasonló oldalak állítsák vissza a letiltott tartalmakat és profilokat. 
Így Lengyelországban nem fordulhatna elő például, amit a Twitter és a Facebook is meglépett Trumppal a Capitolium ostroma után. A „Facebook-cenzúrát” mind gyakrabban emlegetik magyar kormányzati politikusok, most pedig úgy tűnik, teljes mértékben támogatnák is a lengyel ötlet meghonosítását.  A Vadhajtások már elérhető a Telegram-on, a Vk.com-on és a HunDub-on is. 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató