2021. március 02. - Lujza
EUR : 362.82
USD : 301.37
11°

Lötyög a moslék Pécsett is: 12 pontos ultimátumot kapott a komcsi polgármester

Kilenc baloldali politikus adott ultimátumot Péterffy Attilának, Pécs polgármesterének szerdán. A baloldaliak így válaszoltak arra a támadássorozatra, amelyet a DK-s alpolgármester, Bognár Szilviával szemben indítottak az MSZP-közeli lapoknak az elmúlt napokban. Az aláírók szerint elfogyott a türelmük. Sajgó György, a Momentum pécsi frakcióvezetője Facebook-bejegyzésben nyilvánosságra hozta azt a 12 pontos követelésüket, amelynek aláírására határidőt szabtak Péterffy Attila polgármesternek.Tizenkét pontban foglalta össze követelését az a hét – három momentumos, négy DK-s – koalíciós képviselő, valamint a Mindenki Pécsért Egyesület elnöke, Mellár Tamás és a Párbeszéd helyi vezetője, akik végső ultimátumot küldtek Péterffy Attilának, Pécs polgármesterének. Mint írták, a korábbi koalíciós megállapodással szemben a „választás után eltelt tizenöt hónap alatt a 2010 előtti múltba forduló folyamatok indultak el”, Péterffy szem elől tévesztette a közös célokat, a türelmük most márt elfogyott. A további koalíciós együttműködés alapfeltételeként az MSZP-s Nyőgéri Lajos kinevezésének visszavonását jelölték meg – szeretnék, hogy erről a közgyűlés dönthessen – , és a DK-s alpolgármester Bognár Szilvia hatásköreinek visszaadását követelték. Azt is közölték, hogy „hatékony feloldását kérik annak a morális válságnak, amit a Biokom Nkft.-nél létesített közbeszerzés- és projektmenedzser pozíció okozott”. Feltételként szabták, hogy január 31-ig számoljanak be az átvilágításokról is, lépéseket követelnek azért is, mert a lakásgazdálkodás, a lakhatás területein az „elmúlt tizenöt hónapban semmiféle előrelépés nem történt”. Követelik azt is, hogy az az önkormányzati cégvezető, intézményi vezető, aki a jogszerűen kért közérdekű adatok szolgáltatását megtagadja, felmondással visszahívható legyen. Azt is írják, hogy minden, a polgármester, városházi vezető, városi cég által kötött szerződést teljes terjedelmében a képviselő részére hozzáférhetővé kell tenni. Ruzsa Csaba alpolgármestert rendszeres beszámolóra köteleznék, a képviselői és hivatali dolgozói összeférhetetlenségek megszüntetését is előírták február 28-ig. Időközben az MSZP-közeli lapokban a héten árulással és áskálódással megvádolt, megalázott Bognár Szilvia is megszólalt a közösségi oldalán, de a vádakra nem reagált konkrétan, csak annyit közölt, hogy „esküjének híven végzi a munkáját, aminek lényege a demokratikus, átlátható, párbeszéden és szakmai alapokon nyugvó városvezetés”. Íme az ultimátum: 1.) Nyőgéri Lajos kinevezését a polgármester saját hatáskörben vonja vissza még a veszélyhelyzet alatt, illetve a kinevezéséről az SzMSz szabályai alapján demokratikusan döntsön a veszélyhelyzet utáni első közgyűlés! 2.) Bognár Szilvia alpolgármester a hatásköreit a 20/2019. (12. 02.) utasítás szerint gyakorolhassa! Minden olyan hatáskört vissza kell venni Ruzsa Csabától és Nyőgéri Lajostól, melyek Bognár Szilviától kerültek elvonásra. 3.) A Pécsi Kommunikációs Központ Kft. vezetőjének kinevezéséről az SzMSz szabályai alapján demokratikusan döntsön a veszélyhelyzet utáni első közgyűlés. 4.) Hatékony feloldását kérjük annak a morális válságnak, amit a BIOKOM Nkft.-nél létesített ’Közbeszerzés és projekt manager’ megnevezésű pozíció okozott. Fentieken túl szeretnénk mindenki számára átlátható szabályokat kialakítani az önkormányzati vállalatoknál és intézményeknél történő kinevezések ügyében. 5.) A polgármester 2021. január 31-ig nyilvánosan számoljon be az október 13-i győzelmet követő, az önkormányzati cégek előző időszaki működését vizsgáló átvilágítások eredményéről: sorrendben Tüke Busz Zrt. (Volvo-gate), BIOKOM Nkft., PSN Zrt., ZSÖK Nkft., PKK Kft., majd a többi városi érdekeltségű átvizsgált cég. 6.) A lakhatás, a lakásgazdálkodás területein az elmúlt tizenöt hónapban semmiféle előrelépés nem történt, a lakásgazdálkodással foglalkozó hivatali szervezet egy átjáróházzá vált. Ez a helyzet számunkra elfogadhatatlan! Ezért 2021. március 1-től a város lakásgazdálkodásának vezetésére pályázaton kiválasztott, a feladat ellátására alkalmas személyt kell kinevezni! 7.) Az a hivatali, intézményi, szervezeti és cégvezető, aki a közérdekű adatok vagy a közérdekből nyilvános adatok szolgáltatását az önkormányzati képviselő, valamint a jogszabály alapján hozzá forduló magánszemély (természetes személy) kérésére megtagadja, azonnali felmondással visszahívható legyen. Polgármesteri utasítás jogszabállyal nem lehet ellentétes, így arra való hivatkozás nem mentesíti a vezetőket a felelősségre vonás alól. Biztosítani kell az önkormányzati képviselők ellenőrzési jogosítványát, és a hivatalos dokumentumokat titoktartási kötelezettség mellett ki kell adni számukra. 8.) Minden olyan szerződést, melyet a polgármester, bármely városházi vezető vagy bármely önkormányzati cég megköt, teljes terjedelmében, az összes csatolmánnyal és a hozzá tartozó információkkal együtt minden önkormányzati képviselő részére könnyen hozzáférhetővé kell tenni! Ezért a jegyző a szerződéseket a tartozékaikkal együtt digitalizált formában a képviselők számára elérhető tárhelyre tölti fel. 9.) A mindenkori gazdasági alpolgármester – mint az önkormányzat gazdaságpolitikájának alakításáért felelős vezető – a tevékenységéről háromhavonta részletes beszámolót köteles terjeszteni a Közgyűlés elé. 10.) A frakciószövetség belső szavazásainál csak a közgyűlés minősített többségével, azaz tizennégy szavazattal támogatott javaslatok számítsanak a frakciószövetség egésze által kötelezően támogatandó javaslatnak, egyéb esetben szabad mandátumú szavazás következik, ha az előterjesztő fenntartja a javaslatot a közgyűlésre. 11.) Az önkormányzati képviselőket és a polgármesteri hivatal dolgozóit esetlegesen érintő összeférhetetlenségeket legkésőbb 2021. február 28-ig meg kell szüntetni! 12.) A képviselői munka felelős elvégzéséhez a polgármesteri hivatal biztosítsa a frakciók működésének feltételeit! A frakciók a kéréseiket 2021. január 31-ig juttassák el a jegyzőnek, hogy február 28-ig rendezhető legyen a frakciók infrastruktúrájának kialakítása.Forrás: Bama 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató