2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Szanyiék szerint nagy az érdeklődés az ISZOMM pártjuk iránt

Megindult a baloldali szavazók áramlása az IgenSzolidaritás felé – állítja a párt közleményében.Mint ismeretes, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nevű pártot (IgenSzolidaritás, vagy ismertebb néven ISZOMM) mások mellett Szanyi Tibor és Székely Sándor (független országgyűlési képviselő) alapította 2020-ban. Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalomba igazolt a korábbi nyíradonyi MSZP-szervezet nyolc tagja – tudatta Huszti Andrea pártelnök. Tatár Csaba, a bejelentkező csoport vezetője szerint a munkásképviselet új dimenzióba került az IgenSzolidaritás megjelenésével, „s így számukra, kétkezi munkásoknak ismét van politikai fedél a fejük felett”. „A hajdúsági munkáspolitikus” arról is beszámolt, hogy a megyében több százan érdeklődnek az új formáció iránt – áll az ISZOMM közleményében. „Sokan a polgári ellenzék győzelmét féltik tőlünk, miközben lényegtelennek hirdetik az IgenSzolidaritást. Ezek a hamis megmondók fel sem fogják, hogy ebben az országban egyre többen vannak olyan dolgozók, akiknek sem Orbán, sem az ellenzéki »hatosfogat« nem jelent perspektívát. A párt Igen, szocializmus! elnevezésű programja ezeknek a dolgozói osztályoknak jelenti az általuk igényelt politikai képviseletet” – szögezte le Huszti Andrea pártelnök.   (Demokrata.hu)  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató