2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Felfüggesztették Soros György ügyészét Floridában

„Amikor a törvények fölé helyezed magad, megszeged a kötelességed” – indokolta döntését a floridai kormányzó. A felfüggesztett ügyész szerint azonban „politikai mutatványról” van szó.

Ron DeSantis floridai kormányzó felfüggesztette Andrew Warren államügyészt „aggasztó eredményei” miatt. Közölte, hogy nem tartat be bizonyos abortusszal vagy a nemváltással kapcsolatos esetleges törvényeket.

Az államügyészeknek kötelességük a floridai törvényben meghatározott bűncselekményekkel szembeni vádemelés, nem válogathatják meg személyes álláspontjuk alapján, hogy mely törvényeket tartassák be”

– indokolta döntését DeSantis.

Az államügyész „a törvények fölé helyezte magát”

A kormányzó „aggasztónak” nevezte Warren eredményeit, és felidézte az általa írt leveleket, amelyekben Warren közölte, hogy nem tartatja be az abortuszokkal kapcsolatos törvényeket, és azt is, hogy nem fogja betartatni a kiskorúak nemi megváltoztatására vonatkozó esetleges tilalmakat sem.

Andrew Warren nyilvánosan a törvények fölé helyezte magát”

– magyarázta DeSantis. Felidézte azt is, hogy Warren „azt mondta, nem számít, mit tesz az állam törvényhozása Floridában, vétójogot fog gyakorolni ezzel kapcsolatban.” 

Warren „politikai mutatványnak” nevezte a lépést

„A mai politikai mutatvány illegális túlkapás, amely Ron DeSantis veszélyes mintáját folytatja, miszerint hivatalát saját politikai ambícióinak előmozdítására használja fel. Arcul köpi Hillsborough megye szavazóit, akik kétszer is engem választottak meg, hogy szolgáljam őket, nem pedig Ron DeSantist” – írta közösségi oldalán felfüggesztésére reagálva Warren.

A felfüggesztett államügyészt Soros György is támogathatta

Christina Pushaw, DeSantis kormányzó sajtótitkára azt is sérelmezte, hogy Warrent és más ügyészeket „Soros támogatja”, és megtagadták a „törvények betartatását az egész országban”. Mint fogalmazott, a „kormányzó ezt nem fogja tűrni. Most felfüggesztett egyet Floridában.”

Amikor Soros György támogatása kapcsán a Tampa Bay Times megkérdezte Warrentől, hogy Soros György segített-e finanszírozni kampányát, Warren azt válaszolta: „Szerintünk igen”.

Hozzátette: „Megértjük, hogy pénzt adott az állami (demokrata) pártnak. Az állampárt pénze pedig... különböző jelöltek támogatására ment el. És nagyon kevés rálátásom van arra, hogy mennyi pénzt adott, kihez jutott stb.”

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató