Ébredj Európa

Lefejezéssel fenyegetik a francia polgármestert

Mindezt néhány nappal Samuel Paty brutális kivégzése után. Egy hét telt el Samuel Paty meggyilkolása óta, akit egy csecsen iszlamista azért fejezett le, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. Az indulatok azonban nem csitulnak Franciaországban, most Jeremie Breaud-t, a Lyon melletti Bron városának polgármesterét fenyegették meg azzal, …

Olvasom

Görögország fallal védekezik az illegális migráció ellen

A migrációs nyomás hatására a görög kormány véglegesítette az északkeleti határra tervezett falat. Ezzel megakadályozhatja, hogy a korábbi tapasztalatokhoz hasonlóan migránsok tízezrei próbáljanak bejutni az Európai Unió területére. Elkészültek a görög határfal végleges tervei, melyek újabb 26 kilométerrel hosszabbítják meg az ország észak-keleti részén húzódó 10 kilométeres szakaszt. Stelios Petsas …

Olvasom

Életfogytig tartó büntetést kap a szudáni bevándorló, aki halálra késelt egy svéd fiút

A huszonhárom éves Abubaker Mohamad Awad azért késelte meg a tizenkilenc éves svéd fiút, mert annak szobájában a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) párt logójával ellátott sapkát látott. Awad ezután áldozata holtteste mellett erőszakolta meg annak barátnőjét. Az ügyben a svéd bíróság nemcsak példás határozottsággal járt el, de rendkívüli gyorsasággal is: …

Olvasom

“Takarodjatok haza a saját országotokba!” – Párizsban megkéseltek két muszlim nőt

Két muzulmán nő súlyosan megsérült egy nyilvánvaló faji indíttatású támadásban a párizsi Eiffel-torony közelében. Az eset miatt letartóztatott két női gyanúsítottat gyilkossági kísérlettel vádolják. Az algériai háttérrel rendelkező francia nők gyerekek társaságában sétáltak, amikor két kutyát sétáltató csoport ment el mellettük. Amikor arra kérték a gazdájukat, hogy pórázon sétáltassák őket, …

Olvasom

Gyakorlatilag kicserélődött a lakosság Göteborgban

A bevándorlókból álló bűnözői csoportok a lakosságot megfenyegetve kijárási tilalmat vezettek be. Majd a területen négy gyilkosság és nyolc gyilkossági kísérlet történt.Svédországba az elmúlt években több százezer bevándorló érkezett a Közel-Keletről, Közép-Ázsiából és Afrikából. Bár azóta drámaian megnőtt az erőszakos bűncselekmények száma, a liberális sajtó és a politika is a …

Olvasom

Kövekkel támadtak a migránsok a rendőrökre Olaszországban

Olasz nem kormányzati szervezetek bírósághoz fordultak a baloldali kormánynak a menekültekre kivetett karanténintézkedéseivel szemben, miközben az egyik táborban elszigetelt bevándorlók kövekkel támadtak az őket őrző rendőrökre hétfőn. Több jogvédő szervezet a szicíliai kiskorúak bíróságához fordult, miután kiderült, hogy a kormány által üzemeltetett karanténhajókon egy tizenöt éves fiú életét veszítette. A …

Olvasom

Amnesztiát követelnek a civil aktivisták a migránsoknak a tanárt lefejező, csecsen férfi brutális gyilkossága után

Több ezren vonultak Párizs utcáira, hogy amnesztiát követeljenek a bevándorlóknak. A tüntetés egy nappal a brutális terrortámadás után történt, mely során egy migráns lefejezett egy tanárt. A “papír nélküli” migránsokért vonultak fel Párizs utcáin az aktivisták, egy nappal a brutális terrortámadás után. Szombaton több ezer fős felvonulás kezdődött a francia …

Olvasom

Egyre több országnak van elege Sorosból és szervezeteiből

Október 14-én a több, mint 600 ezer követőt számláló YouTube-csatornájára feltöltött videójában Dr. Steve Turley, konzervatív tudós és megmondóember számba vette azokat az országokat, amelyek megelégelték Soros György és hálózatának társadalmaikat romboló tevékenységét, és közvetlen vagy közvetett módon kitiltották, vagy elűzték őt országaikból. A milliárdos spekuláns és globalista, nyílt társadalmat …

Olvasom

Megvadult a migráns és letépte a keresztet a londoni templom tetejéről – Videó

Így megy ez nyugaton… London külvárosa, 2020. október 18. A videó alatt a brit rendőrség is visszaigazolta, hogy ez most történt, tudnak róla és “nyomoznak”. Tehát ez történik a mi vallásunkkal, miközben a muzulmánok lefejeznek minket, ha “megsértjük” a barbár istenkáromlási törvényeiket… Ha, nem indul a videó, KATTINTS IDE! Vadhajtasok.hu

Olvasom

Brutális videó Madridból: bolíviai migráns szúrta halálra a kubai társát

Mi lett veled, Európa? Alighogy felocsúdtunk a bestiális párizsi gyilkosság után, most itt az újabb nyugat-európai vérfürdő. A latin-amerikai migránsok rivalizálásának köszönhetően újabb szaftos jelenetek történtek az öreg kontinensen. Nagyon jól megírta Bayer Zsolt: Egy nyavalygó, hisztérikus, belterjes, lélektelen, elasszonyosodott, köpedék Európa van. Ezt a mi Európánkat, egykori szerelmünket megfosztották …

Olvasom

Az olasz jobboldal megállította a gendertörvényt

Az olasz jobboldal elérte a kormányzó Demokrata Párt (PD) által kezdeményezett gender jogszabály szavazásának leállítását. A jogszabály értelmében többek között büntetendő lett volna az a szülő, aki nem engedi gyermekét iskolai érzékenyítő órákra. Mario Adinolfi, a Családok népe (PdF) politikai mozgalom elnöke, aki a Demokrata Párt volt politikusaként állt át …

Olvasom

„Végeztem egy pokolfajzattal, aki becsmérelte Mohamedet” – írta a Twitteren a Párizs melletti lefejezés elkövetője

A csecsen származású férfi márciusban kapott menekültstátuszt Franciaországban. Üzenem a „hitetlenek vezetőjének”, Emmanuel Macronnak, hogy végeztem egy „pokolfajzattal, aki becsmérelte Mohamed prófétát” – írta a Twitteren az Index beszámolója szerint az a tizennyolc éves férfi, aki pénteken fejezett le egy francia tanárt Párizstól nem messze. Az elkövetőt a rendőrök lelőtték.   A …

Olvasom

Olaszországban kötelezővé tennék a genderideológia oktatását

Olaszországban büntetnék azokat a szülőket, akik nem engednék el gyermekeiket az iskolákban tartott gender-programokra. Egy új törvényjavaslat értelmében még az is bűncselekmény lehet, ha valaki a hagyományos családmodell mellett érvel. A törvénytervezet ellen Rómában tüntettek. Az olasz fővárosból Jánosi Dalma tudósított. Piazza del Popolo újra nagyszabású tüntetés színhelyévé vált, amelyet …

Olvasom

Bakondi: a párizsi terrorcselekmény összefügg a tömeges migrációval

A Párizsban történt terrorcselekmény összefügg a tömeges, ellenőrzés nélküli migrációval – jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek este. A francia hatóságok azt közölték: lefejeztek egy embert a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség. Az ügyben a …

Olvasom

Még a Frontex szerint is erősödik az “álprobléma”: Megduplázódott az illegális határátlépések száma a balkáni útvonalon

Szeptemberben 2200 határsértés történt. Megduplázódott az illegális határátlépések száma a balkáni útvonalon az év első kilenc hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest, szeptemberben 2200 határsértés történt – közölte az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) pénteken közzétett jelentésében. Összességében 21 százalékkal csökkent az Európai Unióba illegálisan érkezők száma ebben az évben …

Olvasom

Kimondta a brit belügyminiszter: menekültügyi rendszerünk működésképtelen

Az ellenőrizhetetlen emberi jogi kifogások tömegesen mentik meg még a drogdíler migránsokat is a bíróságokon. Egy egyszerű és ellenőrizhetetlen kifogás dönti be a brit menekültügyi rendszert. A bíróságok sorozatosan ürítik ki a deportálási járatokat és a brit kormány tehetetlenül nézi az eseményeket. „A menekültügyi rendszerünk működésképtelen” – fogalmazott Priti Patel …

Olvasom

Salvini: a bevándorló-barát kormány miatt a migránsok bejöhetnek, és fertőznek

„Ha tovább uralkodik a baloldal és az Öt Csillag Mozgalom, és folytatódik ez az őrület, akkor népszavazást kezdeményezünk. A bevándorló-barát kormány miatt a migránsok bejöhetnek, és fertőznek. Olaszország nem tűri el ezt a megaláztatást.” Miközben a kormány kemény pénzbírságot szab ki a maszk nélküli motorosokra, addig egy nap alatt 900-1200 …

Olvasom

Leszboszon új tábor fog épülni a migránsoknak – Mitsotakis-t nem érdekli a népe

A görög kormány hétfői közlése szerint várhatóan nyárra készül el az új leszboszi migránstábor, miközben jelenleg is folynak a munkálatok az ideiglenes, téli központ felépítésére. Leszbosz szigetét a múlt héten áradások sújtották, mindössze egy hónappal azután, hogy leégett az ottani, móriai menekülttábor, mert felgyújtották az afgán fiatalok.   Nótisz Mitarákisz …

Olvasom

A migráció miatt ismét káoszba süllyedhet Olaszország – 30 óra alatt 700 migráns érkezett

Veszélyben van Olaszország az újraeszkalálódó migrációs káosz miatt, a baloldali kormányt azonban a főváros szívében kiépült illegális táborok se zavarják. Simone Pillon ligás szenátor lapunknak nyilatkozva igazságtalannak nevezte, hogy Matteo Salvinit vegzálják, aki megfékezte a migrációs nyomást. Alig múlt el egy hét a Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter nevéhez fűződő …

Olvasom

40 fős migráns banda ostromolt meg egy párizsi rendőrőrsöt – Videó

Szombat este mintegy negyven, fémrudakkal felfegyverkezett ember ostromolt meg egy rendőrőrsöt Párizs egyik elővárosi negyedében, Champigny-sur-Marne-ban. A rendőrség egy videórészletet tett közzé, melyen látható, ahogy tűzijáték rakétákkal lövik a rendőrség épületét a francia főváros központjától mintegy 15 kilométerre fekvő városrészben. Az egyelőre azonosítatlan támadók megpróbáltak betörni az épületbe, de ez …

Olvasom