Ébredj Európa

Ilyen aktivistákból kellene minél több, nem Greta-ból: többé nem érezzük biztonságban magunkat

[fb_button] 2019. augusztus 21-én a német AfD jobboldali szervezet által Luckauban tartott tüntetésen egy fiatal német lány állt a szinpadra és a következőket mondta:   Marla vagyok, majdnem 15 éves. Egy cottbusi magániskolába járok. Ma önként jöttem ide, hogy nyíltan elmondhassam a véleményemet. A barátaim az ún. „elszigetelt esetek” miatt …

Olvasom

Özönlenek a migránsok az égei-tengeri szigetekre

[fb_button] Hétfő éjjel csak Leszboszra hat bevándorlókkal teli csónak érkezett. A hivatalos adatok szerint az elmúlt 24 órában majdnem négyszázan kötöttek ki. Vélhetően mindannyian az Európai Unió belsejébe akarnak továbbutazni. Az egyik afgán férfi például azt mondta, hogy Európa a cél Athénon és Magyarországon keresztül – közölte az M1 Híradója. …

Olvasom

Újabb ártatlan menekültekről derült ki, hogy dzsihadista harcosok

[fb_button] Az Iszlám Állam támadások végrehajtásával fenyegető tagját fogták el Spanyolországban, valamint a terrorszervezet illegális bevándorlók között a Földközi-tengeren keresztül érkező mintegy tucatnyi korábbi katonáját azonosították az olasz és a francia hatóságok – közölte friss jelentésében az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete, valamint határ- és partvédelmi ügynöksége. Az Európai …

Olvasom

Migráns ölhette meg a migránssimogató aktivistát Franciaországban

[fb_button] Ez már nem az első eset, hogy naiv európai lány válik más etnikumú bevándorló áldozatául. Továbbra sem csitulnak az etnikai és kulturális jellegű ellentétek a jelentős migrációs hátterű lakossággal rendelkező Franciaországban. Legutóbb, bő egy héttel ezelőtt egy 27 éves francia nőt találtak holtan saját lakásában, akit a legfrissebb gyanú szerint …

Olvasom

Szavazati jogot adna a migránsoknak az osztrák baloldal

[fb_button] Kiállt a bevándorlók választójoga mellett az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) volt főtitkára, Max Lercher. A politikus, akinek jó esélye van rá, hogy ismét bekerül a parlamentbe a vasárnapi választásokon, a Der Standardnak azt mondta, a helyi szintű választójog is legyen az integráció része azok számára, akik egy bizonyos ideje …

Olvasom

Iszlamista pártok alakulnak Svédországban – az oroszok segítik az ellenállást

[fb_button] „Az utóbbi évtizedek nyitott ajtók politikája nemcsak a demográfiai, hanem egyben Svédország bűnügyi térképét is teljesen átrajzolta.” Svédországban, Norvégiában és Németországban is megjelent a szélsőjobboldali terror a növekvő muszlim bevándorlásra adott válaszként. Zsidó szervezetek szerint Európában az antiszemitizmus új formáját képviselik a létrejövő iszlamista pártok – írja a Privátbankár.hu. …

Olvasom