„A török nemzet évek óta azután sóvárog, hogy a Hagia Szophia dzsámi legyen” – hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön. De mi is ez a Hagia Szophia?
Jelen pillanatban egy múzeum, mely 1935-ig mecsetként működött, melyet Kemal Atatürk rendszerében, a szekularizáció jegyében alakítottak át múzeummá, s tiltották meg benne az imát. Sokan a modern kori, szekuláris Törökország egyik szimbólumának tartják. Csakhogy, mint tudjuk, Erdogan nem feltétlenül ezen az úton vezeti Törökországot.
Erdogan úgy vélte, hogy nagyon nagy hiba volt annak idején múzeummá alakítani a Hagia Szophiát. Rámutatott: miután fokozott rá az igény, eljött az ideje, hogy dzsámivá alakítsák az épületet. A török elnök egyúttal jelezte, hogy a lépésre a március 31-re kitűzött helyhatósági választásokat követően kerül sor. Törökországban a hetek óta tartó kampány egyik központi témája a vallásosság. Erdogan államfői tisztsége mellett a hatalmon lévő iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja elnöke is egyben.
Erdogan vonalvezetése sokkal inkább feleltethető meg az egykori Oszmán Birodalom szellemiségének. Persze erre sokan mondhatnák, minden nép olyan politikai módon rendezi be a saját életét, úgy ragaszkodik a tradícióhoz, ahogy szándékozik, joga van vallási tartalommal megtölteni társadalmi életét, így végső soron miért is fontos kérdés, hogy egy mecsetet, melyet múzeummá alakítottak, most újra imahellyé tennének.
Ha erről volna szó csupán, egy karakter nem sok, annyit sem írtam volna. De még csak látszólag sem ez a lényeg.
Ahhoz, hogy megértsük valódi jelentőségét, hosszú évszázadokkal kell visszaforgatnunk a történelem kerekét.
Azt mindannyian tudjuk, hogy Isztambul korábban a Bizánchoz tartozó Konstantinápoly volt. Sokáig hivatalos nevén a sokatmondó Új Róma névre hallgatott, mint a kereszténység keleti bástyája (az 1054-as nagy egyházszakadás után az ortodox kereszténység központjává vált), ennek volt szakrális helye a Hagia Szophia templom. Az akkori általános közvélekedés szerint nem volt hozzá fogható méretű templom az egész korabeli keresztény világban. A Hagia Szophia az utolsó jelentős alkotása a késő ókori építészetnek, és egyben az első képviselője annak a specifikusan bizánci architektúrának, melynek szellemében az épület domináns eleme a kupola.
Még magyar vonatkozása is akad, ugyanis az egyik mozaikon Mária mellett II. Ióannész bizánci császár és felesége, Eiréné császárné látható. Eiréné I. László magyar király lánya és Könyves Kálmán király unokatestvére volt, eredeti neve Piroska.
Szent Piroska férjével, II. János császárral a kisded Jézust tartó Madonna két oldalán, amint adományt nyújtanak át
Krisztus, IX. Konstantin és Zoe császárnő
A templom ugyanakkor jelentős zarándokhely is volt. A korabeli források szerint itt őriztek szilánkot Krisztus keresztjéből, de Mária leplét és a Krisztust megsebző lándzsa hegyét is itt tekinthették meg. Sajnos a kegytárgyak nagy részének az évszázadok során nyoma veszett. Ide köthető egy szokás is, az ún. izzadó oszlopról, ugyanis olyan kőzetből van, mely folyamatosan nedvességet szív fel és ez az oszlop falán látszódik is. Úgy tartják, aki megérinti, annak teljesül kívánsága.
E helyütt minden, a templomot érintő érdekességbe, legendába, és a Hagia Szophia szakralitását igazoló történelmi tény ismertetésébe hely hiányában nem folyok bele, én csak tanácsolni tudom minden kereszténynek, életében legalább egyszer látogassa meg.
Még akkor is, ha – nem meglepő módon – már közel sem úgy fest, ahogy egykor.
Lássuk, hogy nézett ki egykor:
A templom 1453-ban, de nézzük, 1852-ben hogy festett:
A következő képeken már láthatók az átalakítások (mecsetté) nyomai:
És, hogy mi volt a fordulópont, az sem titok. Konstantinápoly eleste 1453-ban. Mint írtam, a város az ortodox kereszténység központja volt, de egyre kevésbé tudott ellenállni az Oszmán Birodalom terjeszkedésének. XI. Konsztantinosz bizánci császár az oszmán terjeszkedéstől tartva 1452 decemberében segélykérő levelet írt IV. Miklós pápának, azonban a keresztény Európában ekkor fejeződött be a százéves háború, és a német széttagoltság, a Magyar Királyság 1448-as rigómezei veresége lehetetlenné tette egy segítséget jelentő nyugati keresztes hadsereg felállítását. Bizánc az utolsó pillanatokig Hunyadi János felmentő seregeiben reménykedett.
Konstantinápoly 9000 védővel és 20 kilométer hosszú erődítményrendszerrel várta II. Mehmed oszmán szultán 70 000 főre tehető hódító hadseregét. Miután Konstantinápoly ostroma 1453. május 29-én befejeződött, a muzulmán törököknek sikerült egy állandó bázist kiépíteniük a keresztény Európában.
II. Mehmed bevonulása
A törökök győztes ostroma után a korabeli feljegyzések szerint egymás hegyén-hátán hevertek a holttestek a Hagia Szophiában is. Napokig tartott, mire elkezdhették a templom mecsetté alakítását. De mindezek ellenére a győzelem után II. Mehmed első útja a Hagia Szophiába vezetett, tisztában volt annak szimbolikus, szakrális jelentőségével.
Azt ostromhoz fűződik még egy mítosz, mely a mai napig tartja magát. Úgy vélik, mikor a törökök betörtek a templomba, egy pap misét tartott éppen, s a kelyhet tartó pap mögött megnyílt a föld és elnyelte. A hit szerint azonban, amint Konstantinápoly felszabadul, a fal megnyílik, és újra előjön a pap, hogy ott folytassa a misét, ahol abbahagyta 1453. május 29-én. Ekkor majd felébred a megkövült fejedelem is, aki az Arany Kapu alatt alussza örök álmát, és a törököket egészen napkeletig kergeti.
Mint tudjuk, ez a felszabadulás nem történt meg, Isztambul ma egy lüktető, 15 milliós város, Törökország legnagyobb városa. Azonban mégsem szorult ki a kereszténység innen teljes mértékben. Ugyanis itt székel a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus, mely tulajdonképpen azt a szerepet tölti be az ortodox keresztényég szervezeti rendjében, amit Róma a Katolikus Egyházéban. Annyi különbséggel, hogy az Ortodox Egyházban nemzeti egyházak működnek, és, bár kiemelt jelentőséggel bír a konstantinápolyi patriarchátus, de a nemzeti egyházakat autonóm módon hagyja működni.
Látjuk, miért is fontos szót emelnünk Erdogan kijelentései ellen. Az iszlám világ jelentős része tartja a mecsetté alakítást a muzulmán világ kereszténység felett aratott győzelmének – mind a mai napig. Mi, keresztények viszont nem feledhetjük Hagia Szophia jelentőségét. Lelkünkben a mai napig úgy kell őriznünk, mint ami, Krisztus egyházának dicsőséges letéteményese.
Sajnálatos módon eleddig egyedül a görög külügyminiszter tiltakozását hallhattuk az ügyben, aki a kereszténység elleni támadásként értékelte Erdogan tervét. Miután 1965-ben a katolikus és az ortodox egyház kölcsönösen megszüntette egymás kiközösítését, II. János Pál pápa gondolatiságának jegyében, miszerint a „két tüdővel lélegzik az európai keresztényég, Rómát és Konstantinápolyt testesíti meg, melyeket összekötött a közös hit”, Ferenc pápától is várjuk a megszólalást.
Azt csak halkan jegyzem meg, a sokak által „új cárnak” tartott Vlagyimir Putyin, aki az „ortodoxia védelmezője is egyszersmind”, s nagy gondot fordít arra, hogy Budapesten ne vihessék katonai temetőbe az ott éktelenkedő, szovjet-bolsevik megszállást éltető obeliszket, ilyen esetben miért hallgat?
Föltámadt Krisztus!; Valóban föltámadt!
Lantos János
