2023. november 29. - Taksony
EUR : 376.37
USD : 346.82
Időjárás ikon10°

Adatvédelmi nyilatkozat és szabályzat

Felhasználási feltételek

A https://vadhajtasok.hu jobboldali blog vagy portál a Vadhajtások kizárólagos tulajdona. (Kedves értelmiségiek: A “portál” szó nem “sajtó”-t jelent. A Vadhajtások.hu egy adott témára felépített, összetett honlap (portál).)

A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás (a továbbiakban: Szolgáltatás) igénybe vétele az alábbi – a hatályos adatkezelésre és adatvédelemre vonatkozó jogszabályok rendelkezéseivel összhangban lévő – feltételekhez kötött.

A Szolgáltatás igénybe vevője (a továbbiakban: Felhasználó) a Szolgáltatás használatával elfogadja a felhasználási feltételeket. A kiskorú Felhasználók tevékenységéért törvényes képviselőjük vállal teljes felelősséget.

Bármely, a Vadhajtások-tól különböző weboldal (pl. Facebook), a Vadhajtások-hoz kapcsolódó szolgáltatására az adott weboldal keretén belül közzétett szabályzatok és feltételek vonatkoznak.

Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a Vadhajtások bármely tartalmi elemét, elnevezését, elérhetőségét bármikor előzetes figyelmeztetés nélkül módosítsa vagy megszüntesse, megjelenését, tartalmát, működését megváltoztassa, azon hirdetést, saját szolgáltatásait bemutató vagy egyéb tartalmat helyezzen el.

Felhasználóknak lehetősége van a Szolgáltató bizonyos cikkeihez hozzászólásokat fűzni, amelyek a többi felhasználó számára is láthatóvá válnak. A Felhasználó a hozzászólásokban feltöltött tartalom ingyenes, az átdolgozást is magában foglaló, nem kizárólagos, területi korlátozás nélküli, határozatlan időre szóló, valamennyi felhasználási módra kiterjedő, harmadik személyre átruházható és harmadik személy részére a felhasználási jog engedésének jogát is magában foglaló, az adott tartalom valamennyi elemére és részére kiterjedő felhasználási jogát átengedi a Szolgáltatónak.

Szolgáltató a hozzászólásokat az 1. számú mellékletben szereplő elvek szerint szúrópróbaszerűen ellenőrzi és moderálja.

A felhasználási feltételek elfogadásával a Felhasználó beleegyezik abba, hogy a Szolgáltatást nem használja zaklatásra, rágalmazásra, becsületsértésre, az emberi méltóság és az egyenlőség alkotmányos elvének megsértésére, vagy egyéb jogsértés elkövetésére, más felhasználók személyiségi és egyéb jogainak megsértésére.

A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy törölje vagy korlátozza azokat a felhasználókat, illetve felfüggessze azokat a funkciókat, akik vagy amelyek használatával más egyéneket zaklattak akár üzenő falakon, magánüzenetek formájában, listák útján, a Szolgáltatáson keresztül megjelenített tartalmakkal, vagy bármely más nyilvános felületen vagy módon.

A Felhasználó teljes mértékben felelős azért a tartalomért, amit a Szolgáltatás keretén belül a Vadhajtások.hu-n elhelyez, vagy megjelenít, ide értve különösen, de nem kizárólagosan a fényképeket, személyes adatokat, beszélgetéseket, listákat, személyes üzeneteket, és bármely tartalom következményeit is. A Szolgáltató automatikusan nem ellenőrzi a Felhasználók által elhelyezett, megjelenített, közzétett tartalmakat, valamint nem felelős a továbbított információkért.

A felhasználási feltételek elfogadásával Felhasználó hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató minden értesítés nélkül eltávolítsa az olyan tartalmakat, vagy tartalmakra történő hivatkozást, amelyeket a kizárólagos döntési jogkörében jogellenesnek, más személy személyiségi jogába ütközőnek, tisztességtelennek, fenyegetőnek, becsületsértőnek, rágalmazónak, obszcénnek, vagy egyébként kifogásolhatónak talál, valamint amelyek megsértik vagy megszegik bármely fél szellemi alkotáshoz fűződő jogát, szerzői és szomszédos vagy egyéb tulajdonosi jogát vagy a jelen felhasználási feltételekben foglalt rendelkezéseket.

A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy minden további értesítés nélkül törölje azon felhasználókat, akik bármely más személy nevével, képmásával, e-mail címével vagy más személyes adatával, információjával visszaélnek, különösen, ha a felhasználó által a Szolgáltatáson keresztül megjelenített tartalom:

védjegyet sért,

közszereplő, közismert ember neve, kivéve, ha ez a felhasználó anyakönyvezett neve,

más személy jogos és méltányolható érdekeit sértő név,

obszcén, vagy trágár kifejezés,

rasszista, mások vallását, nemzeti, nemzetiségi, szexuális, politikai, vagy világnézeti hovatartozását gyalázó, sértő kifejezés és magatartás,

burkolt vagy nyílt reklámnak minősül.

Adatkezelési Nyilatkozat

Az Ön adatainak védelme elsődleges fontosságú a Vadhajtások.hu számára. Ez a nyilatkozat a Vadhajtások.hu („Oldal”) által biztosított egyéb szolgáltatások adatkezelési gyakorlatát ismerteti. Az oldalra és az egyéb szolgáltatásokra összefoglaló néven „Szolgáltatás”-ként hivatkozunk.

Az adatkezelő, a Vadhajtások.hu a továbbiakban, “Szolgáltató”, „Adatkezelő”, „mi” és ragozott alakjai.

1. Adatkezelési Nyilatkozat elfogadása

Vállalkozásunk működtetéséhez és szolgáltatásaink nyújtásához bizonyos információkra, adatokra van szükségünk. Az Adatkezelési Nyilatkozat elfogadásával biztosít minket arról, hogy elolvasta és megértette az adatkezelési gyakorlatunkat és azt, hogy miként gyűjthetjük és használhatjuk az Ön adatait.

Ha Ön nem ért egyet az Adatkezelési Nyilatkozatunkkal, meg kell kérjük, hogy ne használja szolgáltatásainkat.

2. Milyen adatokat gyűjtünk?

A Szolgáltatás használata során különböző módokon gyűjthetünk, illetve kérhetünk be adatokat. Bizonyos információk megosztásáról Ön dönthet, de kérhetjük olyan adatok megadására is, amelyek elengedhetetlenek a Szolgáltatás használatához.

Regisztráció, fiókadatok: Az alapszintű regisztráció során Önnek nevet, szükség esetén cégnevet, e-mail-címet és felhasználónevet kell megadnia. Attól függően, hogy mely szolgáltatásainkat használja, további adatok megadására kérjük úgymint lakcím és telefonszám. Bizonyos esetekben Szolgáltatásunk biztonságának megőrzése érdekében olyan dokumentumokat kérhetünk be, amelyek alkalmasak a személyazonosság, illetve a lakcím igazolására. Ezeket a dokumentumokat bizalmasan kezeljük, az ellenőrzés elvégzését követően töröljük őket.

Automatikusan gyűjtött információk: Akkor is, ha Ön nem regisztrált tagja az Oldalnak, a Szolgáltatás használata során adatokat gyűjthetünk Önről. Ez lehet például IP-cím, egyedi eszközazonosító, cookie-adatok, referrer információ, a látogatás dátuma és ideje, a használt eszköz, program vagy böngésző, az eszköz operációs rendszerének típusa, verziószáma és nyelvi beállításai. A kattintásokról, a meglátogatott oldalakról, keresésekről és egyéb oldalon végzett tevékenységeiről is gyűjthetünk információt. A különböző számítógépekről és eszközökről folytatott tevékenységeket, gyűjtött adatokat összesíthetjük. Ezeket az adatokat arra használjuk fel, hogy a visszaéléseket megakadályozzuk, megőrizzük Szolgáltatásunk biztonságos működését, elemezzük és megértsük azt, hogy a Szolgáltatás miként működik tagjaink és látogatóink számára, személyre szóló reklámokat jelenítsünk meg és személyre szabott felhasználói élményt nyújtsunk Önnek. Erről bővebben a Cookie Irányelvünkben tájékozódhat.

Földrajzi helyzet: Földrajzi helyzetére vonatkozóan is kaphatunk információt IP-cím alapján, illetve akkor, ha ezt az eszköz segítségével engedélyezi. Ezt az információt felhasználhatjuk arra, hogy a Szolgáltatást testre szabjuk, régióspecifikus beállításokat eszközöljünk, az Oldal tartalmát szükség esetén ehhez igazítsuk, illetve marketingtevékenységünket optimalizáljuk.

Nem felhasználótól származó információk: Olyan személy is megoszthat velünk személyes adatokat, aki még nem regisztrált felhasználója az Oldalnak. Például hírlevélre történő feliratkozáskor vagy ügyfélszolgálatunkkal történő kapcsolatfelvételkor a látogató nevet és e-mail-címet ad meg. Ezekre az adatokra azért van szükség, hogy eleget tudjunk tenni a látogató kérésének, úgymint hírlevél kiküldése vagy ügyfélszolgálati válasz fogadása.

Egyéb információk: További adatokat oszthat meg velünk akkor, amikor űrlapot tölt ki, frissíti vagy kiegészíti a fiókadatait, kérdőívekre válaszol, visszajelzést küld számunkra, illetve promóciókban, nyereményjátékokban vesz részt.

Harmadik féltől származó információk: Olyan információkat is gyűjthetünk, amelyeket mások adtak meg Önről a Szolgáltatás használata során. Felhasználhatunk más forrásból megismert információkat is és ezeket összesíthetjük az általunk gyűjtött adatokkal. A Szolgáltató nem felel a harmadik fél adatkezelési irányelveiért, saját adatkezelési gyakorlatáról a harmadik fél tud tájékoztatást adni.

3. Adatok felhasználása, továbbítása, közzététele

Az Önről gyűjtött adatokat különböző célokra használhatjuk fel. Az adatkezelés az alábbi jogalapoknak megfelelően történik:

– Szerződés betartása, szolgáltatás biztosítása: A személyes adataira szükségünk lehet a közöttünk levő szerződés betartásához, illetve hogy biztosítani tudjuk Önnek a szolgáltatásainkat.

– Hozzájárulás: A személyes adatainak felhasználásához kérhetjük az Ön hozzájárulását például annak érdekében, hogy azokat marketingcélokra használhassuk fel. A hozzájárulását bármikor visszavonhatja.

– Indokolt esetek: Indokolt esetekben felhasználhatjuk személyes adatait, például arra, hogy fejlesszük, javítsuk szolgáltatásaink működését, és hogy a lehető leghasznosabb tartalmakkal találkozzon weboldalunkon, e-mail értesítőinkben, hírleveleinkben. Továbbá felhasználhatjuk személyes adatait adminisztratív, illetve jogi okokból is.

Szolgáltatás biztosítása és fejlesztése: A személyes adatait elemzési célokból is felhasználhatjuk. Ennek célja, hogy fejlesszük és javítsuk szolgáltatásainkat, illetve érvényt szerezzünk jogos érdekünknek, hogy megértsük, miként használják Szolgáltatásainkat. A megszerzett ismereteket arra használhatjuk fel, hogy kijavítsuk az esetleges hibákat, illetve tovább növeljük Szolgáltatásaink hatékonyságát, beleértve azt, hogy oldalunkat az Ön egyéni igényeire szabjuk.

Biztonságos és megbízható szolgáltatás megteremtése és fenntartása: Adatait felhasználhatjuk csalások és egyéb illegális tevékenységek megelőzésére irányuló törekvéseinkben. Ennek oka az, hogy egy megbízható és biztonságos platformot szeretnénk biztosítani közösségünk számára.

A rendelkezésünkre álló adatokat felhasználhatjuk azonosítási, hitelesítési, számlázási és fizetési okokból, célzott online és offline marketing lebonyolítása céljából. Az Oldalon folytatott tevékenységét figyelembe véve megismerhetjük személyes preferenciáit és Önt érdeklő termékeket ajánlhatunk a figyelmébe, amelyhez jogos érdekünk fűződik. Hasonló okokból Szolgáltatásainkat vagy termékeinket promotáló hirdetéseket futtathatnak különböző platformokon, beleértve a Facebook és a Google hirdetési rendszereit.

Harmadik felek: Harmadik féltől származó bővítmények is gyűjthetnek adatokat arról, hogy miként használja Szolgáltatásainkat. Például ilyen lehet a közösségi oldalak által biztosított “megosztás” funkció, amely cookie-kat tárolhat el az Ön böngészőjében. Ezek a tevékenységek a harmadik fél adatkezelési gyakorlatának részei. Továbbá használhatunk harmadik fél által biztosított cookie-kat és hasonló technológiákat marketingcélokra is. Ezek a technológiák lehetővé teszik, hogy felismerjenek egy számítógépet vagy eszközt a Szolgáltatás használata során. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amikor harmadik fél szolgáltatását veszi figyelembe, akkor az adatai az ő adatkezelési gyakorlatának megfelelően kerülnek felhasználásra. Minden olyan kérdésre, amely az Ön adatainak kezelését érinti, a harmadik fél tud megfelelő tájékoztatást adni. Ezek a tevékenységek azon jogos érdekünket szolgálják, hogy olyan marketingtevékenységet folytassunk, amelyekkel Önt érdeklő termékeket és szolgáltatásokat ajánlhatunk a figyelmébe. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bármikor kérheti adatainak ilyen célokra történő felhasználásának tiltását a cookie-kra vonatkozó beállítások módosításával. Erről bővebben a Cookie Irányelvünkben tájékozódhat.

Ezek az adatkezelési irányelvek nem terjednek ki azon harmadik felek tevékenységeire, amelyeket a Szolgáltató nem tulajdonol, nem kontrollál, vagy olyan személyek tevékenységére, akik nem állnak a Szolgáltató alkalmazásában vagy irányítása alatt. Ezen adatkezelési gyakorlatokért a Vadhajtások.hu nem felel és azokért nem tehető felelőssé. Javasoljuk, hogy tekintse át ezen szolgáltatók adatkezelési nyilatkozatát.

4. Elérhetőség

Amennyiben bármilyen észrevétele, javaslata van az Adatkezelési Nyilatkozattal vagy a Vadhajtások.hu adatkezelési gyakorlatával kapcsolatban, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a Kapcsolat linkre kattintva.


Cookie irányelvek

Annak elősegítésére, hogy magas színvonalú, a lehető leginkább zökkenőmentes és megbízható szolgáltatást tudjuk nyújtani Önnek, a Vadhajtások.hu és partnerei cookie-kat és hasonló technológiákat használnak (továbbiakban “cookie”).

Ha szeretne többet megtudni arról, hogy mik azok a cookie-k, hogyan használjuk őket, illetve milyen lehetőségei vannak ezzel kapcsolatban, kérjük olvasson tovább.

Mi az a cookie?

A cookie egy kis méretű adatcsomag, amelyet a weboldal helyez el a böngészőjében és 3 főbb típusát különböztetjük meg:

Munkamenet cookie: Ezek a cookie-k egy látogatásra korlátozódnak és információkat tárolnak, hogy az Oldal böngészése során ne kelljen újra és újra megadnia bizonyos adatokat. A munkamenet cookie-k röviddel az Oldal elhagyása után vagy közvetlenül a böngésző bezárásakor lejárnak és törlődnek.

Állandó cookie: Ezek a cookie-k a látogatásával kapcsolatos preferenciákat tárolják és lehetővé teszik számunkra, hogy felismerjük, amikor újra ellátogat az Oldalra. Addig maradnak a böngészőben, amíg ki nem törli őket vagy amíg le nem járnak.

Harmadik fél által használt cookie: Ezek a cookie-k nem a Vadhajtások.hu-hoz köthetők és akár több weboldalon és munkameneten átívelő böngészési tevékenységet is magukban foglalhatnak. Ezek általában az állandó cookie-k csoportjába sorolhatók és addig maradnak a böngészőben, amíg ki nem törli őket vagy amíg le nem járnak.

A cookie-k alapvető információkat tárolnak internetezési szokásairól, és segítségükkel tudjuk működtetni a Vadhajtások.hu-t, illetve a lehető legjobban személyre szabni a felhasználói élményt.

Egyéb cookie technológiák

A cookie-k mellett más, hasonló technológiákat is használunk:

Webjelzők: Ezek egyedi azonosítóval ellátott apró grafikai elemek, amelyekkel mérhetők és követhetők a honlapon végzett műveletek, látogatói statisztikák. Ezek a pixelek információt gyűjthetnek az eszközéről, a rajta futó operációs rendszer típusáról, IP címéről és az oldal megtekintésének dátumáról, idejéről.

UTM-kódok: A nyomkövető URL-ek segítségével tudhatjuk meg, hogy melyik weboldalról jutott a Vadhajtások.hu weboldalára.

Közösségi bővítmények: Ezek olyan közösségi oldalak által működtetett bővítmények, amelyek lehetővé teszik azt, hogy egy weboldalt böngészve használni tudja a közösségi oldalak szolgáltatásait (pl. kedvelés vagy megosztás funkció). Ezek a közösségi bővítmények információkat gyűjthetnek az oldalon végzett tevékenységről, amelyeket továbbíthatnak a közösségi oldal felé.

Hogyan használjuk a cookie-kat?

Biztonság és hitelesítés: Használunk olyan cookie-kat, amelyek feltétlenül szükségesek a Vadhajtások.hu működéséhez, hiszen ezek biztosítják azt, hogy a Szolgáltatás a látogatók és a felhasználók számára is megfelelően működjön. Ilyen például a biztonság fenntartása és az autentikáció lehetővé tétele.

Fiók és felhasználói preferenciák: Cookie-k segítségével jegyezzük meg a preferenciáit, például a nyelvi beállításait vagy azon igényét, hogy az Oldal emlékezzen Önre, amikor újra ellátogat az Oldalra, illetve cookie-k segítségével tudjuk az Ön igényeinek megfelelően személyre szabni az Oldal tartalmát, megjelenését.

Statisztika, teljesítmény: Cookie-kat használunk arra, hogy az Oldal teljesítményére vonatkozó adatokat gyűjtsünk, illetve hogy látogatóink használati szokásait megismerjük. Ezek segítségével fedezhetjük fel az esetleges hibákat és az így szerzett ismereteket arra használhatjuk, hogy még hatékonyabbá tegyük a Szolgáltatást. Jobban megérthetjük azt is, mely oldalakat keresik fel a látogatók a Vadhajtások.hu-n, mely funkciókat használják és milyen módon használják őket.

Közösségi oldalak: Bizonyos cookie-k arra szolgálnak, hogy Ön a közösségi oldalak funkcióit használni tudja. Ilyen például a tartalom megosztása vagy egyéb közösségi oldal által biztosított funkció. Ezeket a cookie-kat a közösségi oldalak tárolhatják és kezelhetik. A közösségi oldalakkal elemzési és marketing célokból is együttműködhetünk. A közösségi oldalakat érintő adatkezelési beállításait a közösségi oldalon regisztrált fiókjába bejelentkezve kezelheti.

Mik a lehetőségeim?

Az első alkalommal, amikor meglátogatja oldalunkat, egy tájékoztató sávban figyelmeztetjük arra, hogy cookie-kat használunk. A Szolgáltatás használatának folytatásával hozzájárulását adja ezek használatához.

Önnek lehetősége van kezelni, illetve tiltani az egyes cookie-kat. Az alábbiakban részletesen tájékoztatjuk ennek módjairól. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha törli a Vadhajtások.hu cookie-jait, lehetséges, hogy rosszabb minőségűvé vagy korlátozottá válik a hozzáférése az Oldal bizonyos funkcióihoz vagy aloldalaihoz.

Böngésző beállítások: A cookie-kat az internetböngészője beállításaival kezelheti. A beállítás pontos helye az adott böngésző típusától függ. A böngészője “Segítség” funkciójával gyorsan megtalálhatja a beállítás helyét. Az alábbiakban részletesebb információt talál arról, hogy a Vadhajtások.hu által böngészőkben milyen módon tudja elvégezni a beállításokat:

Chrome

Firefox

Safari

Microsoft Edge

Internet Explorer

Elemzés: Annak érdekében, hogy jobban megértsük, hogy a közösség tagjai hogyan használják a Vadhajtások.hu-t, elemzéssel foglalkozó partnerek szolgáltatásait vehetjük igénybe. A szolgáltatások azt a jogos érdekünket segítik érvényesíteni, hogy megőrizzük a Szolgáltatásunk megbízható és biztonságos működését.

– Google Analytics: Ha nem szeretné, hogy a Google Analytics elemzésre használja az Ön adatait, kattintson ide a Google Analytics-blokkoló bővítmény telepítéséhez.

– Hotjar: Ha nem szeretné, hogy a Hotjar tárolja az Ön adatait, kattintson ide.

– Whos.amung.us: A leiratkozásról részletes információt talál ide kattintva.

– Matomo: A szolgáltatást a böngésző cookie beállításai segítségével kapcsolhatja ki.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leiratkozási oldalakat nem a Vadhajtások.hu üzemelteti, ezért nem vállal felelősséget a funkciók eléréséért vagy működéséért.

Leiratkozás mobil eszközzel: A mobil eszköz segítségével kezelheti a böngésző cookie beállításait. Erre vonatkozóan a gyártó útmutatójában kaphat részletesebb tájékoztatást.

Elérhetőség

Ha bármilyen kérdése van a cookie-k használatával kapcsolatban, az Adatkezelési Nyilatkozat Elérhetőség pontjában megadott elérhetőségeken tudja felvenni velünk a kapcsolatot.

Adatkezelés

A Vadhajtások.hu látogatása regisztrációhoz nem kötött. Egyes szolgáltatásokhoz adatkezelések kapcsolódhatnak. Ezen, önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések részleteiről a Szolgáltató minden esetben megfelelő tájékoztatást nyújt.

A Szolgáltató törekszik arra, hogy az adatok kezelésének alábbi elvei maradéktalanul érvényesüljenek:

– személyes adat kezelésére csak meghatározott célból kerül sor;

– az adatkezelés minden szakaszában megfelel ezen célnak, ide értve a kezelt adatkört is;

– a személyes adatok felvétele és kezelése tisztességes és törvényes;

– az adatok pontosak, teljesek és időszerűek;

– ha az érintett azonosítása nem szükséges, az adatkezelés úgy módosul, hogy az érintettet az adat alapján azonosítani ne lehessen;

– az érintettek jogai megfelelően érvényesülnek.

A személyes adatok kezelése a Szolgáltató székhelyén, fióktelepén, telephelyén, vagy a Szolgáltató által megbízott adatfeldolgozó helyiségében történik. Az adatkezeléssel kapcsolatos döntéseket a Szolgáltató hozza meg.

A Szolgáltató magyar jogi személy, az adatkezelés helye Magyarország. Mindezek alapján a személyes adatok kezelésére a magyar jogszabályok, elsősorban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény szabályai az irányadók.

A Szolgáltató rendszere automatikusan rögzíti a Felhasználó számítógépének IP-címét, a látogatás kezdő és befejező időpontját, illetve egyes esetekben – a Felhasználó számítógépének beállításától függően – a böngésző és az operációs rendszer típusát. Az így rögzített adatok egyéb személyes adatokkal nem kapcsolhatók össze. Az adatok kezelése kizárólag statisztikai célokat szolgál, az adatokat a rendszer hat nap elteltével törli, kivéve, ha a Szolgáltató, mint adatkezelő a felhasználási feltételekben meghatározott esetekben az adatokat további célra nyilvántartja.

A kezelt adatokat a Szolgáltató – az előző pontokban meghatározottakon túl – csak az érintett kifejezett hozzájárulása, vagy törvény rendelkezése alapján teszi hozzáférhetővé harmadik személyek számára.

A Szolgáltató az irányadó jogszabályoknak megfelelően jogosult arra, hogy egyes technikai műveletek céljára adatfeldolgozót vegyen igénybe. Az adatfeldolgozó csak a Szolgáltató döntéseinek végrehajtására jogosult, a Szolgáltató utasításainak megfelelően. Az adatfeldolgozó igénybe vétele a Szolgáltató felelősségét nem érinti. Az adatfeldolgozó személyéről a Szolgáltató értesíti a Felhasználót.

A Szolgáltató a Felhasználó által megadott adatokat elsősorban a szolgáltatás nyújtása céljából használja fel. Egyes szolgáltatások esetében, vagy a Felhasználó egyedi kéréseinek, panaszainak vizsgálata során a Szolgáltató a Felhasználó adatait a Felhasználó által ismert és jóváhagyott módon felhasználja. A technikai adatokat a Szolgáltató beazonosításra alkalmatlan módon összesítve, statisztikai célokra felhasználja.

Személyes adatai kezeléséről a Felhasználó (az Info tv. 14. § a) pontja alapján tájékoztatást kérhet. A Szolgáltató

kérésre tájékoztatást ad a Felhasználónak az általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. A tájékoztatás kiterjed a Felhasználó adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is. Az adatkezelésről való tájékoztatás iránti kérelmet e-mailben kérjük eljuttatni, amire harminc (30) napon belül választ kap a Felhasználó.

A Felhasználó vagy bárki, akinek a személyes adata a Szolgáltatóhoz került, tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,

a) ha a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag a Szolgáltatóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy a Szolgáltató, adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve kötelező adatkezelés esetén;

b) ha a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik; valamint

c) törvényben meghatározott egyéb esetben.

A Szolgáltató – az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével – a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legfeljebb tizenöt (15) nap alatt megvizsgálja, és annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Amennyiben a tiltakozás indokolt, a Szolgáltató az adatkezelést megszünteti, és az adatokat zárolja. A Szolgáltató köteles a tiltakozásról, illetőleg az annak alapján tett intézkedésekről értesíteni mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Amennyiben a Felhasználó a Szolgáltatónak a tiltakozás alapján meghozott döntésével nem ért egyet, vagy a Szolgáltató a döntésre megadott határidőt elmulasztja, az ellen – a döntés közlésétől vagy a határidő utolsó napjától számított harminc (30) napon belül – bírósághoz fordulhat.

A Szolgáltató a megadott adatokat törli, ha:

– azok kezelése jogellenes, vagy jogszabály a törlést elrendeli;

– az érintett azt kéri;

– az adat hiányos vagy téves, és ez a felhasználásukat lehetetlenné teszi;

– az adatkezelés célja megszűnt;

– azt hatóság vagy bíróság elrendeli.

A Felhasználó kérheti személyes adatai törlését. Az érintett erre irányuló kérése esetén az adatokat a Szolgáltató rendszere öt munkanapon belül törli.

A személyes adatok törlése során az adatok felismerhetetlenné tételére kerül sor, oly módon, hogy az adat és az érintett közötti kapcsolat többé ne legyen helyreállítható.

Amennyiben a Felhasználó és a Szolgáltató között polgári jogi jogviszony jön létre, az adatok kezelésére a polgári jog szabályai is irányadók. Ebben az esetben a személyes adatok polgári jogi igények érvényesítése érdekében kezelhetők. Amennyiben a Felhasználó jogellenes cselekménye miatt hatósági vagy bírósági eljárás indul, ennek eredményes lezárása érdekében a Szolgáltató az adatokat tovább kezelheti.

Adatbiztonság

A Szolgáltató minden tőle elvárható, szükséges intézkedést megtesz az adatok biztonsága érdekében, gondoskodik azok megfelelő szintű védelméről, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

Az érintett a személyes adatainak kezelésével kapcsolatos esetleges jogsérelem esetén az illetékes törvényszékhez, a fővárosban a Fővárosi Törvényszékhez is fordulhat, vagy vizsgálatot kezdeményezhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál.

A Szolgáltató kizár minden felelősséget a Felhasználók által a Vadhajtások.hu-n elhelyezett információk, vagy anyagok hitelességéért, tartalmáért, teljességéért, jogszerűségéért, megbízhatóságáért, valamint a Felhasználók által a Vadhajtások.hu-n tanúsított magatartásáért.

A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Vadhajtások.hu-n megjelenített alkalmazásokat kizárólag a saját kockázatára használja, a Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során esetlegesen felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért.

Budapest, 2018. május 25.

Vadhajtások.hu

1. számú melléklet

A felhasználó köteles az oldal használata során tisztességesen, mások jogainak és érdekeinek szem előtt tartásával eljárni. Az alábbi tilalmak a felhasználó valamennyi megnyilatkozási formájára vonatkoznak (például bejegyzés, fénykép, videó, más oldalra hivatkozás). A felhasználó köteles az alábbi korlátozásokat szem előtt tartani annak érdekében, hogy az oldal használatára vonatkozó szabályokat se szándékosan, se gondatlanságból ne sértse.

A felhasználó köteles az oldal használatának szabályait tiszteletben tartani.

A felhasználó köteles tiszteletben tartani a hatályos jogszabályokat, és a használat során köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely jogellenes, vagy amely más felhasználók érdekeit sérti.

Ezen belül a felhasználó köteles különösen:

− Tiszteletben tartani mások magánszféráját, személyhez fűződő jogait és méltányolható érdekeit;

− Tartózkodni attól, hogy más személyekről jogosulatlanul információkat gyűjtsön, a megszerzett információkat jogosulatlanul felhasználja;

− Tartózkodni bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésétől;

− Tiszteletben tartani a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat, különösen a szerzői jogi védelem alá eső irodalmi, tudományos és művészeti alkotások, találmányok, formatervezési minták, használati minták, védjegyek és forgalmi árujelzők védelmére vonatkozó szabályokat;

− Tartózkodni minden obszcén, trágár, illetve egyéb olyan kifejezéstől, megnyilatkozástól, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen;

− Tartózkodni minden olyan megnyilatkozástól, amely alkalmas arra, hogy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoportot, vagy valamely más szempont alapján egyértelműen meghatározható csoportot vagy annak tagjait csoporthoz tartozásuk miatt sértse, lealacsonyítsa, vagy ellenük gyűlöletre uszítson;

− Tartózkodni minden olyan megnyilatkozástól, amely más személyt – függetlenül annak felhasználói minőségétől – valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz tartozása, neme, valamely más szempont alapján egyértelműen meghatározható csoporthoz tartozása miatt sért, lealacsonyít, ellene gyűlöletre uszít.

Valamennyi felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely az oldal rendeltetésszerű használatát akadályozza. Ezen belül a felhasználó köteles különösen:

− Tartózkodni kéretlen levelek („spam”), vagy lánclevelek („hoax”) küldésétől;

− Tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely az oldal rendeltetésszerű használatában másokat akadályozhat, vagy zavarhat;

− Tartózkodni a nyilvános kommunikációban az oda nem illő, ismétlődő, egyéb okból zavaró megnyilatkozásoktól.

Valamennyi felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a Szolgáltató érdekeit sérti. Ezen belül a felhasználó köteles különösen:

− Tartózkodni az oldal működésének megzavarásától, akadályozásától;

− Tartózkodni olyan tevékenységektől, amely a szolgáltató üzleti titkainak, általa titokban tartott információknak a megszerzésére, felhasználására irányul;

− Tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely a szolgáltatásra vonatkozó, valótlan információt hordoz;

− Tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely az oldal informatikai biztonságát veszélyezteti;

− Tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely saját, vagy más személy termékének vagy szolgáltatásának a reklámozására irányul

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató